Két hazai és két vendéggyzelem a női NB I elmúlt hétvégi mérlege. Sikerével a Taksony egy hellyel feljebb lépett a tabellán.
A bajnokság első két helyezett csapata idegenben aratott győzelmet, így az MTK-Szombathely versenyfutásban semmiféle változás nem történt. A Fradi tehát továbbra is gyengélkedik, s tavasszal még nyeretlen, de ezúttal a Viktória ellen már harcosan futballoztak a zöld-fehérek. Taksonyban kiegyenlített meccset hozott a Győri Dózsa vendégjátéka. A 88. percben még 2-2 volt az állás, amikor a vendégek szerint véleményes tizenegyest ítélt a játékvezető a Pest megyeiek javára, sőt a győriek szerint a rúgást követően a labda - állítólag - nem haladt át a gólvonalon. Lényegében ezzel a találattal kaptak ki a vendégek. Az utolsó két helyezett meccselt egymással Újpesten, ahol elsősorban Zeller Dóra négy találatának köszönhetően a lila-fehérek 6-0-s diadalt arattak a halovány játékkal előrukkoló Pécsi MFC ellen.
RÁKOSPALOTÁN IS GYŐZNI TUDOTT AZ MTK
A listavezető MTK a XV. kerületbe látogatott. A Femina színeiben először lépett pályára a szülési ,,szabadságáról'' visszatérő Telek-Sümegi Éva, bár Dombai-Nagy Anett ezúttal sem tudott a rákospalotaiak mezében kifutni a gyepre. Emellett egy ,,zsáknyi'' sérült nehezíti Kiss László edző munkáját, így a sok gond miatt csupán egyetlen cseréje maradt a XV. kerületieknek erre az összecsapásra.
Közepes iramban kezdődött a derbi, inkább a mezőnyben viaskodtak egymással a résztvevők. Bár egy nagy ziccer a Femina előtt is adódott, a vendégek egyre inkább mezőnyfölénybe kerültek, de gólt nem sikerült szerezniük. A 30. percben Godvár Katalin tört be a Femina 16-osára, ahol Derzsi Viktória buktatta - 11-es! A büntetőt Vágó Fanny értékesítette (0-1).
Az első félidőben bár kidolgozott néhány ziccert az MTK, de a Szeitl Szilvia által vezényelt védelem jól semlegesítette azokat.
A fordulás után sem történt sok változás, egészen a 61. percig, amikor Telek-Sümegi Éva ,,összehozott'' egy 11-est a vendégeknek, amelyet ismételten Vágó Fanny értékesített (0-2).
A 70. percben az elfáradó Telek-Sümegi Éva lejött a pályáról, így az utolsó 20 percben a Femina tíz emberrel próbálkozott. (Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az utánpótláscsapatból egy-két játékos miért nem ült le a Femina kispadjára, ha előre tudták a rákospalotaiak, hogy igen sok hiányzójuk van.) Így viszont könnyebb dolga volt az MTK-nak, a hazaiak egyre fáradtak, s a támadásokra már nem igazán maradt erejük. A 87. percben Szőcs Réka kirúgása után Méry Rita Vágó Fannyhoz passzolt, aki a két 11-es után akciógólt - és egyben mesterhármast - ért el (0-3).
Egy perc elteltével Méry Rita is betalált Mátra Borbála kapujába (0-4) magabiztossá téve ezzel az MTK győzelmét.
A játék képe alapján az MTK megőrizte a veretlenségét, és továbbra is tartja ötpontos előnyét az üldöző Szombathellyel szemben.
ÍGY LÁTTA A SZERKESZTŐ
Az alábbiakban nem az edzők, hanem munkatársunk osztályzatait közöljük.
FEMINA
Mátra Borbála 5 - Derzsi Viktória 5, Szeitl Szilvia 6, Gleich Barbara 5, Rudán Andrea 5 - Telek-Sümegi Éva 4 - Szekér Anita 5, Pádár Anita 5, Ködmön Kinga 4, Lengyel Anita 4 (Laky Andrea 4) - Horváth Lilla 4.
MTK
Szőcs Réka 0 - Tóth I Alexandra 6, Gál Tímea 7, Demeter Réka 6, Pinczi Anita 6 - Tell Zsófia 6 (Schumi Mercédesz 0), Smuczer Angéla 7 - Szabó Zsuzsanna 6 (Hegyi Szilvia 0), Vágó Fanny 7, Godvár Katalin 6 (Víg Viktória 0) - Méry Rita 6.
MÉRKŐZÉS-ÖSSZEFOGLALÓK
1. FC FEMINA '93 SE-HELLOTEL - MTK HUNGÁRIA FC 0-4 (0-1)
Széchenyi tér, 100 néző. Vezette: Kulcsár K. (Bartkó J., Noszlopy Zs.)
FEMINA: Mátra B. - Derzsi V., Szeitl Sz., Gleich B., Rudán A. - Telek-Sümegi É. - Szekér A., Pádár A., Ködmön K., Lengyel A. (Laky A., a szünetben) - Horváth L. Edző: Kiss László.
MTK: Szőcs R. - Tóth I A., Gál T., Demeter R., Pinczi A. - Tell Zs. (Schumi M., 84. p.), Smuczer A. - Szabó Zs. (Hegyi Sz., 84. p.), Vágó F., Godvár K. (Víg V., 62. p.) - Méry R. Edző: Turtóczki Sándor.
Gólszerző: Vágó F. (3, kettőt 11-esből), Méry R.
Jó: Rudán A., Szeitl Sz., ill. az egész vendégcsapat.
Kiss László: - A mérkőzés előtt kiegyeztem volna nulla-négyes végeredménnyel, de ezzel a mérkőzés végén is kiegyezem.
Turtóczki Sándor: - Nem volt gyenge pontja a csapatnak. Közönségszórakoztatóan játszottunk. Megérdemelt győzelmet arattunk.
FERENCVÁROS - VIKTÓRIA FC-SZOMBATHELY 0-3 (0-1)
Üllői út, edzőpálya, 50 néző. Vezette: Csák J. (Katanics S., Lovász L.)
FTC: Németh J. - Horváth E., Stefán A., Krenács L., Kucsera L. - Terdik I., Csiszár H., Sipos L., Ferencsik E. (Horváth K., 78. p.) - Zágor B. (Nagy V., 65. p.), Szlovák K. (Solymos K., 80. p.). Edző: Hevesi Tamás.
SZOMBATHELY: Papp E. - Borbély O., Tóth II A., Tischler F., Papp D. (Pas A., 65. p.) - Megyeri B., Rácz Zs., Marsai N. - Szarvas A., Szuh E. (Rába A., 87. p.), Tóth G. (Tóth K., 82. p.). Edző: Hérincsné Markó Edina.
Gólszerző: Tóth G., Rácz Zs., Szuh E.
Jó: Krenács L., Csiszár H., Terdik I., ill. Rácz Zs., Tóth II A:, Papp E.
Hevesi Tamás: - Nagyon jó mérkőzést vívtunk a Szombathellyel, de a gólkülönbség feltétlenül túlzott. Végre helyzeteket dolgoztunk ki, és remekül futballoztunk. A végeredményt leszámítva mindennel elégedett vagyok.
Hérincsné Markó Edina: - Az első félidő inkább a Ferencvárosé volt, a második pedig a miénk. A szünet után sikerült bebiztosítanunk a győzelmet. Összességében magabiztos győzelmet arattunk.
ÚJPESTI TE - PÉCSI MFC 6-0 (4-0)
Megyeri út, műfüves pálya, 100 néző. Vezette: Selmeczi K. (Csák J., Vida G.)
ÚJPEST: Lengyel D. - Somló K. (Polyák V., 61. p.), Durkó Z., Nagy Sz., Szabó I. - Kakuk A. (Gálik Á., 67. p.), Csík N., Beke A., Trencsányi K., Bura E. (Olasz L., 67. p.) - Zeller D. Edző: Farkas László.
PMFC: Magyar J. (Varga B., 68. p.) - Schmidt L., Ács N., Pupos I., Hunyadi A. - Hozmann E. (Horváth K., 68. p.), Rőhberg Zs., Jáhn K., Török K. (Bálint B., 68. p.) - Nagy L., Kaiser K. Edző: Andreidesz József.
Gólszerző: Zeller D. (4), Trencsányi K., Csík N.
Jó: Zeller D., Bura E., Durkó Z., ill. a vendégcsapatból senki.
Sárga lap: Somló K.
Farkas László: - Úgy vártuk már ezt a győzelmet, mint szűzlány az első aktust. Úgy érzem, minden tekintetben jobban játszottunk a Pécsnél. Akkor lesz ennek a győzelemnek igazán nagyobb értéke, ha a következő fordulóban meg tudjuk fogni a Ferencvárost. Gratulálok a játékosaimnak!
Andreidesz József: - A szerdai kupameccsen jól játszottunk, sajnos ezúttal semmi sem jött össze.
TAKSONY-BÍRÓ-KERT-MODEX BUSZ SE - GYŐRI DÓZSA SE 3-2 (1-1)
Taksony, 100 néző. Vezette: Fekete Sz. (Bíber B., Tóth Sz.)
TAKSONY: Kovács K. - Molnár J., Fodor T. (Vadas N., 29. p.), Szabó Sz., Pincze G. - Megyes Á., Jakab K., Sebestyén Gy., Halászi K., Szabó B. - Fogl K. Edző: Dombó János.
GYŐRI DÓZSA: Horváth K. - Szórádi N., Szűcs A., Soproni K., Beke A. - Jakab P., Pintér É. (Bogdán A., 68. p.), Kopácsi B., Jakab R., Tóközi T. - Nagy H. (Finta O., 56. p.) Edző: Vígh Zsolt.
Gólszerző: Halászi K., Jakab K., Megyes Á. (11-esből), ill. Beke A., Finta O.
Jó: Jakab K. (a mezőny legjobbja), Pincze G., Sebestyén Gy., Halászi K., Fogl K., ill. Szórádi N., Beke A., Szűcs A., Finta O.
Sárga lap: Megyes Á., ill. Beke A., Tóközi T.
Kiállítva: Kopácsi B. a 88. percben (a játékvezető megsértéséért).
Dombó János: - Harcos mérkőzésen egy kiváló csapatot sikerült legyőznünk.
Vígh Zsolt: - A csapatomnak gratulálok! Nagyon sok feladatot kell megoldanunk minden tekintetben, nagyon-nagyon kevésből. A mérkőzésen történtek hűen jellemzik az ország jelenlegi állapotát. A játékvezető úrnak a Győri Dózsa SE nevében ,,köszönjük"... Nagy kár, hogy itt minden következmények nélkül megtörténhet.
(A bajnokság teljes eredménylistája, góllövőlistája és a tavaszi idény programja megtalálható honlapunkon.)
(Összeállította: B. Nagy Zoltán)