kép
· NB I-es őszértékelő (3. rész): Taksony
2009. december 21. 17:53:17  nyomtatási kép  cikk küldése

Az NB I-es őszértékelőnket az újonc Taksony SE csapatával folytatjuk. Az újoncgárda 14 mérkőzésen 11 pontot gyűjtve a 6. helyről várhatja a tavaszi folytatást.

A nyáron az NB II, Nyugati csoportjának megnyerésével harcolta ki - fennállása során először - az élvonalbeli tagságot a Taksony SE. A Pest megyei együttes nagyon rosszul rajtolt az NB I-ben, hiszen hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett attól az Újpesttől, amelynek neve mellé az ősz során azután egyszer sem került pont. A taksonyiak - csakúgy, mint a másik újonc Pécsi MFC - 11 pontot gyűjtöttek össze, s csupán a jobb gólkülönbségüknek köszönhetik, hogy megelőzik a mecsekaljaiakat és a 6. helyről várhatják a tavaszi folytatást.

Az együttes edzőjével, Dombó Jánossal tekintettünk vissza az elmúlt fél évre.

- Milyen tervekkel vágtak neki a szezonnak főleg annak fényében, hogy nem volt kieső? Ez könnyítette, vagy éppen nehezítette a munkát és egyáltalán jó-e így az idei bajnokság?

- Újonccsapatként a tisztes helytállás, az építkezés és egyfajta jövőkép kialakítását tűztük ki célul erre a szezonra. A tisztes helytállás a felnőttcsapat szintjén többnyire sikerült, és talán elmondhatjuk, hogy hazai pályánkon már minden ellenfelünknek komolyan meg kell izzadnia ellenünk. Az U17-es csapatunk eddig veretlenül vezeti bajnokságát, nyolc győzelemmel és egy döntetlennel. Az építkezés során nem csak csapatot, hanem klubmodellt is építünk. Ez tartalmazza az utánpótlás felépítésétől az orvosi, gyúrói háttértől, a csapatépítő tréningektől kezdve a támogatói, szponzorációs rendszerünk bevezetésén át a törzsközönségünk kialakítását, szinte minden területet át kell, hogy öleljen. Ez egy komplex, sok munkát és időt igénylő feladat, de elkezdtük. Az, hogy ebben a bajnoki évadban nincs kieső, egyfajta nyugalmat kölcsönöz, és több időt biztosít építkezésünkhöz, a futballpályán pedig könnyebb szívvel lehet kísérletezni, próbálgatni. Nyilván a bajnokság színvonalának viszont nemigen tett jót.

- Hogyan értékeli az őszi idényt?

- A felnőttcsapat mérkőzéseire és teljesítményre a nagyon hullámzó, esetenként szélsőséges jelző illik ezen az őszön. Kiváló produkciókat és nagyon gyenge teljesítményeket is képesek voltunk bemutatni. Az október elejétől a bajnokság végégig tartó példátlan betegség- és sérüléshullám pedig nagymértékben meghatározta eredményességünket. Az U17-es csapatunk parádés őszt zárt az idén. A megszerzett pontokon és helyezésen túl a legnagyobb örömmel az tölt el, hogy két-három ifjúsági játékosunk folyamatosan nagyszerű teljesítményt nyújtott, így lassan megnyílhat számukra a felnőttcsapat öltözője is. Ezekhez az eredményekhez elengedhetetlenül szükség volt, van és lesz is Szabó Erikáék áldozatkész munkájára. Ezúton is nagyon köszönöm mindnyájuknak!

- Melyik volt a Taksony legjobb és legrosszabb mérkőzése az ősszel?

- A legrosszabb egyértelműen az Újpest elleni hazai meccsünk volt, ahol ami hiba csak lehetett, az előfordult, és elmondhatjuk, hogy sikerült megvernünk önmagunkat. A legjobb mérkőzés címét kétféleképpen is lehet értelmezni. Ha csak az eredményt veszem alapul, akkor a Győri Dózsa elleni hazai siker, ha pedig a mutatott játékot, akkor Ferencváros elleni idegenbeli vereségünkkel végződött találkozó, ahol az első tíz perc kivételével végig mi irányítottuk a találkozót és mégis kikaptunk. De hát ilyen a futball!

- Kik azok, akik az ősz nagy részén egyenletes teljesítményt nyújtottak?

- A felnőtt csapatban az ősz során Szabó Boglárka és sajnálatos sérüléséig Sebestyén Györgyi vitte a prímet, az ifjúsági csapatunkból pedig Nagy Vivient kell kiemelnem. Ők hárman nyújtották a leginkább egyenletes, jó teljesítményt.

- Mi az, amiben még fejlődnie kell a csapatnak?

- Szinte mindenben! A teljesség igénye nélkül a helyzetkihasználáson keresztül a labdaváltás pillanatának gyorsabb lereagálásán át a gyorsabb kontrákig, a szélsőséges formaingadozás mellőzésén át, néhány játékosunk kondicionális problémájáig ismétlem: szinte mindenben. Sok munka vár még ránk.

- Mennyit edzettek hetente?

- Versenyidőszakban heti három-négy alkalommal tréningezünk, a felkészülési időszakban ez heti öt-hat edzés-, illetve mérkőzésszámra bővül.

- Mikor kezdődik a felkészülés a tavaszra, esetleg mennek-e edzőtáborba a tél folyamán?

- A tavaszra való felkészülésünk január 11-ével kezdődik - bár addig is négy különböző teremtornán (december 28-án Dunaújvárosban és Ercsiben, január 3-án a Vasas-pályán, majd január 10-én Százhalombattán) veszünk részt. Edzőtáborba nem vonulunk, úgy gondolom, hogy a kéthónapos felkészülésnek itthon is elégnek kell lennie.

- Arról lehet valamit tudni, hogy érkeznek-e új játékosok az együtteshez?

- A csapatot szeretnénk megerősíteni, de ez a téma csak az átigazolási időszakban lesz aktuális.

 

B. Nagy Zoltán (NS)

 

Következik (december 24-én, csütörtökön): Femina

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

Glen E-mail küldése a hozzászólónak
2010. január 19. 12:28:22
 Ölltözőt, melegvízet,füves és műfüves pályát ad ingyen a város ez nem támogatás redcop? Ha mindezekért fizetni kellene az hatalmas összegekbe kerülne! Taksonyi önkormányzat igenis támogatja a csapatot!
redcop E-mail küldése a hozzászólónak
2010. január 17. 19:00:04

Örülök, hogy egy morzsányival, de hozzá tudok járulni a csapat sikeréhez. Gratulálok a lányok őszi szerepléséhez, mert megannyi sérülttel tisztességesen és emelt fővel helytáltak. Gratulálok az edzőnek Dombó Jánosnak aki jó érzékkel irányítja a csapatot és hatalmas ambícióval küzd az utánpótlás nevelés beindításáért, illetőleg felfuttatásáért. Gratulálok minden csapattagnak, a segítőknek és támogatóknak. A tavaszi szezont a jelenlegi igazolási terv ( pl: Jakab,  Halászi, Fogl, stb.) megvalósulása esetén meglepetés csapatként kezdhetitek, éljetek a lehetőséggel!


Nem gratulálok, citromdíjat  a Taksonyi Önkormányzat érdektelenségéhez és egy zsák citromot a polgármeternek, nélküle is sikereket ér el az egyesület. Jó muzsikálást Művész Úr!


Hajrá Taksony Bíró kert - Modex busz SE, Hajrá Janó, hajrá Lányok!

renova E-mail küldése a hozzászólónak
2010. január 04. 16:18:29
Nem szeretnék kötözködni evetkével de nem volt megadva évszám a Femina cikk megjelenitésére igy érthetetlen a türelmetlensége.
Evetke E-mail küldése a hozzászólónak
2010. január 04. 08:21:55
Zolibá! A következik dec 24-én csütörtökön a Femina.Ígéret szép szó tuddod én is igértem neked egy sört igaz h alkmenteset vetem véletlen de vitem nem??
katica3lg E-mail küldése a hozzászólónak
2009. december 29. 17:07:31
Dobogós lesz a csapat!
melaki E-mail küldése a hozzászólónak
2009. december 26. 11:02:03
jó csapat lesz ez biztos!
S.Andris E-mail küldése a hozzászólónak
2009. december 22. 10:56:57
Tetszik nekem Dombó János klubmodelje. Jól csinája csak nem mindig jó ha valaki edző és szakosztályvezető is egy személyben mert hiányzik a kontroll,de egyenlőre az eredmények őt igazolják.

Tabellák

2010/2011, Női NB I
1. MTK Hungária FC10
2. Viktória FC-Szombathely9
3. 1. FC Femina ´93 SE9
4. Ferencváros9
5. Győri Dózsa SE7
6. Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE6
7. Páter Fit-Well-Nagykutas3
8. TFSE-Hegyvidék SE3
9. Pécsi MFC3
10. Újpesti TE0
részletes     
2010/2011, Női U18
1. Győri Dózsa SE3
2. Páter Fit-Well-Nagykutas1
3. TFSE-Hegyvidék SE1
4. MTK Hungária FC0
5. Viktória FC-Szombathely0
6. Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE0
7. Ferencváros0
8. 1. FC Femina ´93 SE0
9. Pécsi MFC0
10. Győri ETO FC0
11. Újpesti TE0
részletes     
2010/2011, Női NB II, Északi csoport
1. Dorogi Egyetértés SE0
2. Nyíregyháza Spartacus FC0
3. TFSE-Hegyvidék SE II.0
4. Veszprém-Gizella SE0
5. Soproni FAC0
részletes     
2010/2011, Női NB II, Déli csoport
1. Szegedi AK-Boszorkányok0
2. Somogyjád SZKKSE0
3. Pécsi VSK0
4. Nagykanizsai TE 1866 MÁV0
5. Teskánd-Landorhegyi LSC0
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB I
1. Vesta-City Line K és 3S52
2. Univerzum41
3. Tolna-Mözs34
4. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz31
5. Szegedi AK-Boszorkányok15
6. Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján7
7. Somafone-Kiskunfélegyháza6
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB II, Felsőházi rájátszás
1. Galaxis NFE27
2. Ferencváros25
3. ELTE SE10
4. Kiskunhalasi FC10
5. Gyöngyösi F&BSK-Amazon SE9
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB II, Alsóházi rájátszás
1. Bonyhád-Völgység NSE34
2. Tolna-Mözs II.22
3. Rubeola FC-Csömör19
4. Siketek SK13
5. Salgótarjáni Vadmacskák0
6. Miskolci Vénusz II.: visszalépett!0
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)11
Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)5
Megyeri Boglárka (Viktória FC-Szombathely)4
Szarvas Alexandra (Viktória FC-Szombathely)4
Papp Dóra (MTK Hungária FC)4
Pádár Anita (1. FC Femina '93 SE-Hellotel)4
Méry Rita (MTK Hungária FC)3
Finta Orsolya (Győri Dózsa SE)3
Rudán Andrea (1. FC Femina '93 SE-Hellotel)3
Tóközi Tímea (Győri Dózsa SE)3

teljes lista >>
U18, góllövőlista
Bíró Nikolett (TFSE-Hegyvidék SE) 1
Szűcs Vivien (Győri Dózsa SE) 1
Koltai Alexandra (Páter Fit-Well-Nagykutas) 1
Kálmán Hanna (TFSE-Hegyvidék SE) 1
Vörös Viktória (Páter Fit-Well-Nagykutas) 1
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Dombai-Nagy Anett (Vesta-City Line K és 3S) 67
Pádár Anita (Vesta-City Line K és 3S) 55
Szekér Anita (Univerzum) 39
Garadnai Erika (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz) 28
Varga Adél (Tolna-Mözs) 25
Csepregi Gabriella (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz) 22
teljes lista>>
NB II. góllövőlista
Várkonyi Orsolya (Soproni FAC) 41
Végh Renáta (Nagykutas NLSE) 40
Dénes Dorottya (XII. Ker. Hegyvidék SE) 28
Mátyás Noémi (Somogyjád SZKKSE) 27
Bogyai Alexandra (Somogyjád SZKKSE) 22
Rózsás Rita (Nagykutas NLSE) 20
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· Hogy mindenki jó helyre időre menjen ...
· Sopron Fan Club
· Szegedi AK
· Somogyjád SZKKSE
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Kutasi lányok!!!
· Veszprémi nöi foci
· Futsal
· DRUKKERPRESSZÓ
· A női válogatottról
· MTK Fan Club
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· Hegyvidék SE
· Gyulai Amazonok
· Góltippp!

Hozzászólások

· Botrány az NB I-ben: mocskolódás és tettlegesség a Fradi-pályán
· Női NB I: a 3. forduló szombati (08.28.) mérkőzéseinek összefoglalója
· Vb-selejtező: Romániában búcsúzik a sorozattól (is) a női válogatott
· NB I, 2. forduló: a szombati (08.21.) mérkőzések részletes összefoglalója
· Zoli, végy egy kapust!
· Egygólos MTK-siker a román bajnok Marosvásáhely ellen
· Az elmúlt idény legjobbjai
· Scarbantia-kupa: fővárosi fölény a hagyományos soproni tornán
· Július 10.: 29. Scarbantia-Kupa női kispályás torna Sopronban
· A májusi góltipp-játék végeredménye; júniusban jönnek a vb-meccsek!
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék nb1.hu
partnerek
www.mobilpresent.hu
www.edzotaborok.hu
Viktória FC Szombathely MTK női foci FTC UTE női csapat Olimpia kattints !!! PVSK Női focicsapat Nagykutas PMFC Hegyvidék