A román bajnok Marosvásáhely ellen játszott felkészülési meccset a magyar aranyérmes MTK Hungária FC, s a Kunhegyesen megrendezett összecsapást a budapestiek 1-0-ra nyerték meg.
Péntek kora délután a kissé megkésve érkező buszra szálltak fel a bajnok MTK Hungária FC futballistái és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város, Kunhegyes felé vették az útirányt. Ott vívták ugyanis a két hete tartó felkészülésük utáni első edzőmeccsüket, méghozzá a román bajnok Marosvásárhely ellen.
A vendégek azért kezdeményezték az összecsapást, ugyanis a Bajnokok Ligája-selejtezőjére készülnek: a román együttes az Izlandon sorra kerülő csoportból próbálja meg kivívni a továbbjutást. (Az MTK egyébként kiemelt, így nekik nem kell selejtezőt játszaniuk, lényegében páholyból várják az augusztus végi sorsolást.)
Kunhegyesre érkezvén a csapatot az Íris egykori játékosa, Szívósné Bozsó Renáta várta, aki mindenben a résztvevők rendelkezésére állt. A játéktér hagyott némi kívánnivalót maga után, hiszen igen kemény volt a talaj - állítólag az öntözőberendezés meghibásodása miatt -, ráadásul a házigazdák hiába reménykedtek némi csapadékban, az égi áldás csak nem akart megérkezni...
Agilisan kezdte a meccset a Marosvásárhely, már az 1. percben a léc alól kellett szögletre ütnie a labdát Szőcs Réka kapusnak. Ezzel lényegében el is múlt az összes vendégveszély.
Az MTK szépen lassan mezőnyfölénybe került, amely a 12. percben góllá is érett, igaz, ehhez kellett a román kapus kapitális hibája is. A kék-fehérek Vágó Fanny 17 méterről eleresztett nem igazán bombaerős lövése révén szerezték meg a vezetést.
A vendégek a mérkőzés folyamán inkább keménységükkel, néhány durva belépőjükkel vétették észre magukat, s nem a remek játékukkal. A meccset látván megjegyezhetjük, az MTK sokkal jobban teljesített, mint a román aranyérmes, ám ez a gólok számában nem mutatkozott meg. A magyar siker egy percig sem forgott veszélyben, így hiányérzet csak a gólkülönbségben révén lehet.
A kék-fehéreknél bemutatkozott a nyáron Pécsről érkező Nagy Lilla, aki néhány látványos elfutással vétette magát észre. Csereként pályára lépett a sérüléséből felépült Víg Viktória is.
Alakul, formálódik tehát a magyar bajnok, amely a jövő héten öt napon keresztül a Somogy megyei Csurgón edzőtáborozik, majd szombaton Sárisápon lép pályára a helyi öregfiúkcsapat ellen. Turtóczki Sándor együtteséből ezúttal hiányzott egy-két játékos, akik munkahelyi elfoglaltságuk miatt nem tudtak elutazni Kunhegyesre, de a csapat nélkülük is önbizalom-növelő sikert aratott a játékban lényegében csalódást keltő román együttes ellen.
MTK Hungária FC - Marosváráshely (román) 1-0 (1-0)
Kunhegyes, 50 néző. Vezette: Nagy Z.
MTK: Szőcs R. (Horváth E., a szünetben) - Tóth I A., Vesszős M., Demeter R. (Kókány R., 70. p.), Pinczi A. - Gál T. - Nagy L. (Víg V., 58. p.), Tell Zs. (Horváth F., 80. p.), Smuczer A., Schumi M. (Gaál-Szabó B., 80. p.) - Vágó F. Edző: Turtóczki Sándor.
Gólszerző: Vágó F. (12. p.).
Turtóczki Sándor: - Felkészülésünk második hetének lezárásaként első meccsünket vívtuk a román bajnok Marosvásárhely ellen. A jó erőkből álló, kemény futballt nyújtó csapat ellen a saját játékunkat hoztuk, mezőnyfölényt és sok gólhelyzetet kialakítva nyertünk. A helyzetkihasználásunk akadozott, ezért maradt el a nagyobb gólkülönbségű siker. Kezdetnek jó volt ez a meccs, a hibák kijavításán pedig folyamatosan dolgozunk.
- Mi a véleménye játékosai teljesítményéről?
- A két kapusunknak nem sok dolga akadt. A védelem remekül zárt, Tóth I Alexandra jól lépett be a támadójátékba. A középpályán a labdajáratás elfogadható volt, elöl Vágó Fanny megfelelő teljesítményt nyújtott.
- Mi a további program?
- Hétfőtől péntek estig Csurgón edzőtáborozunk, majd szombaton Sárisápra utazunk, ahol a helyi öregfiúk ellen lépünk pályára.
(B. Nagy Zoltán)