Az NB I-es csapatok őszi idényét bemutató sorozatunkban elérkeztünk a dobogósokhoz. Ezúttal a harmadik helyen álló Ferencváros háza táján érdeklődtünk.
Nem változott az előző szezonban bronzérmes Ferencváros pozíciója, hiszen a 2009/2010-es évad féltávjánál is a harmadik helyet birtokolja a zöld-fehér együttes. A csapat előnye 8 pont a 4. helyezett előtt és 6 pont a hátránya a jelenlegi ezüstérmes pozícióban lévő Szombathely mögött, így nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsuk, a IX. kerületiek nagy valószínűséggel a dobogó legalsó fokán zárják majd a küzdelmeket. Igaz, a júniusi zárásig még 14 mérkőzés hátravan, amelyen bármi előfordulhat, mégis úgy tűnik, a Ferencváros ismételten bronzéremmel gazdagodhat.
A zöld-fehéreknél tavaly télen Hevesi Tamás helyét Kaszás Pál foglalta el, így az elmúlt őszről vele beszélgettünk.
- Névsorolvasást tartva megállapítható, hogy a Ferencváros erősödött a nyári holtszezonban az átigazolásokat illetően, ennek ellenére a csapat nem lépett előre. Mi lehetett ennek az oka?
- Úgy érzem, hogy a játékerőt tekintve ugyanott vagyunk, ahol tavasszal, tehát reálisnak mondható a harmadik helyezésünk. A nyári erősítéseink megfelelően pótolták a veszteségeinket. Demeter Réka, Szabó Anita, Rudán Andrea és Sütőné eligazolt tőlünk, míg Deli Anikó befejezte pályafutását. Helyükre érkezett Sipos Lilla, Stefán Anita és Horváth Evelin a Győri ETO-ból, Szlovák Krisztina a Feminából, Gáspár Éva a Bonyhád-Völgységből és Wágenhoffer Judit a Pécsi VSK-ból. Az újonnan igazoltak nagyon fiatalok, hárman még a 18. születésnapjukat sem ünnepelhették meg, számukra idő kell, hogy beérjenek. Összességében megfelelően alakult a nyári játékosmozgás, nem lettünk semmivel sem gyengébbek, mint tavasszal voltunk. Az egyik legnagyobb gondot az jelentette, hogy a nyári felkészülés során Gál Anna térdszalag-szakadást szenvedett, emiatt egész ősszel nem léphetett pályára, kiesése nagy érvágás volt számunkra.
- Milyen tervekkel vágtak neki a bajnokságnak?
- Az élmezőnyben álljunk és versenyben legyünk a bajnoki címért.
- Elégedett az őszi idényben nyújtott teljesítménnyel?
- Személy szerint elégedett vagyok a harmadik helyezéssel. Az ősszel mindössze két rossz meccsünk volt: Pécsett vereséget szenvedtünk, míg a Femina ellen döntetlent értünk el. Ezeket a mérkőzéseket a saját képességeink alapján meg kellett volna nyernünk. Sajnos hiányzott a megfelelő koncentráció, és ez a fiatalság rovására írható. Egy jó széria után látogattunk Pécsre, ahol rúghattunk volna akár öt gólt is, de nem sikerült. Az ellenfél semmi veszélyt nem jelentetett a kapunkra, s milyen a sors, a végén egyetlen kapura lövése volt a Pécsnek, amelybe Fülöp Szabina igen szerencsétlenül ért bele, így egy öngóllal vereséget szenvedtünk, bár a játék képe alapján három pontot érdemeltünk volna azon az összecsapáson.
- A többi találkozóval ezek szerint akkor megfelelően teljesítettek?
- Igen. A legjobb meccsünk a Femina ellen volt, amikor 4-1-re győztünk. Az Újpest ellen is remekeltünk, míg az MTK-tól az utolsó percben bekapott találattal kaptunk ki. Mindent összevetve reális eredményeink születtek. Az egyetlen gondot az jelentette, hogy az ősszel mindössze tíz hadra fogható mezőnyjátékosom volt, a többiek a képességek tekintetében kissé elmaradtak az NB I-es szinttől.
- Ki nyújtotta ősszel a legjobb teljesítményt a Ferencvárosban?
- Krenács Lilla és Zágor Bernadett kifogástalan produkcióval rukkolt elő, őket helyezem a rangsor élére. Jó teljesítményt nyújtott, de nem az egész idényben Sipos Lilla, míg Dörömbözi Csilla az ősszel végig betegen szerepelt, s annak ellenére, hogy öt meccset is kihagyott, mégis a góllövőlista élmezőnyében található.
- Volt olyan játékosa, akitől többet várt volna?
- Igazából senki sem okozott csalódást. Néhányan ifjú koruk miatt nem tudtak az átlagosnál jobb teljesítménnyel előrukkolni.
- Hányszor tréningeztek általában a bajnokság során?
- Heti négy edzés volt nálunk, valamint a hétvégi mérkőzés.
- Mikor kezdődik a felkészülés a tavaszi idényre, esetleg mennek-e edzőtáborba?
- Január utolsó hetében kezdődik a közös munka, de azt, hogy edzőtáborba megyünk-e, még nem tudom megmondani. Hevesi Tamás szakosztályvezető jelenleg külföldön tartózkodik, így nem tudom, hogy mit hoz a csapat és számomra a jövő...
(Információnk szerint Kaszás Pál tavaly télen egy évre vállalta el a csapat irányítását. Azt azonban, hogy ő folytatja-e a szakmai munkát tavasszal is a Ferencvárosnál, vagy új edző érkezik, esetleg Hevesi Tamás ül le ismét a kispadra még nem tudni. A korábbi tréner január második felében jön haza külföldről, és akkor derül ki, hogy Kaszás Pál folytatja-e a munkát a Ferencvárosnál. A január 25-én kezdődő héten azonban erre is fény derül majd...)
B. Nagy Zoltán (NS)
Következik: Viktória FC-Szombathely