kép
· NB I, 25. forduló: a Győri Dózsa legyőzte a Feminát Rákospalotán
2010. június 11. 14:57:04  nyomtatási kép  cikk küldése

A Győri Dózsának mindenképpen nyernie kellett a Femina ellen, hogy életben tartsa dobogós reményeit. A vendégek megtették ezt a szünet után teljesen összeomló rákospalotaiak ellen.

A 25. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolták be szerdán Rákospalotán. A hazaiak minden bizonnyal a Szombathelytől elszenvedett ,,zakót" kívánták feledtetni, míg a Győri Dózsa számára a bronzérem esetleges megszerzése jelenthetett jelentős motivációt.

A néhány hete villámlás miatt félbeszakadt meccs szikrázó napsütésben zajlott, így nem kellett attól tartani, hogy esetleg megint történik valami rendkívüli esemény.

Közepes iramban kezdődött a derbi, majd a 16. percben a gólkirálynő-jelölt Pádár Anita megszerezte a vezetést a Feminának. (A találatnak nem csak a hazaiak, hanem a lelátón a rákospalotaiak sikeréért szorító taksonyiak is örültek, hiszen éppen riválisuk állt vesztésre, már ami a bronzérem megszerzését illeti.)

A fővárosi (és főváros közeli) öröm nem tartott sokáig, mert a 23. percben káprázatos csellel ,,küldte el sóért" védőjét Kopácsi Barbara, majd kiegyenlített.

Potyogtak a gólok, hiszen Szekér Anita jóvoltából a 29. percben már ismételten a Feminánál volt az előny.

Akkor úgy tűnt, a Győri Dózsában nem lesz elég erő az újabb egyenlítésre, de akik így gondolták, tévedtek, mert Pintér Éva góljával, amelyet a 35. percben jegyzett ismét egyenlő (2-2) volt az állás.

A szünet után azonban a Femina teljesen összeomlott, s ezt kihasználva a győriek háromszor is eredményesek voltak Nagy Hedvig, Pintér Éva, valamint Beke Adrienn révén, utóbbi 11-esből talált Mátra Borbála kapujába.

A hazaiak második félidei játéka talány volt minden néző számára, így a Győri Dózsa teljesen megérdemelt győzelmet aratott, nagy lépést téve ezzel a bronzérem megszerzése felé.

A dobogó első, második és harmadik foka szombaton dől el; mindkét érintett meccs, a Szombathely - Taksony és az MTK - Győri Dózsa derbi is egyaránt 16 órakor kezdődik. Maradnak tehát izgalmak a záró fordulóra is.

ÍGY LÁTTA A SZERKESZTŐ

Az alábbiakban nem az edzők, hanem munkatársunk osztályzatait közöljük.

FEMINA

Mátra Borbála 5 - Balogh Henrietta 4 (Németh Beáta 3), Szeitl Szilvia 5, Gleich Barbara 5, Rudán Andrea 4 (Lengyel Anita 0) - Derzsi Viktória 3 (Horváth Luca 0), Szekér Anita 5, Benkő Mónika 6, Ködmön Kinga 4 - Horváth Lilla 3, Pádár Anita 6.

GYŐRI DÓZSA

Bősze Gabriella 0 - Szórádi Nikolett 6, Szűcs Adrienn 5, Soproni Krisztina 6, Jakab Petra 5 (Finta Orsolya 5) - Beke Adrienn 6, Kopácsi Barbara 7 (Siska Odett 0), Pintér Éva 7, Tóközi Tímea 6, Jakab Réka 7 - Nagy Hedvig 6 (Bogdán Alexandra 0).

1. FC Femina '93 SE-Hellotel - Győri Dózsa SE 2-5 (2-2)

Széchenyi tér, 50 néző. Vezette: Mocsári T. (Selmeczi K., Csák J.)

FEMINA: Mátra B. - Balogh H. (Németh B., a szünetben), Szeitl Sz., Gleich B., Rudán A. (Lengyel A., 63. p.) - Derzsi V. (Horváth Luca, 81. p.), Szekér A., Benkő M., Ködmön K. - Horváth Lilla, Pádár A. Edző: Kiss László.

GYŐRI DÓZSA: Bősze G. - Szórádi N., Szűcs A., Soproni K., Jakab P. (Finta O., 59. p.) - Beke A., Kopácsi B. (Siska O., 86. p.), Pintér É., Tóközi T., Jakab R. - Nagy H. (Bogdán A., 91. p.). Edző: Vígh Zsolt.

Gólszerző: Pádár A., Szekér A., ill. Pintér É. (2), Kopácsi B., Nagy H., Beke A. (11-esből).

Jó: Benkő M., ill. Pintér É., Kopácsi B., Soproni K.

Kiss László: - Nem tudom melyik volt a rosszabb: ennek a meccsnek a második félideje vagy pedig a múlt szombati, teljes mérkőzésünk a Szombathely ellen?

Vígh Zsolt: - Mi megtettük, amit megkövetelt tőlünk a haza, mostantól már várjuk a fejleményeket. Gratulálok a lányoknak, a tét összeroppantotta játékunkat, de a szívünket nem tudta.

(A bajnokság teljes eredménylistája, góllövőlistája és a tavaszi idény programja megtalálható honlapunkon.)

(Összeállította: B. Nagy Zoltán)

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

Tabellák

2010/2011, Női NB I
1. 1. FC Femina ´93 SE9
2. MTK Hungária FC7
3. Viktória FC-Szombathely6
4. Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE6
5. Ferencváros6
6. Győri Dózsa SE4
7. Páter Fit-Well-Nagykutas3
8. Pécsi MFC3
9. Újpesti TE0
10. TFSE-Hegyvidék SE0
részletes     
2010/2011, Női U18
1. MTK Hungária FC0
2. Viktória FC-Szombathely0
3. Győri Dózsa SE0
4. Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE0
5. Ferencváros0
6. 1. FC Femina ´93 SE0
7. Újpesti TE0
8. Pécsi MFC0
9. Páter Fit-Well-Nagykutas0
10. TFSE-Hegyvidék SE0
11. Győri ETO FC0
részletes     
2010/2011, Női NB II, Északi csoport
1. Dorogi Egyetértés SE0
2. Nyíregyháza Spartacus FC0
3. TFSE-Hegyvidék SE II.0
4. Veszprém-Gizella SE0
5. Soproni FAC0
részletes     
2010/2011, Női NB II, Déli csoport
1. Szegedi AK-Boszorkányok0
2. Somogyjád SZKKSE0
3. Pécsi VSK0
4. Nagykanizsai TE 1866 MÁV0
5. Teskánd-Landorhegyi LSC0
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB I
1. Vesta-City Line K és 3S52
2. Univerzum41
3. Tolna-Mözs34
4. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz31
5. Szegedi AK-Boszorkányok15
6. Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján7
7. Somafone-Kiskunfélegyháza6
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB II, Felsőházi rájátszás
1. Galaxis NFE27
2. Ferencváros25
3. ELTE SE10
4. Kiskunhalasi FC10
5. Gyöngyösi F&BSK-Amazon SE9
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB II, Alsóházi rájátszás
1. Bonyhád-Völgység NSE34
2. Tolna-Mözs II.22
3. Rubeola FC-Csömör19
4. Siketek SK13
5. Salgótarjáni Vadmacskák0
6. Miskolci Vénusz II.: visszalépett!0
részletes     

Góllövőlisták

NB I. góllövőlista
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)8
Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)5
Szarvas Alexandra (Viktória FC-Szombathely)4
Sipos Lilla (Viktória FC-Szombathely)3
Megyeri Boglárka (Viktória FC-Szombathely)3
Méry Rita (MTK Hungária FC)3
Horváth Lilla (1. FC Femina '93 SE-Hellotel)3
Pádár Anita (1. FC Femina '93 SE-Hellotel)3
Hegyi Szilvia (Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE)2
Szabó Boglárka (Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE)2

teljes lista >>
Futsal NB I. góllövőlista
Dombai-Nagy Anett (Vesta-City Line K és 3S) 67
Pádár Anita (Vesta-City Line K és 3S) 55
Szekér Anita (Univerzum) 39
Garadnai Erika (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz) 28
Varga Adél (Tolna-Mözs) 25
Csepregi Gabriella (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz) 22
teljes lista>>
NB II. góllövőlista
Várkonyi Orsolya (Soproni FAC) 41
Végh Renáta (Nagykutas NLSE) 40
Dénes Dorottya (XII. Ker. Hegyvidék SE) 28
Mátyás Noémi (Somogyjád SZKKSE) 27
Bogyai Alexandra (Somogyjád SZKKSE) 22
Rózsás Rita (Nagykutas NLSE) 20
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· Kutasi lányok!!!
· Szegedi AK
· Veszprémi nöi foci
· Sopron Fan Club
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Futsal
· DRUKKERPRESSZÓ
· A női válogatottról
· MTK Fan Club
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· Somogyjád SZKKSE
· Hegyvidék SE
· Gyulai Amazonok
· Góltippp!
· U15

Hozzászólások

· Botrány az NB I-ben: mocskolódás és tettlegesség a Fradi-pályán
· Női NB I: a 3. forduló szombati (08.28.) mérkőzéseinek összefoglalója
· Vb-selejtező: Romániában búcsúzik a sorozattól (is) a női válogatott
· NB I, 2. forduló: a szombati (08.21.) mérkőzések részletes összefoglalója
· Zoli, végy egy kapust!
· Egygólos MTK-siker a román bajnok Marosvásáhely ellen
· Az elmúlt idény legjobbjai
· Scarbantia-kupa: fővárosi fölény a hagyományos soproni tornán
· Július 10.: 29. Scarbantia-Kupa női kispályás torna Sopronban
· A májusi góltipp-játék végeredménye; júniusban jönnek a vb-meccsek!
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék nb1.hu
partnerek
www.mobilpresent.hu
www.edzotaborok.hu
Viktória FC Szombathely MTK női foci FTC UTE női csapat Olimpia kattints !!! PVSK Női focicsapat Nagykutas PMFC Hegyvidék