Kék-Tó Lakópark
 
kép

Jakab Réka Rákospalotán

2007. augusztus 07. 10:17:13  nyomtatási kép

Hét éven keresztül játszott a Győri ETO-ban Jakab Réka, aki a nyáron úgy döntött, hogy klubot vált, és az 1. FC Femina '93-hoz igazolt. A nyolcszoros válogatott labdarúgónak a sérült Nagy Anettet kell majd pótolnia a rákospalotaiaknál, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak. A 20 éves labdarúgó az előző szezonban 14 gólt szerzett, amellyel a 4. helyen végzett a góllövőlistán.

- Hogyan került Győrből Rákospalotára?

- Az előző szezonban a válogatottban több feminás játékossal is beszéltem erről, s végül úgy döntöttem, hogy nyártól a XV. kerületieknél folytatom a pályafutásomat. Egy évre adott kölcsön a Győr, elsősorban saját kérésemre. Döntésemben több dolog is szerepet játszott: egyrészt a tavasszal nem volt a legjobb hangulat az ETO-nál, másrészt a fejlődésem szempontjából mindenképpen előrelépés, ha a rákospalotaiaknál futballozhatom.

- Feltehetőleg a Femina Bajnokok-kupájában való szereplése is vonzó lehetett.

- Nagyon szeretnék jól játszani Kisinyovban, s gólokkal segíteni újdonsült csapatomat. Bár csak hallomásból tudok ellenfeleink játékerejéről, azok alapján bízom benne, hogy sikerül kiharcolnunk a csoportelsőséget, amely egyben a továbbjutásunkat jelentené.

- Könnyen illeszkedett be a csapatba?

- A Femina keretének nagy részével már a válogatottban is együtt szerepeltem, így nem okozott gondot elfogadtatnom magam. A jelen állás szerint középcsatárt játszom, és elsődleges feladatom a gólszerzés lesz. A rákospalotaiak legjobbja, Nagy Anett sérült, így a meccseken nekem kell majd pótolnom. A nyári felkészülésünk jól sikerült, ezért a bajnokságban nem is lehet más célunk, mint az aranyérem megszerzése.

Forrás: Nemzeti Sport/B. N. Z.

 

Tabellák

NB I, felsőház, 2017/18
1. Ferencvárosi TC51
2. MTK Hungária FC (Bp.)34
3. Diósgyőri VTK (Miskolc)32
4. ETO FC-Győr31
részletes     
NB I, alsóház, 2017/18
1. Viktória FC-Szombathely34
2. Astra Hungary FC (Bp.)31
3. Kóka FNLA17
4. Újpest FC0
részletes     
NB II, Keleti csoport, 2017/18
1. Szent Mihály FC (Szeged)48
2. Kelen SC (Bp.)44
3. Airnergy FC (Bp)34
4. Nyíregyháza Spartacus FC26
5. Monori SE17
6. Nyírség NSC (Nyíregyháza)16
7. Eger SE0
részletes     
NB II, Nyugati csoport, 2017/18
1. Pécsi MFC39
2. Videoton FC38
3. Zalaegerszegi TE28
4. Balatonfüredi FC26
5. SC Sopron21
6. Ziccer NLSE (Nagykanizsa)16
7. Kőbányáért FNLA /Bp./9
részletes     
U19, Kiemelt csoport, 2017/18
1. ETO FC-Győr49
2. MTK Hungária FC (Bp.)44
3. Kóka FNLA38
4. Videoton FC32
5. Ferencvárosi TC29
6. Astra Hungary FC (Bp.)24
7. Airnergy FC (Bp.)22
8. Kecskeméti LA12
9. Haladás-Viktória (Szombathely)10
10. Diósgyőri VTK (Miskolc)3
részletes     
Futsal NB I, 2017/18
1. Hajdúböszörményi TE46
2. Szekszárdi FC37
3. Astra HFC (Kiskunfélegyháza)32
4. Tolna-Mözs25
5. Miskolci Vénusz20
6. Ricsilla (Zalaegerszeg) /–3 pont!/14
7. Gyulai Amazonok6
8. ETO FC-Győr /visszalépett!/0
részletes     
Futsal NB II, Keleti csoport, 2017/18
1. Skorpió SE-Salgótarján38
2. Rubeola FC-Csömör28
3. Debreceni EAC28
4. Szent Mihály FC (Deszk)21
5. MVFC-Berettyóújfalu19
6. Szolnok Fanatic SE16
7. Hajdúböszörményi TE II.12
8. Békéscsabai Wanted SC0
9. Eger SE /visszalépett!/0
10. Nyírség NSC (Nyíregyháza) /visszalépett!/0
részletes     
Futsal NB II, Nyugati csoport, 2017/18
1. TFSE (Bp.)47
2. Kalafa SE (Szár)43
3. KRSE (Bp.)41
4. Viadukt SE-Biatorbágy36
5. Szekszárdi FC II.28
6. ELTE-BEAC SE (Bp.)25
7. Petőfi SE (Pécs)15
8. Piliscsabai AFC12
9. Univerzum-Tolna-Mözs II.9
10. Paksi Atomerőmű SE7
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Sipos Lilla (ETO FC-Győr) 19
Siklér Kinga (Haladás-Viktória /Szombathely/) 16
Szladana Bulatovics (Ferencvárosi TC) 15
Heike Manhart (Haladás-Viktória /Szombathely/) 14
Fogl Katalin /ősz: Astra: 4/ (Kóka FNLA) 13
Allegra Poljak (Ferencvárosi TC) 10
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Trampler Kinga (Videoton FC) 29
Zimányi-Kovács Anikó (Szent Mihály FC /Szeged/) 24
Nagy Viktória (Monori SE) 19
Bernhardt Bernadett (Kelen SC /Bp./) 18
Sábján Réka (SC Sopron) 18
Pirót Terézia (Monori SE) 16
teljes lista>>
U19, góllövőlista
Bódai Viktória (ETO FC-Győr) 34
Trampler Kinga (Videoton FC) 29
Dorner Dóra (MTK Hungária FC) 25
Vígh Diána (Astra HFC - Bp.) 22
Czellér Dorottya (MTK Hungária FC) 19
Földvári Fanni (MTK Hungária FC) 15
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Pádár Anita (Hajdúböszörményi TE) 39
Marsai Nikoletta (Ricsilla /Zalaegerszeg/) 21
Krascsenics Petra (Astra HFC-Kiskunfélegyháza) 17
Miliczki Noémi (Miskolci Vénusz) 17
Tell Zsófia (Hajdúböszörményi TE) 15
Varga Adél (Tolna-Mözs) 14
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Bozsik Nikolett (Viadukt SE-Biatorbágy) 37
Vágó Anikó (Szolnok Fanatic SE) 36
Bede Anna (Skorpió SE-Salgótarján) 31
Urbán Viktória (Szolnok Fanatic SE) 25
Koch Fruzsina (Skorpió SE-Salgótarján) 22
Bornemissza Barbara (Debreceni EAC) 20
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Hol futballozhatnék? (Csapatkereső)
· DRUKKERPRESSZÓ
· Hegyvidék SE
· Szegedi AK
· Veszprémi nöi foci
· Gyulai Amazonok
· A női válogatottról
· Vélemények a honlapról
· Sopron Fan Club
· Melyik csapat nyeri a VB-t?
· Siófoki Bányász SE
· ASI FAN CLUB
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· U-13 Serdülő női labdarúgó torna Tolnán
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
Labdarúgás

http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely

FTC

Szegedi AK

Nagykutas

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu


Eladó Ingatlanok