kép
· Scarbantia-kupa: fővárosi fölény a hagyományos soproni tornán
2010. július 13. 18:03:19  nyomtatási kép  cikk küldése

Immár 29. alkalommal rendezték meg Sopronban a Scarbantia-kupát, amelyet az idén a futsal NB I bajnoka, a Vesta együttese nyert meg.

Július második hétvégéjén ismételten benépesült Sopronban az Anger-réti sporttelep. Ott került ugyanis megrendezésre a 29. Hotel Szieszta-Scarbantia-kupa, amelyen 12 csapat három csoportba osztva küzdött meg egymással.

Csekély csúszással vette kezdetét a női kispályás torna, miután nem volt egyértelmű, hogy milyen cipőben is lehet pályára lépni, aztán viszonylag hamar megoldódott ezen probléma is, így elstartolhatott a hagyományos soproni rendezvény.

Az előzetes esélylatolgatások alapján azon együttesek szerezték meg a csoportelsőséget, amelyek lényegében kiemelésre kerültek a sorsolás folyamán.

Az A-csoportot a budapesti B. Big Babyk-Hellotel csapata nyerte, amely az elmúlt két esztendőben egyaránt ezüstérmet szerzett. A fővárosiak kerete ezúttal is nagyrészt a nagypályás bajnok MTK Hungária játékosaira épült, a kapuban pedig az a Sipos Hajnalka állt, aki a nagypályás Bajnokok Kupájában ezúttal is induló horvát Eszék futballistája, emellett honlapunk fotós munkatársa is egyben.

A B-csoportban a futsal NB I aranyérmese, a Vesta-Persecutor K és 3S gárdája bizonyult a legjobbnak, s a megszokott alapcsapat néhány játékosához igen ügyes, a debreceni egyetemisták között játszó fiatal is csatlakozott. Érdekesség, hogy a futsalbajnokságban legjobb kapusnak választott vestás Vincze Anikó a Taksony kapuját védte. Így nem is csoda, hogy a C-csoportban a Pest megyeiek bizonyultak a legjobbnak. (A csoportmeccsek eredményei honlapunk "Legfrissebb" elnevezésű menüjében találhatók meg.)

A három csoportelső a dobogós helyezésekért, a csoportmásodikok a 4-6., a csoportharmadikok a 7-9., míg a csoportnegyedikek a 10-12. helyezésekért vívtak egymással körmérkőzést.

A végső győzelmet végül a Vesta-Persecutor K és 3S együttese szerezte meg az ezüstérmes B. Big Babyk-Hellotel és a bronzérmes Taksony előtt.

Mint általában megszokott, a különböző kispályás tornákon a különdíjakat általában elosszák az élmezőnyben végzett játékosok között, ezúttal azonban kissé meglepő módon a gólkirálynői címet és a legjobb mezőnyjátékosnak járó díjat a vestás Pádár Anita hódította el, aki a nagypályás NB I-ben is a szezon legeredményesebbje volt. Lényegében ,,Spanci" érdemeiből semmit nem vont volna le, ha a legjobb mezőnyjátékosnak mondjuk, egyik csapattársát, vagy másik dobogón végzett gárda futballistáját válasszák meg.

A Scarbantia-kupa ezúttal is jó hangulatúnak bizonyult, a szervezés megfelelő volt, így a mostani résztvevők bizonyosan szívesen jönnek el a következő évi, 2011-es rendezvényre, amelyik a 30. lesz az esemény történetében.

A 29. Hotel Szieszta-Scarbantia-kupa végeredménye:

  1. Vesta-Persecutor K és 3S

  2. B. Big Babyk-Hellotel

  3. Taksony-Arany

  4. Pálya Angyalai (Győr)

  5. Soproni FAC

  6. Fészek Csempebolt (Győr)

  7. Tatabányai Amazonok

  8. Szegedi AK

  9. Taksony-Kék

10. Köfém (Szuékesfehérvár)

11. Balfi SE

12. Dabronc Marcalvölgye

Különdíjak:

A legjobb kapus: Sipos Hajnalka (B. Big Babyk-Hellotel).

A legjobb mezőnyjátékos: Pádár Anita (Vesta-Persecutor K és 3S).

Gólkirálynő: Pádár Anita (Vesta-Persecutor K és 3S), 16 találattal.

Szépségkirálynő: Szórádi Nikolett (Pálya Angyalai; Győr).

(Összeállította: B. Nagy Zoltán)



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

jp4900 E-mail küldése a hozzászólónak
2010. július 18. 21:41:00
Grrr. "Elosszák", "válasszák". Legalább írásban ne suksüköljünk már. Egyébként gratulálok a Vestának.

Tabellák

2010/2011, Női NB I
1. 1. FC Femina ´93 SE9
2. MTK Hungária FC7
3. Viktória FC-Szombathely6
4. Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE6
5. Ferencváros6
6. Győri Dózsa SE4
7. Páter Fit-Well-Nagykutas3
8. Pécsi MFC3
9. Újpesti TE0
10. TFSE-Hegyvidék SE0
részletes     
2010/2011, Női U18
1. MTK Hungária FC0
2. Viktória FC-Szombathely0
3. Győri Dózsa SE0
4. Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE0
5. Ferencváros0
6. 1. FC Femina ´93 SE0
7. Újpesti TE0
8. Pécsi MFC0
9. Páter Fit-Well-Nagykutas0
10. TFSE-Hegyvidék SE0
11. Győri ETO FC0
részletes     
2010/2011, Női NB II, Északi csoport
1. Dorogi Egyetértés SE0
2. Nyíregyháza Spartacus FC0
3. TFSE-Hegyvidék SE II.0
4. Veszprém-Gizella SE0
5. Soproni FAC0
részletes     
2010/2011, Női NB II, Déli csoport
1. Szegedi AK-Boszorkányok0
2. Somogyjád SZKKSE0
3. Pécsi VSK0
4. Nagykanizsai TE 1866 MÁV0
5. Teskánd-Landorhegyi LSC0
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB I
1. Vesta-City Line K és 3S52
2. Univerzum41
3. Tolna-Mözs34
4. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz31
5. Szegedi AK-Boszorkányok15
6. Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján7
7. Somafone-Kiskunfélegyháza6
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB II, Felsőházi rájátszás
1. Galaxis NFE27
2. Ferencváros25
3. ELTE SE10
4. Kiskunhalasi FC10
5. Gyöngyösi F&BSK-Amazon SE9
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB II, Alsóházi rájátszás
1. Bonyhád-Völgység NSE34
2. Tolna-Mözs II.22
3. Rubeola FC-Csömör19
4. Siketek SK13
5. Salgótarjáni Vadmacskák0
6. Miskolci Vénusz II.: visszalépett!0
részletes     

Góllövőlisták

NB I. góllövőlista
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)8
Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)5
Szarvas Alexandra (Viktória FC-Szombathely)4
Sipos Lilla (Viktória FC-Szombathely)3
Megyeri Boglárka (Viktória FC-Szombathely)3
Méry Rita (MTK Hungária FC)3
Horváth Lilla (1. FC Femina '93 SE-Hellotel)3
Pádár Anita (1. FC Femina '93 SE-Hellotel)3
Hegyi Szilvia (Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE)2
Szabó Boglárka (Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE)2

teljes lista >>
Futsal NB I. góllövőlista
Dombai-Nagy Anett (Vesta-City Line K és 3S) 67
Pádár Anita (Vesta-City Line K és 3S) 55
Szekér Anita (Univerzum) 39
Garadnai Erika (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz) 28
Varga Adél (Tolna-Mözs) 25
Csepregi Gabriella (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz) 22
teljes lista>>
NB II. góllövőlista
Várkonyi Orsolya (Soproni FAC) 41
Végh Renáta (Nagykutas NLSE) 40
Dénes Dorottya (XII. Ker. Hegyvidék SE) 28
Mátyás Noémi (Somogyjád SZKKSE) 27
Bogyai Alexandra (Somogyjád SZKKSE) 22
Rózsás Rita (Nagykutas NLSE) 20
teljes lista>>

Képgalériák

Szvorda Melinda a belgák elleni mérközés után.
további képek

Fórumok

· Kutasi lányok!!!
· Szegedi AK
· Veszprémi nöi foci
· Sopron Fan Club
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Futsal
· DRUKKERPRESSZÓ
· A női válogatottról
· MTK Fan Club
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· Somogyjád SZKKSE
· Hegyvidék SE
· Gyulai Amazonok
· Góltippp!
· U15

Hozzászólások

· Botrány az NB I-ben: mocskolódás és tettlegesség a Fradi-pályán
· Női NB I: a 3. forduló szombati (08.28.) mérkőzéseinek összefoglalója
· Vb-selejtező: Romániában búcsúzik a sorozattól (is) a női válogatott
· NB I, 2. forduló: a szombati (08.21.) mérkőzések részletes összefoglalója
· Zoli, végy egy kapust!
· Egygólos MTK-siker a román bajnok Marosvásáhely ellen
· Az elmúlt idény legjobbjai
· Scarbantia-kupa: fővárosi fölény a hagyományos soproni tornán
· Július 10.: 29. Scarbantia-Kupa női kispályás torna Sopronban
· A májusi góltipp-játék végeredménye; júniusban jönnek a vb-meccsek!
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék nb1.hu
partnerek
www.mobilpresent.hu
www.edzotaborok.hu
Viktória FC Szombathely MTK női foci FTC UTE női csapat Olimpia kattints !!! PVSK Női focicsapat Nagykutas PMFC Hegyvidék