Izgalmakban bővelkedő kispályás focitornára került sor az elmúlt szombaton Angyalföldön, ahol a végső győzelmet a Tolna-Mözs I. csapata szerezte meg.
Tíz csapat két csoportba osztva küzdött egymással a Vasas Fáy utcai sporttelepén lévő műfüves sátorban. A Kőbánya Női Kupán az A-csoportból az Univerzum százszázalékos teljesítménnyel jutott az elődöntőbe, mögöttük a Holcim SC-Miskolc-Német Nyomda lépett tovább. A B-csoportban jobb gólkülönbségének köszönhetően a Tolna-Mözs I. mellett a rendezvény egyik üde színfoltját jelentő Monor került a legjobb négy közé.
Az elődöntők során - az előzetes várakozásnak megfelelően - az Univerzum és a Tolna-Mözs I. játszhatta a döntőt. Előtte került sor a bronzmeccsre, amelyen a Monor 2-2-re végzett a Miskolc ellenében, így következhettek a büntetők. Az első négy lövés után még 0-0 volt az állás, végül a 18. (!) lövés hozta meg a dobogó legalsó fokát a Miskolcnak.
A döntő szoros mérkőzést hozott, ráadásul a tolnai Hodován Edit kezezése miatt már a 2. percben büntetőhöz jutott az Univerzum, de a fővárosiak játékosa, Ganczer Hajnalka a kapu fölé lőtte a labdát. Az aranyéremért vívott összecsapást végül Simon Boglárka egyetlen találatával a Tolna-Mözs I. nyerte.
Eredmények
Csoportselejtezők
A-csoport
Univerzum - Ercsi 8-0
Tolna II. - Bicske 3-0
Miskolc - Univerzum 0-2
Ercsi - Tolna II. 0-1
Bicske - Miskolc 1-3
Tolna II. - Univerzum 0-3
Bicske - Ercsi 0-3
Miskolc - Tolna II. 2-1
Univerzum - Bicske 10-1
Ercsi - Miskolc 1-1
B-csoport
Csömör - Tolna I. 1-7
Monor - Hidegkút 3-0
Nyírség - Csömör 3-1
Tolna I. - Monor 2-2
Hidegkút - Nyírség 0-4
Monor - Csömör 3-1
Hidegkút - Tolna I. 1-8
Nyírség - Monor 0-1
Csömör - Hidegkút 1-3
Tolna I. - Nyírség 5-0
Helyosztók:
Elődöntők: Univerzum - Monor 4-2
Tolna I. - Miskolc 2-0
A 3. helyért: Monor - Miskolc 2-2, büntetőkkel: 4-5
Döntő: Univerzum - Tolna I. 0-1.
Az 5-7. helyért: Tolna II. - Nyírség 2-3
Tolna II. - Ercsi 0-2
Nyírség - Ercsi 1-0
A 8-10. helyért: Bicske - Csömör 0-6
Bicske - Hidegkút 1-3
Csömör - Hidegkút 5-0
A végeredmény (zárójelben a különdíjat kapó csapatok legjobbjai)
1. Tolna I. (Vincze Anikó)
2. Univerzum (Sipos Hajnalka)
3. Holcim SC-Miskolc-Német Nyomda (Bernáth Csilla)
4. Monor (Rákosfalvi Kitti)
5. Nyírség (Szabó Ivett)
6. Ercsi (Hollósi Nikoletta)
7. Tolna II. (Folk Zsuzsanna)
8. Rubeola FC-Csömör (Mádi Virág)
9. Hidegkút SC Angyalok (Beini Aida)
10. Bicskei TC-Fatál Team (Mészáros Ivett)
Különdíjasok:
A torna legjobb kapusa: Szabó Fruzsina (Miskolc).
A torna legjobb mezőnyjátékosa: Varga Adél (Tolna I.).
A torna gólkirálynője: Szekér Anita (Univerzum) 8 találattal.
(B. N. Z.)