"Majdnem" Bajnokok Ligája-meccs pénteken Kunhegyesen: a magyar aranyérmes MTK Hungária 17 órás kezdéssel a román bajnok Marosvásárhely ellen lép pályára.
Immár két hete készül az augusztus 14-i bajnoki rajtra az aranyérmes MTK Hungária FC. A fővárosiak számára remek erőfelmérő lehet a július 23-i, pénteki nemzetközi felkészülési mérkőzés. A román bajnok Marosvásárhely megkereste a kék-fehérek vezetését, hogy szeretnének felük egy meccset játszani.
Az MTK Hungária így pénteken 17 órakor Kunhegyesen lép pályára a marosvásárhelyiek ellen, amely jó erőfelmérő lehet, hol is tart jelenleg a felkészülésben a magyar aranyérmes.
A hétvégi pihenőt követően Turtóczki Sándor együttese edzőtáborba vonul: a fővárosiak ismételten a Somogy megyei Csurgón folytatják a felkészülést: július 26-tól 31-ig tart majd közös gyakorlás, amelynek során barátságos meccsen az NB I-be feljutott, az egykori zalaegerszegi válogatott futballista, Péter Zoltán által irányított Nagykutas ellen is pályára lépnek a kék-fehérek.
(B. N. Z.)