Kék-Tó Lakópark
 
kép

Sipos Hajnalka a Bajnokok-kupájában!

2009. július 29. 15:54:21  nyomtatási kép

Az MTK Hungária női NB I-es csapatának korábbi kapusa, Sipos Hajnalka, aki a tavaszi idényben még a szlovák Érsekújvár csapatában védett a napokban, ismét klubot váltott. A labdarúgó Simonyi András (,,andrew") és egy menedzser segítségével került a horvát bajnok WFC Osijekhez. A futballberkekben csak ,,Sipának" szólított játékos július 30-án, csütörtökön már be is mutatkozik újdonsült csapatában, hiszen az eszékiek hazai pályán rendezik az UEFA Bajnokok-kupája G-csoportjának körmérkőzéseit, ahol az Osijek mellett az angol Everton, a norvég Strommen és az észt FC Levadia Tallinn (amely klub férfi bajnokával éppen ma játszik a Debreceni VSC-TEVA gárdája) harcolhat a továbbjutást érő első helyért.

,,Egy hetet edzőtáboroztunk egy Zágrábtól nem messze lévő sportcentrumban - mondta Sipos Hajnalka. - Remek körülmények között készülhettünk a nemzetközi megméretésre és a bajnokságra, olyan volt a panzió, mint amit korábban a válogatottnál már megszoktam. Naponta háromszor edzettünk, és három felkészülési meccset játszottunk közben. A szlovén bajnokot, a Krikát öt-nullára győztük le, a visszavágón 2-2 volt a végeredmény. A mérkőzést úgy hatszáz néző tekintette meg. Az elmúlt vasárnap a magyar NB I újoncát, a Pécsi MFC-t vertük meg kettő-nullára."

A felkészülésre tehát nem lehetett panasz Eszéken, ráadásul a klub hazai pályán rendezheti meg a Bajnokok-kupájának aktuális selejtezőkörét. Ez ugyan valamelyest előnyt jelent, ám mivel csupán a csoportelső jut tovább, így a legjobb 32 közé kerülésre igencsak halovány esélye van az Osijeknek.

,,A csapat magja fiatalokból áll, szerencsére a védelem nagyon stabilnak mondható - folytatta Sipos Hajnalka. - Több korosztályos válogatottunk van, de a horvát nemzeti tizenegyben is vannak kerettagjaink. Ami a nemzetközi szereplésünket illeti: kijelenthetem, hogy szó szerint halálcsoportba kerültünk, a továbbjutásunknak nagyon csekély az esélye. Úgy állunk a Bajnokok-kupájához, hogy minden egyes megszerzett pontnak örülni fogunk!"

Sipos Hajnalka egyelőre fél évre kötelezte el magát Eszékre, a további folytatásra csak utána térnek vissza. ,,Koromnál fogva nem akartam többet vállalni fél évnél" - adott tömör magyarázatot döntésére Sipos Hajnalka.

És ami az UEFA Bajnokok-kupáját illeti: huszonöt klubot kiemelt az UEFA, s a Femina elmúlt időszakban viszonylag sikeres eredményei miatt a magyar bajnok Viktória FC-Szombathely 25.-ként (utolsóként) éppenhogy csak felkerült erre a listára. A többi 28 csapatot 7 csoportba osztották, és körmérkőzéses selejtezőket rendeznek éppen ezekben a napokban. Az onnan továbbjutó csoportelsők (összesen 7) csatlakozik a kiemeltekhez, ahol már egyenes kieséses rendszerben zajlanak tovább a küzdelmek (oda-visszavágóval). A legjobb 32 közötti párosításokat augusztus 14-én, 12 órakor sorsolják ki az UEFA központjában. A legjobb 16 közé jutásért vívott mérkőzéseket (immár a szombathelyiekkel a mezőnyben) szeptember 30-án, illetve október 7-én játsszák.

(Készítette: B. Nagy Zoltán)

 

Tabellák

NB I, felsőház, 2017/18
1. Ferencvárosi TC51
2. MTK Hungária FC (Bp.)34
3. Diósgyőri VTK (Miskolc)32
4. ETO FC-Győr31
részletes     
NB I, alsóház, 2017/18
1. Viktória FC-Szombathely34
2. Astra Hungary FC (Bp.)31
3. Kóka FNLA17
4. Újpest FC0
részletes     
NB II, Keleti csoport, 2017/18
1. Szent Mihály FC (Szeged)48
2. Kelen SC (Bp.)44
3. Airnergy FC (Bp)34
4. Nyíregyháza Spartacus FC26
5. Monori SE17
6. Nyírség NSC (Nyíregyháza)16
7. Eger SE0
részletes     
NB II, Nyugati csoport, 2017/18
1. Pécsi MFC39
2. Videoton FC38
3. Zalaegerszegi TE28
4. Balatonfüredi FC26
5. SC Sopron21
6. Ziccer NLSE (Nagykanizsa)16
7. Kőbányáért FNLA /Bp./9
részletes     
U19, Kiemelt csoport, 2017/18
1. ETO FC-Győr49
2. MTK Hungária FC (Bp.)44
3. Kóka FNLA38
4. Videoton FC32
5. Ferencvárosi TC29
6. Astra Hungary FC (Bp.)24
7. Airnergy FC (Bp.)22
8. Kecskeméti LA12
9. Haladás-Viktória (Szombathely)10
10. Diósgyőri VTK (Miskolc)3
részletes     
Futsal NB I, 2017/18
1. Hajdúböszörményi TE46
2. Szekszárdi FC37
3. Astra HFC (Kiskunfélegyháza)32
4. Tolna-Mözs25
5. Miskolci Vénusz20
6. Ricsilla (Zalaegerszeg) /–3 pont!/14
7. Gyulai Amazonok6
8. ETO FC-Győr /visszalépett!/0
részletes     
Futsal NB II, Keleti csoport, 2017/18
1. Skorpió SE-Salgótarján38
2. Rubeola FC-Csömör28
3. Debreceni EAC28
4. Szent Mihály FC (Deszk)21
5. MVFC-Berettyóújfalu19
6. Szolnok Fanatic SE16
7. Hajdúböszörményi TE II.12
8. Békéscsabai Wanted SC0
9. Eger SE /visszalépett!/0
10. Nyírség NSC (Nyíregyháza) /visszalépett!/0
részletes     
Futsal NB II, Nyugati csoport, 2017/18
1. TFSE (Bp.)47
2. Kalafa SE (Szár)43
3. KRSE (Bp.)41
4. Viadukt SE-Biatorbágy36
5. Szekszárdi FC II.28
6. ELTE-BEAC SE (Bp.)25
7. Petőfi SE (Pécs)15
8. Piliscsabai AFC12
9. Univerzum-Tolna-Mözs II.9
10. Paksi Atomerőmű SE7
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Sipos Lilla (ETO FC-Győr) 19
Siklér Kinga (Haladás-Viktória /Szombathely/) 16
Szladana Bulatovics (Ferencvárosi TC) 15
Heike Manhart (Haladás-Viktória /Szombathely/) 14
Fogl Katalin /ősz: Astra: 4/ (Kóka FNLA) 13
Allegra Poljak (Ferencvárosi TC) 10
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Trampler Kinga (Videoton FC) 29
Zimányi-Kovács Anikó (Szent Mihály FC /Szeged/) 24
Nagy Viktória (Monori SE) 19
Bernhardt Bernadett (Kelen SC /Bp./) 18
Sábján Réka (SC Sopron) 18
Pirót Terézia (Monori SE) 16
teljes lista>>
U19, góllövőlista
Bódai Viktória (ETO FC-Győr) 34
Trampler Kinga (Videoton FC) 29
Dorner Dóra (MTK Hungária FC) 25
Vígh Diána (Astra HFC - Bp.) 22
Czellér Dorottya (MTK Hungária FC) 19
Földvári Fanni (MTK Hungária FC) 15
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Pádár Anita (Hajdúböszörményi TE) 39
Marsai Nikoletta (Ricsilla /Zalaegerszeg/) 21
Krascsenics Petra (Astra HFC-Kiskunfélegyháza) 17
Miliczki Noémi (Miskolci Vénusz) 17
Tell Zsófia (Hajdúböszörményi TE) 15
Varga Adél (Tolna-Mözs) 14
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Bozsik Nikolett (Viadukt SE-Biatorbágy) 37
Vágó Anikó (Szolnok Fanatic SE) 36
Bede Anna (Skorpió SE-Salgótarján) 31
Urbán Viktória (Szolnok Fanatic SE) 25
Koch Fruzsina (Skorpió SE-Salgótarján) 22
Bornemissza Barbara (Debreceni EAC) 20
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Hol futballozhatnék? (Csapatkereső)
· DRUKKERPRESSZÓ
· Hegyvidék SE
· Szegedi AK
· Veszprémi nöi foci
· Gyulai Amazonok
· A női válogatottról
· Vélemények a honlapról
· Sopron Fan Club
· Melyik csapat nyeri a VB-t?
· Siófoki Bányász SE
· ASI FAN CLUB
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· U-13 Serdülő női labdarúgó torna Tolnán
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
Labdarúgás

http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely

FTC

Szegedi AK

Nagykutas

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu


Eladó Ingatlanok