kép
· Futsal NB I: bajnoki címet szerzett a Vesta együttese
2010. július 13. 13:24:09  nyomtatási kép  cikk küldése

A női futsal NB I rájátszásának 3., s egyben utolsó fordulójáról eddig nem számoltunk be. Most kicsit megkésve pótoljuk ezt.

Mint ahogyan azt előre sejteni lehetett, az esélyek alapján a rájátszás utolsó mérkőzésére készülődtek a csapatok Budaörs új sportcsarnokában. A Hársfa utcai létesítmény ugyan még csak félkész állapotban van, hiszen a külső tereprendezés még nem fejeződött be, ennek ellenére bent a játéktéren megmérkőzhettek az érintettek. Öröm, hogy újabb sportcsarnokkal (és egyben uszodával) gazdagodott Pest megye, bár az összképen némiképp ront, hogy a sok csapadék nyomait már most megviselte az új építmény, hiszen a folyosón piros vödrökbe csöpögött az esővíz - Magyarország, 2010...

Az aranyéremért folyó derbi viszonylag korán eldőlni látszott, hiszen Pádár Anita két villanása révén a 3. perc végén már 2-0-ra vezetett a Vesta. Hosszabb gólszünetet követően az utolsó három percet ismételten megnyomta a vendéggárda, s Dombai-Nagy Anett két találatát követően a pihenőre 4-0-s előnnyel térhettek a vestások.

A második játékrészben azért jelezte az Univerzum is, hogy a pályán van és a folytatást kissé komótosan kezdő látogatók kapujába kétszer is betalált Szekér Anita, így a 25. percben 4-2-re módosult az állás. Észbekapott a Vesta, s Dombai-Nagy Anett 30. és 35. percben elért találatával eldöntötte az aranycsatát, így a trónkövetelő vendégek 6-2-re diadalmaskodtak az előző szezon bajnoka ellen, ez’ltal az ő nyakukba került (át) az aranyérem - tegyük hozzá, teljesen megérdemelten.

A Vesta káprázatos szezont tudhat maga mögött egy döntetlenje mellett valamennyi mérkőzését megnyerte! A gárda 197-szer talált be az ellenfelek kapujába, ebből a két gólgyáros, Dombai-Nagy Anett 67-szer (ezzel gólkirálynői címet szerzett), míg Pádár Anita 55-ször volt eredményes.

A mérkőzés után került sor az eredményhirdetésre, amely lényegében néma csendben zajlott, ugyanis hangosítás híján a lelátón semmit sem lehetett hallani - sajnos.

Univerzum - Vesta-City Line K és 3S 2-6 (0-4)

Budaörs, Hársfa utca. Vezette: Mocsári T., Perepatics L.

UNIVERZUM: Oláh E. - Ganczer H., Szekér A., Gál T., Méry R. Cserék: Sipos H., Ferenczi A., Bacsa A., E. Kovacseva, Kiss K., Hegyi Sz., Faigl Zs. Edző: Tóth Ferenc.

Vesta: Vincze A. - Schumi D., Radics Á., Pádár A., Dombai-Nagy A. Cserék: Garamvölgyi N., Bogdán É., Szabó I., Sebestyén Gy., Belkó É., Máté A. Edző: Várhidi Péter és Herédi Attila.

Gólszerző: Szekér A. (2), ill. Dombai-Nagy A. (4), Pádár A. (2).

Sárga lap: Schumi D., Pádár A.

Tóth Ferenc: - Gratulálok a Vestának a bajnoki győzelemhez, jövőre megpróbáljuk visszahódítani az aranyérmet.

Herédi Attila: - Ilyen teljesítménnyel bajnokságot nyerni csak egy nagyon jó csapat tud. Egész évben is hangsúlyoztam, hogy nagyon egységesek voltunk és ezúttal is kiváló egyéni teljesítmények jellemezték együttesünket. Ezen a mérkőzésen sem forgott veszélyben a győzelmünk. Gratulálok minden egyes játékosomnak az egész éves teljesítményéhez!

A futsal NB I teljes góllövőlistája

Gólkirálynő: Dombai-Nagy Anett (Vesta-City Line K és 3S)

67

Pádár Anita (Vesta-City Line K és 3S)

55

Szekér Anita (Univerzum)

39

Garadnai Erika (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz)

28

Varga Adél (Tolna-Mözs)

25

Csepregi Gabriella (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz)

22

Simon Boglárka (Tolna-Mözs)

21

Szabó Nóra (Somafone-Kiskunfélegyháza)

20

Efroszina Kovacseva (Univerzum)

19

Ganczer Hajnalka (Univerzum)

17

Méry Rita (Univerzum)

17

Zimányi-Kovács Anikó (Szegedi AK-Boszorkányok)

16

Hodován Edit (Tolna-Mözs)

16

Gál Tímea (Univerzum)

15

Ferenczi Anna (Univerzum)

13

Bacsa Anna (Univerzum)

13

Kovács Alíz (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz)

12

Hódi Zsuzsanna (Szegedi AK-Boszorkányok)

11

Fekete Nikolett (Vesta-City Line K és 3S)

10

Baki Eszter (Tolna-Mözs)

10

Farkas Zsanett (Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján)

10

Schumi Dorottya (Vesta-City Line K és 3S)

9

Radics Ágnes (Vesta-City Line K és 3S)

9

Garamvölgyi Nikolett (Vesta-City Line K és 3S)

9

Váradi Cintia (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz)

9

Szőke Zsuzsanna (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz)

8

Fehér Vivien (Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján)

7

Horváth Hanna (Szegedi AK-Boszorkányok)

7

Belkó Éva (Vesta-City Line K és 3S)

7

Vékes Vivien (Szegedi AK-Boszorkányok)

6

Faigl Zsófia (Univerzum)

6

Viczián Kitti (Szegedi AK-Boszorkányok)

6

Sebestyén Györgyi (Vesta-City Line K és 3S)

6

Siha Melinda (Szegedi AK-Boszorkányok)

6

Szklenár Kitti (Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján)

6

Benkő Mónika (Vesta-City Line K és 3S)

5

Szabó Ildikó (Vesta-City Line K és 3S)

5

Papp Éva (Univerzum)

5

Pfundtner Vivien (Tolna-Mözs)

4

Baksa Katalin (Szegedi AK-Boszorkányok)

4

Krisztián Krisztina (Somafone-Kiskunfélegyháza)

4

Mausz Renáta (Tolna-Mözs)

4

Bökk Katalin (Vesta-City Line K és 3S)

4

Kovács Anita (Tolna-Mözs)

4

Folk Renáta (Tolna-Mözs)

4

Ács Noémi (Univerzum)

4

Bezsenyi Zsuzsanna (Somafone-Kiskunfélegyháza)

4

Gál V. Szandra (Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján)

4

Balovics Réka (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz)

4

Bogdán Éva (Vesta-City Line K és 3S)

3

Máté Adél (Vesta-City Line K és 3S)

3

Suhajda Eszter (Somafone-Kiskunfélegyháza)

3

Syc-Krivanova Henrieta (Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján)

3

Papp Melinda (Szegedi AK-Boszorkányok)

3

Rátkai Orsolya (Somafone-Kiskunfélegyháza)

2

Kovács Alíz - öngól (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz)

2

Rezes Beáta (Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján)

2

Klézli Szandra (Tolna-Mözs)

2

Rusz Boglárka (Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján)

2

Zimányi-Kovács Anikó - öngól (Szegedi AK-Boszorkányok)

2

Magyar Katalin (Szegedi AK-Boszorkányok)

2

Tóth Friderika (Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján)

2

Pörge Rita (Somafone-Kiskunfélegyháza)

2

Zsadányi Szilvia (Somafone-Kiskunfélegyháza)

2

Kiss Klaudia (Univerzum)

2

Bezsenyi Anita (Somafone-Kiskunfélegyháza)

2

Mocsári Bernadett (Szegedi AK-Boszorkányok)

2

Szolga Judit (Szegedi AK-Boszorkányok)

1

Molnár Ágnes (Szegedi AK-Boszorkányok)

1

Hangonyi Anna (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz)

1

Ács Noémi - öngól (Univerzum)

1

Szekér Anita - öngól (Univerzum)

1

Bagdi Csilla (Somafone-Kiskunfélegyháza)

1

Vincze Anikó (Vesta-City Line K és 3S)

1

Váradi Cintia - öngól (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz)

1

Kozma Krisztina (Somafone-Kiskunfélegyháza)

1

Vidács Krisztina (Szegedi AK-Boszorkányok)

1

Gáspár Mónika (Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján)

1

Kiss Anikó (Somafone-Kiskunfélegyháza)

1

Szabó Ildikó - öngól (Vesta-City Line K és 3S)

1

Molnár Réka (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz)

1

Végh Eszter (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz)

1

Bezsenyi Anita - öngól (Somafone-Kiskunfélegyháza)

1

Kresák Katalin (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz)

1

Ivanics Anita (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz)

1

Alexandra Galamová (Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján)

1

(Összeállította: B. Nagy Zoltán)

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

Tabellák

2010/2011, Női NB I
1. 1. FC Femina ´93 SE9
2. MTK Hungária FC7
3. Viktória FC-Szombathely6
4. Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE6
5. Ferencváros6
6. Győri Dózsa SE4
7. Páter Fit-Well-Nagykutas3
8. Pécsi MFC3
9. Újpesti TE0
10. TFSE-Hegyvidék SE0
részletes     
2010/2011, Női U18
1. MTK Hungária FC0
2. Viktória FC-Szombathely0
3. Győri Dózsa SE0
4. Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE0
5. Ferencváros0
6. 1. FC Femina ´93 SE0
7. Újpesti TE0
8. Pécsi MFC0
9. Páter Fit-Well-Nagykutas0
10. TFSE-Hegyvidék SE0
11. Győri ETO FC0
részletes     
2010/2011, Női NB II, Északi csoport
1. Dorogi Egyetértés SE0
2. Nyíregyháza Spartacus FC0
3. TFSE-Hegyvidék SE II.0
4. Veszprém-Gizella SE0
5. Soproni FAC0
részletes     
2010/2011, Női NB II, Déli csoport
1. Szegedi AK-Boszorkányok0
2. Somogyjád SZKKSE0
3. Pécsi VSK0
4. Nagykanizsai TE 1866 MÁV0
5. Teskánd-Landorhegyi LSC0
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB I
1. Vesta-City Line K és 3S52
2. Univerzum41
3. Tolna-Mözs34
4. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz31
5. Szegedi AK-Boszorkányok15
6. Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján7
7. Somafone-Kiskunfélegyháza6
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB II, Felsőházi rájátszás
1. Galaxis NFE27
2. Ferencváros25
3. ELTE SE10
4. Kiskunhalasi FC10
5. Gyöngyösi F&BSK-Amazon SE9
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB II, Alsóházi rájátszás
1. Bonyhád-Völgység NSE34
2. Tolna-Mözs II.22
3. Rubeola FC-Csömör19
4. Siketek SK13
5. Salgótarjáni Vadmacskák0
6. Miskolci Vénusz II.: visszalépett!0
részletes     

Góllövőlisták

NB I. góllövőlista
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)8
Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)5
Szarvas Alexandra (Viktória FC-Szombathely)4
Sipos Lilla (Viktória FC-Szombathely)3
Megyeri Boglárka (Viktória FC-Szombathely)3
Méry Rita (MTK Hungária FC)3
Horváth Lilla (1. FC Femina '93 SE-Hellotel)3
Pádár Anita (1. FC Femina '93 SE-Hellotel)3
Hegyi Szilvia (Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE)2
Szabó Boglárka (Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE)2

teljes lista >>
Futsal NB I. góllövőlista
Dombai-Nagy Anett (Vesta-City Line K és 3S) 67
Pádár Anita (Vesta-City Line K és 3S) 55
Szekér Anita (Univerzum) 39
Garadnai Erika (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz) 28
Varga Adél (Tolna-Mözs) 25
Csepregi Gabriella (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz) 22
teljes lista>>
NB II. góllövőlista
Várkonyi Orsolya (Soproni FAC) 41
Végh Renáta (Nagykutas NLSE) 40
Dénes Dorottya (XII. Ker. Hegyvidék SE) 28
Mátyás Noémi (Somogyjád SZKKSE) 27
Bogyai Alexandra (Somogyjád SZKKSE) 22
Rózsás Rita (Nagykutas NLSE) 20
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· Kutasi lányok!!!
· Szegedi AK
· Veszprémi nöi foci
· Sopron Fan Club
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Futsal
· DRUKKERPRESSZÓ
· A női válogatottról
· MTK Fan Club
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· Somogyjád SZKKSE
· Hegyvidék SE
· Gyulai Amazonok
· Góltippp!
· U15

Hozzászólások

· Botrány az NB I-ben: mocskolódás és tettlegesség a Fradi-pályán
· Női NB I: a 3. forduló szombati (08.28.) mérkőzéseinek összefoglalója
· Vb-selejtező: Romániában búcsúzik a sorozattól (is) a női válogatott
· NB I, 2. forduló: a szombati (08.21.) mérkőzések részletes összefoglalója
· Zoli, végy egy kapust!
· Egygólos MTK-siker a román bajnok Marosvásáhely ellen
· Az elmúlt idény legjobbjai
· Scarbantia-kupa: fővárosi fölény a hagyományos soproni tornán
· Július 10.: 29. Scarbantia-Kupa női kispályás torna Sopronban
· A májusi góltipp-játék végeredménye; júniusban jönnek a vb-meccsek!
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék nb1.hu
partnerek
www.mobilpresent.hu
www.edzotaborok.hu
Viktória FC Szombathely MTK női foci FTC UTE női csapat Olimpia kattints !!! PVSK Női focicsapat Nagykutas PMFC Hegyvidék