kép
· Jelentős átalakulás a Feminánál: vannak, akik eligazolnak, és vannak, akiket kirúgtak
2011. december 19. 14:42:08  nyomtatási kép  cikk küldése

Fura dolgokról hallani a Feminát illetően. Úgy tűnik, hogy a XV. kerületi Széchenyi térre nem teljesen lehet rásütni a "Nyugalom szigete" elnevezést. Több eligazoló, kirúgott, sportszerűtlen játékos - így nem meglepő, hogy a klubelnököt kerestük.

Valami nem stimmel Rákospalotán.

A Feminához nyáron érkező edző, Bencsik László (aki az időközben szövetségi edzővé avanzsált Kiss Lászlót váltotta a kispadon) az Astra elleni, 1-0-s vereséggel zárult meccs után ezt nyilatkozta: "Gratulálok a játékosaimnak, hogy a hét alakulása után így futballoztak!"

Akkor még nem tudtuk, hogy mi is történt valójában a XV. kerületieknél, ám azóta szinte közszájon forog az elítélendő cselekedet.

Történt ugyanis, hogy a Femina egyik (volt?) válogatott játékosa ittasan jelent meg (és vett részt) az edzésen, ezért a klubvezetés nemes egyszerűséggel kirúgta. Úgy tudjuk, hogy rajta kívül még egy U17-es labdarúgónak is távoznia kellett az egyesülettől.

Emellett a csapat "örökös" gólkirálynője, Pádár Anita is hátat fordít a Feminának, és ha még ez sem lenne elég, akkor a télen többen is a távozás mezejére lépnek. Egy korábbi válogatott például megjegyezte, azért távozik a rákospalotaiaktól, mert ismét válogatott szeretne lenni, s erre a Feminánál szinte semmi esélye sincs. Majd kiderül...

Ennyi "esemény" nem volt jellemző a XV. kerületiekre.

Így nem volt más dolgunk, hogy megkeressük Halmosi Bélát, a Femina elnökét, s megkértük, válaszoljon kérdéseinkre.

- Elégedett a Femina őszi szereplésével?

- Igen, elégedett vagyok az őszi teljesítményével. Természetesen hullámzó volt a csapat teljesítménye és kiütköztek a hibáink, de összességében megfelelő volt. Lassan kialakul egy igen fiatal mag, és tisztában vagyunk azzal, hogy kinek miben kell fejlődnie. Az előttünk álló együttesek jelenleg jobbak, de ez nem azt jelenti, hogy egy adott mérkőzésen ne próbálnánk már megcsipkedni az oroszlán bajuszát. Tisztában kell lenni, hogy a jövő csapatát kell kialakítani és ebben a folyamatban nem kész játékosok állnak a rendelkezésünkre, hanem olyan fiatalok, akikben benne van a fejlődés lehetősége. A fejlődés pedig nem luftballon, amit fel lehet fújni. Idő és sok-sok türelem kell. Egy-egy mérkőzés után sokszor fogjuk még vesztesen elhagyni a pályát, de a fiatal, rutintalan játékosokkal ez természetes dolog.

- Hogy érzi, eredményesnek volt tekinthető a nyári edzőváltás?

- Mindenképpen szükségszerű volt és az elmúlt ősz bebizonyította, hogy rendben is van.

- Mi a véleménye arról, hogy a Femina "ikonja", Pádár Anita hosszú idő után távozik a Feminából?

- Pádár Anita a magyar női labdarúgás jelenleg legjobb játékosa. Az elmúlt 10 évben mindent megtett a Femina sikereiért, mint ahogy játékostársai is érte. Most úgy érezte, hogy váltania kell, és vált is. Ezzel a döntéssel a baráti viszony köztünk semmit nem változik, legfeljebb más színű mezben lép pályára. Most itt a lehetőség valaki másnak, hogy azt a felelősséget, amit Ancsa viselt éveken keresztül a Feminában, megpróbálja a vállára venni.

- Egyes hírek szerint több labdarúgó is távozik a télen a Feminából. Mi lehet ennek az oka?

- Az, hogy több játékos távozik, már mindenki tudja. Minden futballistának más és más az indoka. A női labdarúgás amatőr sportág, tehát mindenki maga dönti el, hogy melyik csapatban kívánja a kedvenc sportágát űzni. Nincs ebben semmi különleges. Mindig voltak és lesznek játékos-vándorlások.

- Korábban azt mondta, aki nem akar a Feminában játszani, az mehet, most meg azt rebesgetik, hogy egyes futballisták eligazolásáért pénzt kérnek, holott ez eddig nem volt jellemző a klubjára.

- Most sem lenne jellemző ránk, és most sem értünk vele egyet. Ha a többi klub nem kényszerítene rá, akkor most is ingyen mehetne, aki nem akar a Feminában játszani. Ehhez viszont az kellene, hogy aki hozzánk szeretne jönni, az szintén ingyen tehesse ezt meg. De mint tudjuk, nem teheti, tehát csak ki lehet vásárolni. Egyébként úgy állapítottuk meg a labdarúgók klubváltásának lehetőségeit, hogy vagy fizetnek érte, vagy pedig megfelelő cserejátékost kapunk érte. Gondolom, az belátható, hogy nekünk a Femina érdekeit kell néznünk, és sokáig nem fenntartható az az állapot, hogy mi adjuk ingyen a többi csapat igazolási keretét évről évre.

- A távozó labdarúgók pótlására vannak-e tervei a Feminának?

- Természetesen a tőlünk eligazolók pótlásáról gondoskodni kell. Nem kész, hanem fiatal, fejlődni tudó játékosokban gondolkodunk, akik a Feminában játszanának és fejlődni szeretnének.

- Mi a véleménye arról, hogy (volt) válogatott kerettag játékos alkoholos befolyásoltság alatt ment edzésre és emiatt került Feminából való kirúgásra?

- Erről a kérdésről nincs véleményem, ez a játékosra tartozik.

(B. Nagy Zoltán)

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 22. 16:36:46
- Rabbi, szabad a Talmud olvasása közben dohányozni?
- Dehogyis szabad, a Talmud az egy szent könyv, micsoda szentségtelenség is volna!

Később:
- Rabbi, szabad dohányzás közben Talmudot olvasni?
- Hát persze, a Talmudot, azt mindig, azt bármikor szabad olvasni!
Simonyi A. E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 19. 20:39:29
Szerintem meg Bencsik László jó edző,kihozta a maxumumot a csapatból sőt még annál is többet. Sokkal nagyobb terhelést kapnak a lányok mint elődjénél,erőnlétileg és mentálisan is előrelépett a Femina,ami egyértelmű minősíti az edző munkáját.Hogy ókori vagy retróedzéseket tart azon lehet vitatkozni de én ott voltam igen sokszor Kiss László és Bencsik László edzésein is így ki merem jelenteni,hogy bár Kiss edzésén oldottabb volt a hangulat de vicc kategória volt ami tréning címszó alatt ment,azt hiszem ha azt az MLSZ-nél látták volna mindenféle licenszet visszakértek volna tőle.Bencsik László szigorúbb ember,talán kevesebb a viccelődés mint korábban de jól felépített edzéseket tart,nagy hangsúlyt fektetve az erőnlétre.Szerintem a Femina állománya egyáltalán nem a negyedik legjobb az országban,erőn felül teljesített a társaság az ősz folyamán. Fradi és a Győri Dózsa állománya egyáltalán nem gyengébb,sőt..
menyus E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 19. 19:15:49
én szerintem edzőt kellene cserélni, mert ahogy hallom ,semmi tekintélye, és gyenge edzéseket tart, már elmúlt felette az idő, és ókori edzésekkel már nem lehet mit kezdeni, miért nem kérdezik meg például a Lévay Andreát például aki szívesen elvállalná, de ingen makacs vezetőség ellen nem lehet mit kezdeni, és a pénz szép lassan elfolyik de nem tudjuk hova.Ezzel a Feminának vége, de szép volt, KÖSZÖNJÜK PANCSA....
Csak a Femina E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 19. 17:50:04
De igen ebben nincs vita köztünk! De tudtommal az edzőt többször elküldték már a kispadtól a játékvezetők ő mégsem kapott retorziót a klubvezetőktől csak az MLSZ-től.Hiányolom a következetességet.Ha megbüntetik a játékost akkor az edzőt is kéne szerintem.Igy elég egyoldalúnak tűnik az egész.
dabra1010 E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 19. 17:23:10
Csak a Femina!
Ezek szerint azt a rendőrt aki bűnt követett el és az orvost aki emberéletet veszélyeztetett-sem kell felelősségre vonni?
Mert előtte jól végezte a dolgát?
Inkább súlyosbító tényező! Szégyellje magát!!!!
Csak a Femina E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 19. 16:22:55
Nem volt szép dolog Benkő Mónitól,hogy ittasan ment edzésre de talán tett annyit a Femináért korábban,hogy ne ilyen megalázó módon kelljen távoznia a klubtól.

Tabellák

NB I, felsőházi rájátszás, 2011/12
1. MTK Hungária FC (Bp.)34
2. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)34
3. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)21
4. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)7
5. Páter Fit-Well-Nagypáli1
részletes     
NB I, alsóházi rájátszás, 2011/12
1. FTC (Belvárosi NLC)31
2. Szegedi AK24
3. Újpesti TE20
4. Foci24-Győri Dózsa SE13
5. Nyíregyháza Spartacus FC12
részletes     
U17, 2011/12
1. Ferencvárosi TC52
2. MTK Hungária FC (Bp.)46
3. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)43
4. Győri ETO FC38
5. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)37
6. Nyírség NSC (Nyíregyháza)28
7. Páter Fit-Well-Nagypáli17
8. Szegedi AK15
9. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.) /-1 pont/9
10. Újpesti TE /-5 pont/7
11. Foci24-Győri DSE /-3 pont/4
részletes     
NB II, 2011/12
1. Hegyvidék SE (Bp.)46
2. Pécsváradi SE36
3. Metis-Plantur 39 NFC (Bp.)31
4. Pécsi VSK27
5. Veszprém-Gizella SE24
6. Nagykanizsai TE 186622
7. Soproni FAC20
8. Dorogi Egyetértés SE12
9. Szigetvári Vasas SC4
10. Ferencvárosi TC II.: visszalépett0
részletes     
Futsal NB I, 2011/12
1. Diósgyőri VTK-Vénusz43
2. Tolna-Mözs39
3. Univerzum-Aramis34
4. Ferencváros28
5. MVFC-Berettyóújfalu26
6. ELTE SE15
7. Kiskunfélegyházi Fornetti9
8. Szegedi AK-Boszorkányok7
9. Galaxis NFE /-12 pont/0
10. Vesta SE: kizárva0
részletes     
Futsal NB II, Felsőház, A-csoport, 2011/12
1. Astra-Hungary FC (Kiskunfélegyháza)33
2. Fészek-Pálya Vasút (Győr)22
3. Szombathelyi Egyetem SE12
4. Tolna-Mözs II.4
részletes     
Futsal NB II, Felsőház, B-csoport, 2011/12
1. Hungária-Univerzum II.22
2. Hajdúböszörményi TE18
3. Skorpió SE-Salgótarján17
4. Budapest Police SE1
részletes     
Futsal NB II, Alsóház, A-csoport, 2011/12
1. Szentesi FSC6
2. Kalafa SE-Tatabánya3
3. Apci Amazon SE0
4. Hegyvidék SE (Bp.)0
részletes     
Futsal NB II, Alsóház, B-csoport, 2011/12
1. Diósgyőri VTK-Vénusz II. /-2 pont/15
2. Rubeola FC-Csömör /-2 pont/12
3. Obsitos SE /-2 pont/9
4. Szekszárdi UFC9
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Pádár Anita /ősz: Femina: 24/ (MTK Hungária FC)54
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)42
Sipos Lilla (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)25
Fogl Katalin (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)23
Rácz Zsófia (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)20
Méry Rita (MTK Hungária FC)20
Jakab Réka /ősz, Győri D.: 12/ (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)19
Zeller Dóra (Ferencváros)17
Beke Adrienn (Ferencváros)16
Dombai-Nagy Anett (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)16

teljes lista >>
U17, góllövőlista
Németh Loretta (Győri ETO FC) 33
Diószegi Fanni (Ferencvárosi TC) 28
Kós Petra Klaudia (MTK Hungária FC) 27
Nagy Alexandra (MTK Hungária FC) 26
Kaján Zsanett Bernadett (Ferencvárosi TC) 22
Németh Dorottya (Astra Bíró-Kert FC - Bp.) 19
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Kálmán Hanna (Hegyvidék SE - Bp.) 19
Schmidt Lilla (Pécsváradi SE) 16
Finta Orsolya (Soproni FAC) 13
Solymos Krisztina (Ferencváros II.) 13
Németh Felícia (Hegyvidék SE - Bp.) 12
Piszker Flóra (Veszprém-Gizella SE) 11
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Pádár Anita /ősz, Vesta: 29/ (Galaxis NFE) 38
Szekér Anita (Tolna-Mözs) 35
Zimányi-Kovács Anikó (Szegedi AK-Boszorkányok) 28
Bernáth Csilla (Diósgyőri VTK-Vénusz) 27
Újvári Krisztina (Diósgyőri VTK-Vénusz) 26
Molnár Zsófia (ELTE SE) 25
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Vígh Renáta /ősz, Univ. II: 41/ (Fészek-Pálya Vasút - Győr) 50
Szabó Boglárka (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) 42
Efroszina Kovacseva (Hungária-Univerzum II.) 33
Zágor Bernadett (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) 31
Hegyi Szilvia (Hungária-Univerzum II.) 29
Quirikó Vivien (Hajdúböszörményi TE) 24
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· DRUKKERPRESSZÓ
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Szegedi AK
· Hogy mindenki jó helyre időre menjen ...
· Hegyvidék SE
· Futsal
· Nagypáli lányok!!!
· Veszprémi nöi foci
· Góltippp!
· Átigazolási hírek
· Sopron Fan Club
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· U15
· Az U15-ös bajnokságról
· secret service

Hozzászólások

· A hat gólig jutó Kaján Zsanett vezérletével diadalmaskodott az U17-es válogatott
· Magyar Kupa-döntő: az Astra legyőzte az esélyesebb Szombathelyt (videóval!)
· NB I, rájátszás, 4. forduló: fordulatos meccs Palotán; Zeller Dóra négy gólig jutott
· Magyar Kupa: szerdán Balatonfüreden kerül sor a Szombathely - Astra fináléra
· A gyenge kapusteljesítménye miatt (is) veszített az U19-es válogatott Vecsésen
· NB I, rájátszás, 5. forduló: győzött az MTK; súlyos sportszerűtlenség Szombathelyen
· A mai napon külön is köszöntjük az édesanyákat - jelképesen egy szál virággal
· Moldovában szerepel a jórészt ferencvárosi játékosokból álló U17-es válogatott
· A 94. percben szerzett góllal izzadta ki a győzelmet a válogatott Észak-Írországban
· Szerdán Észak-Írországban játszik Eb-selejtezőt a magyar női válogatott
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely
Astra HFC

FTC

Nagykutas

PMFC

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu