Kék-Tó Lakópark
 
kép

FTC: Kaszás Páltól megváltak, ismét Hevesi Tamás irányít

2010. március 04. 11:29:18  nyomtatási kép

Változás történt a Ferencváros női csapatának szakmai irányításában

Ismét Hevesi Tamás lett a csapat edzője. Mivel a labdarúgó zRt. anyagilag nem támogatja a szakosztályt, így csökkenteni kellett a költségvetést. Első lépésként a női csapat és Kaszás Pál vezetőedző, valamint segítője, Eipel Ferenc közös megegyezéssel szerződést bontott.

Szerencsére a kisebb anyagi lehetőségek nem érintették a keretet, sőt, még erősíteni is sikerült. Aláírt a Fradihoz a sokszoros válogatott Ferencsik Evelin, aki Érsekújvárról érkezett. Rajta kívül több meghatározó játékos is felépült hosszú sérüléséből, így Hevesi edzőnek van kiből válogatnia. Szüksége is lesz a hosszú kispadra, ugyanis nehéz félév elé néznek a lányok. A mezőny rettentően erős lett. A Feminához visszatért több régi játékosuk, így az első fordulóban, március 6-án 14 órakor szinte a hatszoros bajnokcsapattal néznek majd szembe a fradisták. A Taksony is válogatottakkal erősített, de az igazi rivális továbbra is a Viktória-Szombathely valamint az MTK lesz

Ennek megfelelően az FTC nehéz ellenfelekkel játszott edzőmeccseket. Először egy öregfiúk csapat ellen meccseltek, amelyet elveszítették 4-3-ra, a következő előkészületi mérkőzést a másodosztály első helyezettjével, a Hegyvidékkel játszották. A Fradi remek játékkal magabiztosan győzte le a budaiakat, 10-1-re diadalmaskodott. Egy héttel később a Csepel U15-ös fiú csapatát fogadták. A három harmados találkozó első felvonásában óriási fölényben játszottak, azonban a lányok szinte a kihagyhatatlant is kihagyták, még büntetőt is hibáztak. Ahogy lenni szokott, ellenfele az első helyzetét kihasználta, végül közvetlenül a szünet előtt Horváth Kata egyenlített. A második játékrész harmadik percében Sipos Lilla révén vezetést szereztek, majd Horváth Evelin duplázott, így 4-1-gyel tértek pihenőre a csapatok. Az utolsó periódusban mindkét edző inkább a cseréknek adott lehetőséget, így kiegyenlítettebbé vált a küzdelem. Előbb Solymos Krisztina szemfüles góljával növelte előnyét az FTC, majd a csepeliek egy egyéni akcióból szépítettek.

Hevesi Tamás: - Nagyszerű érzés, hogy ismét a Fradinál dolgozhatom. Habár voltak NB II-es és NB III-as férfi csapatoktól is ajánlataim, nem kérdés, hogy hová húzott a szívem. Nagy kedvvel vetem bele magam a munkába, hiszen komoly megmérettetés vár a lányokra. A 3. helyen állunk és a minimális célkitűzés ennek megtartása, azonban nem lennék edző, ha nem ennél is többet és jobbat szeretnék, ehhez viszont rengeteg munka szükséges.

(Forrás: ftc.hu)

 

Tabellák

NB I, felsőház, 2017/18
1. Ferencvárosi TC51
2. MTK Hungária FC (Bp.)34
3. Diósgyőri VTK (Miskolc)32
4. ETO FC-Győr31
részletes     
NB I, alsóház, 2017/18
1. Viktória FC-Szombathely34
2. Astra Hungary FC (Bp.)31
3. Kóka FNLA17
4. Újpest FC0
részletes     
NB II, Keleti csoport, 2017/18
1. Szent Mihály FC (Szeged)48
2. Kelen SC (Bp.)44
3. Airnergy FC (Bp)34
4. Nyíregyháza Spartacus FC26
5. Monori SE17
6. Nyírség NSC (Nyíregyháza)16
7. Eger SE0
részletes     
NB II, Nyugati csoport, 2017/18
1. Pécsi MFC39
2. Videoton FC38
3. Zalaegerszegi TE28
4. Balatonfüredi FC26
5. SC Sopron21
6. Ziccer NLSE (Nagykanizsa)16
7. Kőbányáért FNLA /Bp./9
részletes     
U19, Kiemelt csoport, 2017/18
1. ETO FC-Győr49
2. MTK Hungária FC (Bp.)44
3. Kóka FNLA38
4. Videoton FC32
5. Ferencvárosi TC29
6. Astra Hungary FC (Bp.)24
7. Airnergy FC (Bp.)22
8. Kecskeméti LA12
9. Haladás-Viktória (Szombathely)10
10. Diósgyőri VTK (Miskolc)3
részletes     
Futsal NB I, 2017/18
1. Hajdúböszörményi TE46
2. Szekszárdi FC37
3. Astra HFC (Kiskunfélegyháza)32
4. Tolna-Mözs25
5. Miskolci Vénusz20
6. Ricsilla (Zalaegerszeg) /–3 pont!/14
7. Gyulai Amazonok6
8. ETO FC-Győr /visszalépett!/0
részletes     
Futsal NB II, Keleti csoport, 2017/18
1. Skorpió SE-Salgótarján38
2. Rubeola FC-Csömör28
3. Debreceni EAC28
4. Szent Mihály FC (Deszk)21
5. MVFC-Berettyóújfalu19
6. Szolnok Fanatic SE16
7. Hajdúböszörményi TE II.12
8. Békéscsabai Wanted SC0
9. Eger SE /visszalépett!/0
10. Nyírség NSC (Nyíregyháza) /visszalépett!/0
részletes     
Futsal NB II, Nyugati csoport, 2017/18
1. TFSE (Bp.)47
2. Kalafa SE (Szár)43
3. KRSE (Bp.)41
4. Viadukt SE-Biatorbágy36
5. Szekszárdi FC II.28
6. ELTE-BEAC SE (Bp.)25
7. Petőfi SE (Pécs)15
8. Piliscsabai AFC12
9. Univerzum-Tolna-Mözs II.9
10. Paksi Atomerőmű SE7
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Sipos Lilla (ETO FC-Győr) 19
Siklér Kinga (Haladás-Viktória /Szombathely/) 16
Szladana Bulatovics (Ferencvárosi TC) 15
Heike Manhart (Haladás-Viktória /Szombathely/) 14
Fogl Katalin /ősz: Astra: 4/ (Kóka FNLA) 13
Krascsenics Petra (Astra HFC - Bp.) 10
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Trampler Kinga (Videoton FC) 29
Zimányi-Kovács Anikó (Szent Mihály FC /Szeged/) 24
Nagy Viktória (Monori SE) 19
Bernhardt Bernadett (Kelen SC /Bp./) 18
Sábján Réka (SC Sopron) 18
Szil Tünde (Szent Mihály FC /Szeged/) 16
teljes lista>>
U19, góllövőlista
Bódai Viktória (ETO FC-Győr) 34
Trampler Kinga (Videoton FC) 29
Dorner Dóra (MTK Hungária FC) 25
Vígh Diána (Astra HFC - Bp.) 22
Czellér Dorottya (MTK Hungária FC) 19
Földvári Fanni (MTK Hungária FC) 15
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Pádár Anita (Hajdúböszörményi TE) 39
Marsai Nikoletta (Ricsilla /Zalaegerszeg/) 21
Krascsenics Petra (Astra HFC-Kiskunfélegyháza) 17
Miliczki Noémi (Miskolci Vénusz) 17
Tell Zsófia (Hajdúböszörményi TE) 15
Ganczer Hajnalka (Szekszárdi FC) 14
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Bozsik Nikolett (Viadukt SE-Biatorbágy) 37
Vágó Anikó (Szolnok Fanatic SE) 36
Bede Anna (Skorpió SE-Salgótarján) 31
Urbán Viktória (Szolnok Fanatic SE) 25
Koch Fruzsina (Skorpió SE-Salgótarján) 22
Bornemissza Barbara (Debreceni EAC) 20
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Hol futballozhatnék? (Csapatkereső)
· DRUKKERPRESSZÓ
· Hegyvidék SE
· Szegedi AK
· Veszprémi nöi foci
· Gyulai Amazonok
· A női válogatottról
· Vélemények a honlapról
· Sopron Fan Club
· Melyik csapat nyeri a VB-t?
· Siófoki Bányász SE
· ASI FAN CLUB
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· U-13 Serdülő női labdarúgó torna Tolnán
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
Labdarúgás

http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely

FTC

Szegedi AK

Nagykutas

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu


Eladó Ingatlanok