kép
· Január 30.: nívós nemzetközi futsalkupa Móron (részletes programmal)
2010. január 26. 15:44:44  nyomtatási kép  cikk küldése

A téli holtszezon legrangosabb nemzetközi futsalkupájára kerül sor január 30-án, szombaton a Fejér megyei Móron, a Wekerle Sándor Szabadidőközpontban.

A házigazda Vesta-City Line K és 3S szervezésében 9 órakor kezdődik az 1. Hétkúti-kupa, amelyen öt csapat körmérkőzéses rendszerben küzd meg egymással. Az indulók mezőnyében van a magyar bajnokság jelenlegi első három helyezettje, a Vesta, a Tolna-Mözs és az Univerzum, valamint Csehország válogatottja és az ukrán bajnok Belichanka-NPU. Egy már most biztosnak tűnik: a résztvevők névsorán végigfutva igazán nívós futsalkupára kerül majd sor szombaton Móron.

A hagyományteremtő jelleggel kiírt 1. Hétkúti-kupa megnyitóján jelen lesz Fenyves Péter, Mór polgármestere, Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke és Nemes Ferenc, a Magyar Labdarúgó-szövetség általános alelnöke is.

A résztvevők a futsal szabályai szerint mérkőznek meg egymással, egyetlen eltérés a bajnoksághoz képest, hogy a 2x20 perces meccsek nem tiszta játékidőre zajlanak majd. (Az 1. Hétkúti-kupa mérkőzésinek végeredményére lehet tippelni honlapunk Góltipp-játékában.)

Az ukrán válogatott gerincét adó Belichanka együttese az elmúlt években bajnok és kupagyőztes volt, és a most zajló szezonban is veretlenül áll a tabella élén (csakúgy, mint a Vesta gárdája). Az ukránok színeiben játszik 2009 legjobb női futsal játékosa, az ,,UMBRO Futsal Awards 2009" díjjal kitüntetett Alina Gorobets is. Az Belichanka csapatát - amely szerdán érkezik Magyarországra és 18.45-kor edzőmeccsen pályára lép Miskolcon a helyi Vénusz együttese ellen, majd csütörtökön Debrecenben a férfi futsal Eb-elődöntőjét tekinti meg - elkíséri az ukrán szövetség elnöke is. A neves külföldi sztárcsapat eddigi hat bajnokiján 64 gólt szerzett (csak összehasonlításul: a Vesta nyolc meccsen 58-szor ,,köszönt" be ellenfelei kapujába a bajnokság őszi idénye során).

A 17.15-kor kezdődő utolsó meccs, a Vesta - Belichanka találkozó előtt a tervek szerint Katus Attila aerobic-világbajnok tart majd bemutatót. A 18 órakor kezdődő eredményhirdetésen a megnyitón jelen lévők mellett díjat ad át az 1. Hétkúti-kupa fővédnöke, Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő is.

A mérkőzésen közreműködő játékvezetők: Arany Tamás (a télen az NB I-es keretből érthetetlenül kitett sípmester, aki a Nemzeti Sport osztályzatai alapján az ősz legjobbja volt), Ábrahám Attila (korábbi élvonalbeli játékvezető), Makai János (korábbi élvonalbeli játékvezető), Nagy II János (az első játékvezető, aki futsalvizsgát tett, emellett többek között a Videoton színeiben is játszott), valamint honlapunk főszerkesztője, B. Nagy Zoltán. A zsűri elnöke jelen állás szerint Puhl Sándor, egykori FIFA-játékvezető lesz.

Az első három helyezett csapat mellett különdíjban részesül a gólkirálynő, a legjobb kapus és mezőnyjátékos, valamint a legsportszerűbb csapat is.

Az 1. Hétkúti-kupát vacsorával egybekötött bankett zárja, amelyen a résztvevők a napközbeni futballtudásuk mellett megcsillogtathatják, hogy milyen tánctudással is rendelkeznek.

 

Az 1. Hétkúti-kupa részletes programja

09.00: Tolna - Vesta

09.55: Csehország - Univerzum

10.50: Belichanka - Tolna

11.45: Vesta - Csehország

12.40: Univerzum - Belichanka

13.35: Csehország - Tolna

14.30: Univerzum - Vesta

15.25: Belichanka - Csehország

16.20: Tolna - Univerzum

17.15: Vesta - Belichanka

 

B. N. Z. (NS)

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

girls1994 E-mail küldése a hozzászólónak
2010. február 01. 11:04:48
Fantasztilus volt a torna.Köszönjük a résztvevőknek és a rendezőknek.Külön köszönet a hangulatfelelős  Dj-nek.Bár a számait frissithetné.
Ralph Atya E-mail küldése a hozzászólónak
2010. január 27. 07:13:41
Iván testvérünk nem értette meg Andris testvérünk üzenetének lényegét és átment személyeskedésbe.Iván testvérünknek üzenném néha a kevesebb és rövidebb beirás is lehet több,ha valamit nem ért meg inkább kérdezzen mert rossz felé tereli a beszélgetést.
hungaria E-mail küldése a hozzászólónak
2010. január 27. 05:04:37
Tisztelt András! Ha már megszolitottál hát válaszolok . Ne haragudjál meg de a tk-ból könnyű osztani a észt ha olvasnád amit írtam én mindenkinek gratuláltam aki ma tornát rendez bárki bárhol legyen az a torna!Tehát pont azt emeltem ki hogy a sok "kis "csapat 100 %-ig idézőjelben téve rendez- szervez tornát és a nb 1-es nagy pályás csapatok egy része még e tornákon se vesz részt tisztelet azoknak akik részt vesznek rendszeresen pl Pécs Taksony Győri Dózsa pedig egy felnőtt torna rangját emelné ha MTK FTC Újpest FEMINA csapatai is részt vennének.Nagyon sokban fogalmad sincs amit írsz pl ha egy tornán NB1 -es j-v van az nagyon jó de ha tudnád hogy bárki aki hivatalos jv- annak egyforma a jv-díjja ezt tudnod kellened!!! A fiú futsal ami sokkal régebben - működik még ezer játékost sem tud felmutatni aki igazolt játékos pont a Eb kapcsán mondták a szervezők hogy a nőkkel együtt alig több mint 1000 játékos van le igazolva a mostoha sorsú női szakág ilyen téren nem áll rosszul. A fiuknál is játszik nagy pályás játékos de sokáig játszott olyan igazolt fiú játékos aki magasabb osztályban nagy pályán is játszott nem tudom Téged ez miért zavar hogy a kőbánya tornán melyik játékos hol játszott és legközelebb esetleg hol fog játszani Mindenki ott játszik ahol akar!!!!! Ehhez senkinek semmi köze nincs ezt nem bántásként mondom Neked. Ha ismernéd egy torna költségvetését nem írnál butaságokat hogy a résztvevők pénzén rendeznek tornát mert ez nem igaz !!!! De ha egy két torna így kerülne megrendezésre akkor is elismerést érdemelnének akik ilyen tornát szerveznek. Neked is jogod van sőt örülne mindenki ha Te is nem kritizálnád Őket hanem csinálná szervezné tornákat!!!!! Aki még ügyesebb az nívósabb tornát tud szervezni egy jó szponzor esetén szállás kaja nevezési díjat sem kell fizetni. Ehhez én már gratuláltam a szervezőknek Egyébként általában ezek a meghívások kölcsönösek tehát a szállásért kajáért nevezési díjért kint sem kell fizetni ha sajátját nem számitjuk akkor 2 csapattól lehet nevezési hozzájárulást kérni {Tolna-Univerzum}. Látod Andris itt is tévedsz De megosztok veled valamit a én tervezésem alatt lévő kőbánya torna összes kiadása pálya bérlet j-v dij -dijazás 250000 FT -ban került melyből nevezési dij1020000 FT -volt a maradék 148000 FT kellett megszereznem illetve saját zsebből fizetnem ha ezt irigyled az furcsa dolog lenne!!!! Egyébként nevezési díjat ma mindenhol kérnek és nem kell a kákán is csomót keresni. Várjuk hogy Te mikor rendezel tornát milyent és biztos sokan segítenének neked ezt komolyan gondolom és akkor sokaknak lenne lehetősége hogy ha szuperen is megcsinálod kritizáljanak Téged ahogy teszed ezt TE Pedig meggyőződésem hogy a egyik éned nagyon hasznos pl amikor harcoltál a futsal válogatottért felkészülési mérkőzéseket szerveztél pedig ez nem egy drukker feladata de én a jót a tenni akarást láttam benne nem pedig a rosszat!!! Örülnék ha nem ezen a oldalon vitatkoznánk ha akarsz megtalálsz a iwiwen is ez a vita oda tartozik Én meg egyszer minden torna szervezőnek megköszönöm hogy segítik a női focit legyen az kis vagy nagy torna.!!! Neked Andris pedig sok sikert kívánok és ne vedd sértésnek írásomat mert nem annak szántam!!!üdvözlettel Virág Iván
S.Andris E-mail küldése a hozzászólónak
2010. január 26. 21:03:05

Kedves Iván! Le a kalappal a szervezők elött akik szerint példát mutattak tornarendezésből? Miért is? Aki ma Magyarországon női futsaltornát rendez az általában 4-5-10-15 ezer ft-os nevezési dijat szed be igy tehát voltaképpen a résztvevő csapatok fizetik a torna majdnem teljes költségét és aztán hálálkodnak a szervezőknek milyen marha jó tornát szerveztek a pénzükön a házigazdák.


Ez a torna újitást hozott.A Vesta csapatának vezetői szervezik a Hétkúti-kupát,talán nem túlzás minden idők legrangosabb futsaltornájának tartani. Nem is emlékszem olyan futsaltornára amikor egy válogatottat és egy ilyen rangos klubcsapat egyszerre fogadta el a meghivást.Ha jól emlékszem Tolnán volt még egy rangos torna ahol indult két urán csapat is de ott szedtek nevezési dijat.


Ezen a tornán viszont nem kell fizetni nevezési dijat a csapatoknak,ingyen van az étkezs mindenkinek,ahogy a szállásköltség is.Remek birók lesznek,nem arra mennek,hogy olcsó legyen hanem arra,hogy neves birók legyenek.


Azon mondjuk vitatkoznék veled Iván,hogy ez nemcsak szervezés és tenni akarás kérdése hanem pénzkérdés is.


Aminek én külön örülök,hogy végr van egy torna ahol a futsalcsapatok,futsalcsaptok ellen játszanak. Ez már eleve komolyságot ad a tornának,kifejezetten szánalmas amikor nagypályás csapatok futsaloznak futsalra specializálódott együttesek ellen,ez a világon szinte sehol sem divat.Ettől nem fog fejlődni sajnos a sportág szinvonala,mert nálunk valójában nem futsalt hanem kispályás focit játszanak a futsalcsapatok ami mutatja ,hogy többségében szakmailag alkalmatlan edzők irányitják a futsalcsapatokat. Azt gondolom amikor egy nagypályás csapat egy női  futsaltornán legyőzi a magyar futsalbajnokot az is ezt támasztja alá.Még akkor is ha tudvalevő,hogy ezeken a tornákon nem 2x20 perc tiszta játékidő van. De azt hiszem ettől még elvárható lenne ,hogy kijöjjön a különbség a futsalbajnok irányába.Természetesen ugyanez igaz lenne a többi futsalcsapatra is. Sajnos azt kell mondjam,ha mondjuk egy MTK vagy egy Viktória elindulna a futsalbajnokságban is valószinüleg a bajnoki cimért küzdene akár futsaledzés nélkül is.


A férfi futsalban sokkal jobb szakmai munka folyik ,ott elképzelhetetlen lenne,hogy mondjuk egy nagypályás csapat legyőzze a futsalbajnokság legjobb csapatait.(Még akkor sem ha Kozma ülne utobbiak kispadján)


Végre olyan csapatok indulnak el akitől tanulni lehet.Főleg az ukránokra gondolok,de egy válogatott idehozása még nagyobb rangot tud adni egy  tornának. Természetesen felmerülhet a kérdés ha egy Vesta ide tud hozzni egy Cseh válogatottat vajon az MLSZ miért nem használja ezt ki és miért nem tesz lépéseket az irányban,hogy a magyra válogatottak is megmérkőzzön?!


Mégegyszer hangsúlyoznám le a kalappal a Vesta vezetői elött akik talán új szemléletet is hozhatnak a tornaszervezés terén!


 

Bogyó5 E-mail küldése a hozzászólónak
2010. január 26. 19:39:57
Gratulálok ehhez a remek tornához, kár, h a Big Babyk nem indul, szívesen játszottunk volna. Sok sikert a résztvevőknek, és kár, h kimaradunk az esti buliból. Remélem, lesz majd alkalmunk bepótolni, ha máshol nem, hát Sopronban:P:P:
hungaria E-mail küldése a hozzászólónak
2010. január 26. 16:43:27
Végre egy újabb kitűnő torna csak elismerést érdemelnek a szervezők.e nívós program miatt egy- két nagy pályás csapat megirigyelhetné a kispályás csapatok sorozatos hazai és nemzetközi mérkőzések sorozatai miatt Ezek szerint csak hozzáállás és tenni akarás kell és lehet nemzetközi tornákat szervezni illetve utazni. A nemzetközi mérkőzések csak jót tehetnek a szakágnak!

Tabellák

2010/2011, Női NB I
1. MTK Hungária FC10
2. Viktória FC-Szombathely9
3. 1. FC Femina ´93 SE9
4. Ferencváros9
5. Győri Dózsa SE7
6. Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE6
7. Páter Fit-Well-Nagykutas3
8. TFSE-Hegyvidék SE3
9. Pécsi MFC3
10. Újpesti TE0
részletes     
2010/2011, Női U18
1. Győri Dózsa SE3
2. Páter Fit-Well-Nagykutas1
3. TFSE-Hegyvidék SE1
4. MTK Hungária FC0
5. Viktória FC-Szombathely0
6. Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE0
7. Ferencváros0
8. 1. FC Femina ´93 SE0
9. Pécsi MFC0
10. Győri ETO FC0
11. Újpesti TE0
részletes     
2010/2011, Női NB II, Északi csoport
1. Dorogi Egyetértés SE0
2. Nyíregyháza Spartacus FC0
3. TFSE-Hegyvidék SE II.0
4. Veszprém-Gizella SE0
5. Soproni FAC0
részletes     
2010/2011, Női NB II, Déli csoport
1. Szegedi AK-Boszorkányok0
2. Somogyjád SZKKSE0
3. Pécsi VSK0
4. Nagykanizsai TE 1866 MÁV0
5. Teskánd-Landorhegyi LSC0
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB I
1. Vesta-City Line K és 3S52
2. Univerzum41
3. Tolna-Mözs34
4. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz31
5. Szegedi AK-Boszorkányok15
6. Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján7
7. Somafone-Kiskunfélegyháza6
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB II, Felsőházi rájátszás
1. Galaxis NFE27
2. Ferencváros25
3. ELTE SE10
4. Kiskunhalasi FC10
5. Gyöngyösi F&BSK-Amazon SE9
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB II, Alsóházi rájátszás
1. Bonyhád-Völgység NSE34
2. Tolna-Mözs II.22
3. Rubeola FC-Csömör19
4. Siketek SK13
5. Salgótarjáni Vadmacskák0
6. Miskolci Vénusz II.: visszalépett!0
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)11
Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)5
Megyeri Boglárka (Viktória FC-Szombathely)4
Szarvas Alexandra (Viktória FC-Szombathely)4
Papp Dóra (MTK Hungária FC)4
Pádár Anita (1. FC Femina '93 SE-Hellotel)4
Méry Rita (MTK Hungária FC)3
Finta Orsolya (Győri Dózsa SE)3
Rudán Andrea (1. FC Femina '93 SE-Hellotel)3
Tóközi Tímea (Győri Dózsa SE)3

teljes lista >>
U18, góllövőlista
Bíró Nikolett (TFSE-Hegyvidék SE) 1
Szűcs Vivien (Győri Dózsa SE) 1
Koltai Alexandra (Páter Fit-Well-Nagykutas) 1
Kálmán Hanna (TFSE-Hegyvidék SE) 1
Vörös Viktória (Páter Fit-Well-Nagykutas) 1
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Dombai-Nagy Anett (Vesta-City Line K és 3S) 67
Pádár Anita (Vesta-City Line K és 3S) 55
Szekér Anita (Univerzum) 39
Garadnai Erika (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz) 28
Varga Adél (Tolna-Mözs) 25
Csepregi Gabriella (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz) 22
teljes lista>>
NB II. góllövőlista
Várkonyi Orsolya (Soproni FAC) 41
Végh Renáta (Nagykutas NLSE) 40
Dénes Dorottya (XII. Ker. Hegyvidék SE) 28
Mátyás Noémi (Somogyjád SZKKSE) 27
Bogyai Alexandra (Somogyjád SZKKSE) 22
Rózsás Rita (Nagykutas NLSE) 20
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· Sopron Fan Club
· Szegedi AK
· Somogyjád SZKKSE
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Hogy mindenki jó helyre időre menjen ...
· Kutasi lányok!!!
· Veszprémi nöi foci
· Futsal
· DRUKKERPRESSZÓ
· A női válogatottról
· MTK Fan Club
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· Hegyvidék SE
· Gyulai Amazonok
· Góltippp!

Hozzászólások

· Botrány az NB I-ben: mocskolódás és tettlegesség a Fradi-pályán
· Női NB I: a 3. forduló szombati (08.28.) mérkőzéseinek összefoglalója
· Vb-selejtező: Romániában búcsúzik a sorozattól (is) a női válogatott
· NB I, 2. forduló: a szombati (08.21.) mérkőzések részletes összefoglalója
· Zoli, végy egy kapust!
· Egygólos MTK-siker a román bajnok Marosvásáhely ellen
· Az elmúlt idény legjobbjai
· Scarbantia-kupa: fővárosi fölény a hagyományos soproni tornán
· Július 10.: 29. Scarbantia-Kupa női kispályás torna Sopronban
· A májusi góltipp-játék végeredménye; júniusban jönnek a vb-meccsek!
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék nb1.hu
partnerek
www.mobilpresent.hu
www.edzotaborok.hu
Viktória FC Szombathely MTK női foci FTC UTE női csapat Olimpia kattints !!! PVSK Női focicsapat Nagykutas PMFC Hegyvidék