Nem sikerült gólt szereznie a magyar válogatottnak a csoportot vezető lengyelek ellen a szombati vb-selejtezőn, de így is dicséret illeti a mieinket, hiszen Kielcéből tért haza egy ponttal.
Női válogatottunk szombat délután a lengyelországi Kielcében lépett pályára világbajnoki selejtezőn. A mieink 0-0-s döntetlent értek el a csoportot vezető házigazdák ellen, és a második helyen várják utolsó mérkőzésüket.
A csoport élén álló lengyel válogatott eddigi egyetlen vereségét Magyarországon szenvedte el a selejtező során, a mieink azzal a szándékkal utaztak el Kielcébe, hogy újabb bravúrt hajtanak végre a rivális ellen.
Vágó Attila szövetségi edző a Szőcs Réka - Szeitl Szilvia (Tóth I Alexandra, az 56. percben), Tóth II Alexandra, Tálosi Szabina, Gál Tímea - Smuczer Angéla, Rácz Zsófia - Jakabfi Zsanett, Vágó Fanny, Zágor Bernadett (Tóth Gabriella, a szünetben; Méry Rita, a 72. percben) - Pádár Anita összeállításban szerepeltette együttesét.
A találkozó küzdelmes, izgalmas játékot hozott, a mieink végig egyenrangú ellenfelei voltak a hazaiaknak. A kiegyenlített mérkőzés nem hozott gólt, 0-0-s döntetlennel ért véget az összecsapás, s válogatottunk továbbra is a csoport második helyén áll.
- Le a kalappal a lányok előtt, minden elismerésem a csapatomé. Sikerült megvalósítanunk a célunkat, küzdelmes, színvonalas mérkőzésen értünk el döntetlent a csoportot vezető lengyelek ellen - nyilatkozta Vágó Attila szövetségi edző. - Agresszivitásban és futóteljesítményben is felvettük a versenyt a hazaiakkal, izgalmas, változatos volt az összecsapás. A lengyel válogatott előttünk jár, ezt világranglistás helyezésük is mutatja, ezért óriási bravúrnak tartom, hogy két mérkőzésen négy pontot szereztünk ellenük. Az eddigi hét vb-selejtezőn három győzelem, három döntetlen és egy vereség a mérlegünk, ez a teljesítmény minden előzetes várakozást felülmúl.
A csoport másik szombati mérkőzésén Ukrajna 5-0-ra nyert Bosznia-Hercegovinában.
(Forrás: mlsz.hu)