kép
· Futsal NB I: a Vestát kizárták, mivel jogerős felszámolási eljárás indult ellene
2011. december 14. 10:55:37  nyomtatási kép  cikk küldése

Tíz helyett januártól már csak kilenc csapat verseng majd a futsal NB I-ben, miután a 4-szeres bajnokcsapatot, a Vesta SE-t kizárta az MLSZ fegyelmi bizottsága.

Amiről sokáig suttogtak, a háttérben találgattak, az már tényként közölhető.

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén kizárta a Vesta SE NB I-es és NB II-es futsalcsapatát a bajnokságból, illetve a Magyar Kupából, mivel a klub ellen jogerős felszámolási eljárás indult.

Lehet ilyen vagy olyan véleményt formálni, egy tény, ezzel a sportág színvonala jelentősen csökkent.

Lehet, nagypályás húzóemberei révén remekelt az együttes, lehet mást is leszögezni, de egy tény, a székesfehérvári székhelyű gárda a futsalmezőny legmeghatározóbb tagja volt.

Volt, így múlt időben, hiszen egyelőre nincs többé.

A 4-szeres bajnokcsapat Vesta néven már nem lesz megtalálható csapat a tabellákban, a krónikákban. (Itt jegyezzük meg, várhatóan még a karácsonyi ünnepek előtt honlapunkon megjelenik egy mini összefoglaló írás a Vestáról.)

A fegyelmi határozat nagyon szűkszavú, és egyben hiányosságot is tartalmaz.

Megy a találgatás, vajon mi lesz az eddig, a Vesta ellen szerzett pontokkal. Bár az "ítélet" ezt nem tartalmazza, ennek ellenére belelapoztunk a szabálykönyvbe, amely egyértelműen fogalmaz: amennyiben egy csapatot kizárnak (megszűnik, visszalép, stb.) és nem játszotta le bajnoki mérkőzéseinek 50 %-át, akkor az addig szerzett eredményeiket törölni kell, így aki ponto(ka)t szerzett a Vesta ellen (Miskolci Vénusz, Tolna-Mözs), azok semmissé válnak.

És ahogy ilyenkor lenni szokott, megjelennek az úgynevezett "hiénák", hogy a Vesta legjobbjait soraikban tudják. Ha összetartóak a vestások, akkor együtt maradnak, nem csapják be azt az egyesületet, amelyiknek az utóbbi időben felmerült gondok ellenére megannyi pluszt köszönhetnek. Összetartanak, és jövő nyáron új csapatként az NB II-ben próbálnak visszakapaszkodni a futsalmezőny élbolyába, ahová mindig is tartoztak.

Vajon hányan lesznek azok, akik nem tudnak majd ellenállni más klubok mézes-mázos csábításának, és lényegében szembeköpve szeretett klubjukat egyszerűen semmibe veszik azt a sok mindent, amit a Vestától az elmúlt években kaptak.

Egyelőre ezzel kapcsolatosan is csak háttérzöngéket hallani...

Mindenesetre a 2012-es összeállításokat böngészve már úgyis kiderül, kinek jelentett valamit a Vesta, s ki vette úgy, hogy hipp-hopp, mi földi jó, a dőzsölés volt a fontos, s a klubhűség már nem.

Érdekes lehet a téli átigazolási szezon. És egyben sok mindent elárulhat egyes emberekről.

(B. Nagy Zoltán)

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

Simonyi A. E-mail küldése a hozzászólónak
2012. január 13. 23:47:04
Az MLSZ-be és annak női bizottságában évek óta alkalmatlan emberek ülnek. Az is felháborító,hogy hatalmas cirkusz van a női NB II-s fordulók körül mert az MLSZ sokaknak 3-4 napja szólt,hogy hétvégén bajnoki fordulót kell rendezniük.Lesz is majd jó sok halasztás. Persze felelős nincs,a női futsalban bármit meg lehet tenni szövetségi szinten büntetlenül.
dabra1010 E-mail küldése a hozzászólónak
2012. január 13. 18:29:41
Azt mondja meg valaki, hogy hogyan nevezhet egy olyan csapat az NB I-es bajnokságba aki ellen jogerős felszámolás van folyamatban???????????
A Vestának ez sikerült!!!
Az MLSZ mélyen hallgat!!!
Nincs felelős!!!!
Flipperke E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 17. 08:21:26
Köszönöm, hogy figyeltél! A lényeg szerencsére ettől még nem változik meg :) - ki tudja milyen pénzek -- és kit érdekel? Szerintem senkit!
Simonyi A. E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 16. 23:29:13
Flipperke! Berlusconi nem az Intert hanem a Milant tartja el.
Flipperke E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 16. 17:51:49
De mondok más példát! Nem tudom megfigyelted e, hogy pl a nagypályás bajnokságban az Astra negyed akkora költségvetésből mint pl: MTK,Viktória,FTC,Femina, és ha megnézed a játékosállományt akkor elmondható, hogy nem sztárok játszanak ott ( néha Matu és Nagy A válogatott, de nem meghatározók ott! ) és mégis pariban vannak ezekkel a nagyobb költségvetésű, pénzért vásárolt ( és így vagy úgy pénzt kapó ) játékosokkal felálló csapatokkal! Most is verték például a 6-7 válogatottal felálló MTK-t... A futsal csapatukról is még hallani fogsz ( szintén nem nagyobb költségvetésű mint a többi és nem nagy nevekből álló csapat ) a későbbiekben. Azaz hidd el, nem mindig a pénz a legfontosabb! Persze jó ha van!
Flipperke E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 16. 17:43:11
Ezt értem, csak azt nem, hogy kicsit a játékosokra is mérges vagy! Az Inter játékosai ne legyenek büszkék a BL címre, mert Berluscóni ki tudja milyen pénzekből tartja el a csapatot? Szerinted a Chelsea gazdája milyen pénzből építette a csapatot? Szóval nem értek egyet azzal, hogy célozgatsz és lövöldözöl a játékosokra is! A játékos dolga, hogy a játékkal törődjön! Most minden csapathoz megy majd sok pályázati pénz...akkor szerinted most mindnek könnyű dolga lesz? Első csak egy lehet! Állítom, pénz nélkül is első lenne a Vesta - és még azt sem zárom ki, hogy a lányok idén is elsők lesznek, csak nem Vesta néven és nagyságrendekkel kevesebb pénzből.
dabra1010 E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 16. 16:54:59
Flipperke!
Valóban! Minőségi játékot minőségi játékosokkal lehet csinálni. Ahhoz hogy Jó edző és jó játékosok legyenek egy csapatban rengeteg pénz kell!!
Ha elfogy a pénz akkor vagy így, vagy úgy de elfogy a minőség is.
Az nem mindegy, hogy a minőségi csapatot milyen pénzekből finanszírozzák!!
Úgy könnyű, hogy milliókat nem fizetünk ki!
A ki nem fizetett pénzekből dőzsölni.
Aztán mikor már mindenhol kitellett a becsületük és utoléri őket a sors, akkor itt mártírokat csinálnak belőlük!
Na ez bosszant engem!
De nagyon!
hármashatárhegyi E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 15. 21:13:21
Bévitamin nagyon jól meglátta a lényeget.Sok klub csak meccsekre toborozza össze a csapatát.
1899 E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 15. 21:06:54
Úgy gondolom, hogy az elért eredmények valóban magukért beszélnek, ám azt be kell látni, hogy sokkal könnyebb teljesíteni, ha nem kell nap, mint nap azért is küzdeni, hogy legalább azt a minimális pénzt elő tudják teremteni, ami a fennmaradáshoz szükséges. (van ma olyan nb1-es csapat, aki ezt teszi, csak senki nem tud róla, hiszen nem ezzel szeretnék magukra felhívni a figyelmet, hanem próbálják a legtöbbet kihozni a meccsekből (szerintem sikerrel)). És itt most engem az nem érdekel, hogy ki honnan szerezte a pénzt, csak az utolsó beírásra kívántam reagálni
Flipperke E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 15. 20:50:45
Nekem minden tiszteletem a Vesta játékosoké! Történelmet írtak és aki azt gondolja, hogy a pályán számít a pénz az téved. Azért nyertek ennyit és voltak sikeresek, mert jól játszottak! Jó edző - jó játékosok - ez a siker titka.
bévitamin E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 15. 20:47:57
A jövő utja tehát véleményem szerint hogy a nagyobb szakmai háttérrel bíró nagypályás klubok működtessenek futsalcsapatokat.Igy koncentráltan jutnak el a támogatások és a futsalsportág a nőknél igy fog fejlődni és megszünnének az ide-oda igazolások.Szakmailag meg állandó munka alatt lennének ahelyett hogy rengeteg nagypályás csak meccsre megy.
bévitamin E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 15. 20:23:31
Érdekes a női futsal.Csak a nagypályások hozzák az eredményeket.A tisztán futsalosokat fényévnyivel előzik meg.Felmerül a kérdés hogy a kimondottan futsal klubokban mi folyik nevelés és képzés jelszó alatt.Nem sok.Van klub aki 2-3 nagypályást igazolt mert különben kiesne.Most élmezőnyben van igy.MLSZ ezt a nihilt jobban támogatja.Az eredmények mutatják hogy a nagypályás klubokban van érdemi munka.Vesta összes játékosa magasan vert mindenkit./nagypályások/.ASTRA nagypályásai bárhova megy mindenkit vernek.Ezek tények.Milyen futsalklubokról beszélünk ahol komolyan lehet venni az elvégzett munkát?Talán Miskolc az üdítő kivétel.Ha most sok pénzt pumpálnak futsal klubokba mitől lesz jobb?Ugyanazok maradnak a szakmai vezetők akik eddig sem tudtak elérni eredményt kivéve akik nagypályásokat igazoltak.
Simonyi A. E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 15. 19:54:37
Ami B.Nagy Zoli cikkét illeti..Nekem barátom,ezért elöször neki kívánom a holnapi napon személyesen elmondani véleményem írásáról amelynek 90 százalékával nem értek 1-et,de ezt jeleztem is neki amint elolvastam írását.Ez nem jelenti azt,hogy Zoli nem jó újságíró,általában sok mindenben igazat szoktam neki adni ez a mostani eset kívétel.
Simonyi A. E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 15. 19:52:27
Én másként látom a Vesta történetét. Sokáig ugyanúgy működtek mint az összes többi női futsalklub (heti max két edzés,0 szakmai munka),semmi fényűzés,semmi extra és ebben az időben senkinek nem csípte a szemét sikerességük,nem voltak irigyeik.Ez akkor változott meg amikor mertek nagyot álmodni és neves edzőket igazoltak Várhidi Péter és Herédi Attila személyében.Aztán amikor sokmilliós nemzetközi tornákat szerveztek Európa legjobb csapatai közül többeket is meghívva akkor sajnos sokan ismét a rosszat látták bennük,egyszerű irigységből szintén. Lehet itt beszélni mindenfélét a Vesta vezetőiről,bizonyára meg is érdemelnek némi kritikai észrevételt de egyvalamit nem lehet elvenni tőlük: ők legalább szakítottak a belterjességgel és a magyar női futsalt bevonták a nemzetközi vérkeringésbe és a magyar női válogatott versenyeztetéséhez is hozzájárultak.Nekik köszönhető,hogy volt Futsal TV a sportklubon,hogy élőben adták a női futsalkupadöntőt,hogy interneten a Vesta mecsceit valamint a Móri torna valamennyi mérkőzését élőben lehetett követni! Ezek tények!! Engem nem érdekel milyen módon szedték össze erre a pénzt de az nekik köszönhető,hogy tényező lett a női futsalválogatott az MLSZ-en belül is.Így a Vesta vezetők igenis megérdemlik a dicséretet hiszen bizonyára költhették volna másra akár magukra is a tornákba belefeccőlt súlyos milliókat.
A Vesta anyagi csődbe került ez kétségtelen. Rögtön hozzáteszem nem a Vesta az első és nem is az utolsó amelyik visszalépett bajnokságból menet közben.Mégsem írta senki sem róluk azt,hogy adócsalók lennének pedig ők még nemzetközi tornákat sem szerveztek és a válogatottat sem versenyeztették. Ha esetleg valóban elkövették volna a Vesta vezetői azokat a bűncselekményeket amikkel vádolja őket az egyik beíró akkor azért bizonyára meg fogják kapni méltó büntetésüket,viszont előre szerintem ne itélkezzünk hiszen nem tudni mi is történt valójában. Mindenesetre sokkal jobban aggódom amiatt,hogy újra a nagy semmi lesz jellemző a női futsalban. Marha nagy a hallgatás a női válogatottról,azt sem tudjuk ki a kapítány,az MLSZ akar e egyáltalán kezdeni valamit velük,nincs a médiában közvetítés a futsalról. Van egy olyan érzésem,hogy vissza fogjuk még sírni a Vesta vezetőit nagyon hamar!! Függetlenül attól,hogy ügyeskedéssel vagy anélkül szerezték meg a pénzt.
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 15. 18:10:44
Nem ismerem az esetet, de úgy tudom, a csőd önmagában nem bűn - pedig szinte mindig azzal jár, hogy a hitelezők nem jutnak hozzá a pénzükhöz, és ettől mindig becsapottnak is érzik magukat. Létezik persze olyan, hogy csődbűntett, ami le kell fedje azt, amitől egy csőd adott esetben etikátlan lehet (legalábbis én állampolgárként elvárom, hogy lefedje). De én meg sem próbálkoznék vele laikusként, hogy megmondjam, hol van ennek a határa. Gondolom, a hitelezők majd tesznek róla, hogy tisztázódjanak a dolgok.

Viszont fogalmam sincs, honnan lehet azt tudni, hogy a játékosok korábban csalhatatlanul ismerték-e az akkor még jövőbeli eseményeket. Mert ha például most én arról dohognék, hogy szegény Magyarország úgyis csődbe megy, akkor a miniszter bizalmasa vagyok, vagy csak pesszimistán értékelem azt, amit látok magam körül? Ha megtörténik, akkor utólag mások úgy emlékezhetnek, hogy biztos bennfentes dolgokat tudtam, pedig csak a magyaros borúlátás szól belőlem. Ha meg mégiscsak megerősödik a gazdaság, akkor mindenki elfelejti, hogy butaságokat beszéltem.
dabra1010 E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 15. 16:27:59
Tisztelt ucr!
Megmagyarázom.
A problémám a következő:Ha tudom, hogy, olyan hitelekből finanszírozzák a játékomat amit soha nem fognak visszafizetni, ha hazugságokból, csalásból tartják fenn a csapatomat, és ennek az előnyeit csendben élvezem, akkor ez a legmesszebbmenőkig elítélem!
Igazából teljesen mindegy, hogy így, vagy drogterjesztésből befolyt összegekből oldják meg a finanszírozást!
Tökmindegy!!
Talán, ha azon sportcsarnokok vezetőit is megkérdeznénk akik a mai napig nem kapták meg a járandóságukat!
Azokat a cégeket, magánszemélyeket akik jóhiszeműen megelőlegezték a nagy VESTÁNAK a bizalmat!
Ezt a játékosok közül nagyon sokan tudták!
Nem a pályán csaltak! Valóban!
Azért csinálták, hogy focizhassanak!
Bravo!
Most meg kiderült és mártírt csinálunk belőlük!
Bravo!
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 15. 16:06:21
Összekeveri a kedves hozzászóló a pénzügyi, mérleg szerinti eredményt a pályán elért eredménnyel.

Nem lenne szabad méltánytalanul leszólni kiváló sportolókat. "Csalás árán elért eredmény" az lenne, ha a játékvezetőket fizették volna le, ha doppingolnak, vagy ha mondjuk direkt elgáncsolják a rivális csapat kulcsjátékosát a jeges téli járdán, hogy ne tudjon ellenük játszani. De az, hogy egyszerűen sok pénzt költött rájuk a klub, többet, mint amennyire valójában lehetősége lett volna? Ettől még, ha a pályán minden szabályosan történt, akkor az eredmény is valóságos és joggal büszkék rá a játékosok és a szurkolók.

Ugyanakkor nem értem B.Nagy cikkének mondanivalóját. Ránézésre egy teljesen értelmetlen érzelmi zsarolás. Milyen klubhűség fűzhetné a játékosokat egy nem létező klubhoz? Vagy talán van még valami haloványka esély, hogy a Vesta főnixmadárként feltámad poraiból, amit azért illene még megvárniuk?

Már bocsánat, hogy értetlenkedem, de ennyit tudok az ügyről, ami ide van írva, és ebből ennyi derül ki.
bundásbandi E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 15. 15:35:01
ez lesz a szenzáció!
a meleg helyzetben a melegek összetartanak e ?
vagy az astra szétszedi őket?
esetleg a hungáriában kötnek ki?
jöjjenek inkább csömörre.
esetleg a kalocsai női börtöncsapatánál kötnek ki.
dabra1010 E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 15. 12:24:24
Csatlakozom az előttem szólóhoz!
És:
Aki csalódik a vezetőiben és szembesülnie kell olyan dolgokkal amik ellenkeznek az etikai, erkölcs értékrendjével, az nem biztos hogy büszke lesz az "elért eredményekre"
Az lehet, hogy ügyes /vagy ügyetlen?/ pénzügyi manőverekből, adócsalásból finanszírozták ezt a csapatot??? Mintha valaki a börtönt is megjárta volna az elmúlt pár évben?
Az én értékrendem szerint a csalás árán elért eredmény az szégyen! Nem büszkeség! És ezt szembe KELL köpni!!!
Tisztelt B. Nagy Zoltán Úr!
Tudom, hogy az Ön által fentebb egekig magasztalt VESTA vezetői / és talán játékosai is/ hogyan gázoltak át mindenen és mindenkin a saját kicsinyes érdekeik megvédése érdekében! Tessék utánajárni mennyi adósságot, hazugságot, gyalázatot halmoztak fel amerre jártak! Saját/??/ városukban Székesfehérváron, de állíthatom, hogy Fejér Megyében sem kívánatos személyek! Budapestről nem is beszélek!
Vagyis bocsánat!! Ha esetleg némi készpénzzel megjelennének... :) :) :) ...és őszintén, becsülettel...
Ez nem a VESTA!!!!!
És Tisztelt B. Nagy Úr!
Milyen hiénák?
Jézusom! Már itt tart a NŐI FOCI???
Ön mit gondol? Mindörökké VESTA??
És milyen mézes-mázos csábításoktól tart?
Aki azt nem tudja, hogy a Női Labdarúgásban mennyi pénz van, és bedől mindenféle ígéreteknek az hülye!
Aki nem sejti, hogy a Női Labdarúgásban a mostani gazdasági helyzetben Magyarországon ennyi pénz elköltése finoman szólva is gyanús, az hülye!
Hacsak nem valami arab sejk a szponzor!! :) :)

Kérem bocsássa meg nekem de mélységesen felháborodtam a sorain!
De ez így van jól, hiszen nem kell, hogy egyezzenek a nézeteink!
De ugye nem azt akarja mondani, hogy Ön ezekről amiket itten leírtam semmit sem tud?
Én azt is mondom, hogy mindenki abból az örökségből vonja le a végső konklúziót amit ez a társaság maga után hagy!!!!
Csalás, adósság, hazugság, tisztességtelenség, stb...
Ahogyan Ön is írta az utolsó sorokban: a cselekedetei sok mindent elárulhatnak egyes emberekről.
Ahogyan Önről is a fenti sorai miatt!
Ahogyan rólam is..
Ha megbántottam kérem bocsásson meg! Nem állt szándékomban!
Vörös Zsuzsanna.
1899 E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 14. 22:39:54
...aki szeret focizni, az nem fog egy fél szezont karba tett kézzel állni és várni a megváltásra...aki szeret focizni, az keresi a lehetőséget, hogy ezt hol teheti...
és azoknak a vezetőknek, akiknek a céljuk a minél jobb eredmény elérése, nem fogják hagyni a lehetőséget elúszni...miért is tennék... (ez csak személyes vélemény...)

Tabellák

NB I, felsőházi rájátszás, 2011/12
1. MTK Hungária FC (Bp.)34
2. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)34
3. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)21
4. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)7
5. Páter Fit-Well-Nagypáli1
részletes     
NB I, alsóházi rájátszás, 2011/12
1. FTC (Belvárosi NLC)31
2. Szegedi AK24
3. Újpesti TE20
4. Foci24-Győri Dózsa SE13
5. Nyíregyháza Spartacus FC12
részletes     
U17, 2011/12
1. Ferencvárosi TC52
2. MTK Hungária FC (Bp.)46
3. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)43
4. Győri ETO FC38
5. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)37
6. Nyírség NSC (Nyíregyháza)28
7. Páter Fit-Well-Nagypáli17
8. Szegedi AK15
9. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.) /-1 pont/9
10. Újpesti TE /-5 pont/7
11. Foci24-Győri DSE /-3 pont/4
részletes     
NB II, 2011/12
1. Hegyvidék SE (Bp.)46
2. Pécsváradi SE36
3. Metis-Plantur 39 NFC (Bp.)31
4. Pécsi VSK27
5. Veszprém-Gizella SE24
6. Nagykanizsai TE 186622
7. Soproni FAC20
8. Dorogi Egyetértés SE12
9. Szigetvári Vasas SC4
10. Ferencvárosi TC II.: visszalépett0
részletes     
Futsal NB I, 2011/12
1. Diósgyőri VTK-Vénusz43
2. Tolna-Mözs39
3. Univerzum-Aramis34
4. Ferencváros28
5. MVFC-Berettyóújfalu26
6. ELTE SE15
7. Kiskunfélegyházi Fornetti9
8. Szegedi AK-Boszorkányok7
9. Galaxis NFE /-12 pont/0
10. Vesta SE: kizárva0
részletes     
Futsal NB II, Felsőház, A-csoport, 2011/12
1. Astra-Hungary FC (Kiskunfélegyháza)33
2. Fészek-Pálya Vasút (Győr)22
3. Szombathelyi Egyetem SE12
4. Tolna-Mözs II.4
részletes     
Futsal NB II, Felsőház, B-csoport, 2011/12
1. Hungária-Univerzum II.22
2. Hajdúböszörményi TE18
3. Skorpió SE-Salgótarján17
4. Budapest Police SE1
részletes     
Futsal NB II, Alsóház, A-csoport, 2011/12
1. Szentesi FSC6
2. Kalafa SE-Tatabánya3
3. Apci Amazon SE0
4. Hegyvidék SE (Bp.)0
részletes     
Futsal NB II, Alsóház, B-csoport, 2011/12
1. Diósgyőri VTK-Vénusz II. /-2 pont/15
2. Rubeola FC-Csömör /-2 pont/12
3. Obsitos SE /-2 pont/9
4. Szekszárdi UFC9
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Pádár Anita /ősz: Femina: 24/ (MTK Hungária FC)54
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)42
Sipos Lilla (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)25
Fogl Katalin (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)23
Rácz Zsófia (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)20
Méry Rita (MTK Hungária FC)20
Jakab Réka /ősz, Győri D.: 12/ (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)19
Zeller Dóra (Ferencváros)17
Beke Adrienn (Ferencváros)16
Dombai-Nagy Anett (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)16

teljes lista >>
U17, góllövőlista
Németh Loretta (Győri ETO FC) 33
Diószegi Fanni (Ferencvárosi TC) 28
Kós Petra Klaudia (MTK Hungária FC) 27
Nagy Alexandra (MTK Hungária FC) 26
Kaján Zsanett Bernadett (Ferencvárosi TC) 22
Németh Dorottya (Astra Bíró-Kert FC - Bp.) 19
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Kálmán Hanna (Hegyvidék SE - Bp.) 19
Schmidt Lilla (Pécsváradi SE) 16
Finta Orsolya (Soproni FAC) 13
Solymos Krisztina (Ferencváros II.) 13
Németh Felícia (Hegyvidék SE - Bp.) 12
Piszker Flóra (Veszprém-Gizella SE) 11
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Pádár Anita /ősz, Vesta: 29/ (Galaxis NFE) 38
Szekér Anita (Tolna-Mözs) 35
Zimányi-Kovács Anikó (Szegedi AK-Boszorkányok) 28
Bernáth Csilla (Diósgyőri VTK-Vénusz) 27
Újvári Krisztina (Diósgyőri VTK-Vénusz) 26
Molnár Zsófia (ELTE SE) 25
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Vígh Renáta /ősz, Univ. II: 41/ (Fészek-Pálya Vasút - Győr) 50
Szabó Boglárka (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) 42
Efroszina Kovacseva (Hungária-Univerzum II.) 33
Zágor Bernadett (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) 31
Hegyi Szilvia (Hungária-Univerzum II.) 29
Quirikó Vivien (Hajdúböszörményi TE) 24
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· DRUKKERPRESSZÓ
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Szegedi AK
· Hogy mindenki jó helyre időre menjen ...
· Hegyvidék SE
· Futsal
· Nagypáli lányok!!!
· Veszprémi nöi foci
· Góltippp!
· Átigazolási hírek
· Sopron Fan Club
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· U15
· Az U15-ös bajnokságról
· secret service

Hozzászólások

· A hat gólig jutó Kaján Zsanett vezérletével diadalmaskodott az U17-es válogatott
· Magyar Kupa-döntő: az Astra legyőzte az esélyesebb Szombathelyt (videóval!)
· NB I, rájátszás, 4. forduló: fordulatos meccs Palotán; Zeller Dóra négy gólig jutott
· Magyar Kupa: szerdán Balatonfüreden kerül sor a Szombathely - Astra fináléra
· A gyenge kapusteljesítménye miatt (is) veszített az U19-es válogatott Vecsésen
· NB I, rájátszás, 5. forduló: győzött az MTK; súlyos sportszerűtlenség Szombathelyen
· A mai napon külön is köszöntjük az édesanyákat - jelképesen egy szál virággal
· Moldovában szerepel a jórészt ferencvárosi játékosokból álló U17-es válogatott
· A 94. percben szerzett góllal izzadta ki a győzelmet a válogatott Észak-Írországban
· Szerdán Észak-Írországban játszik Eb-selejtezőt a magyar női válogatott
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely
Astra HFC

FTC

Nagykutas

PMFC

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu