kép
· Egy különös eset naplószerű feldolgozása, avagy a hazugságok hálójának rabja
2011. december 23. 11:33:10  nyomtatási kép  cikk küldése

Nem szoktunk más magánszférájában kutakodni, de kezünkbe került egy elkeseredett labdarúgó vallomása, amelyet saját naplójába jegyzetelt le. Ezt most közreadjuk honlapunkon. Ha esetleg valaki ráismerne a történetre, az csupán a véletlen műve.

Kedves Naplóm!

Elkeseredettségemben ragadtam tollat, hogy megosszam veled gondolataimat.

Azt ugye eddig is tudtad, hogy egy vidéki NB II-es csapatban futballoztam korábban, és valljuk meg minden szerénytelenség nélkül, hogy a jobb játékosok közé tartoztam. Ennek egyik eredményeképp az utánpótlás-válogatottba is bekerültem.

Megvallom, nem vagyok egy könnyű eset, hiszen van, hogy nem rejtem véka alá a véleményem, és ez ugye, többeknek nem tetszik. Így nem is csoda, hogy úgy döntöttem, miszerint váltanom kell.

Szóba kerültem az egyik NB I-es klubnál, amelyet életem egyik legnagyobb lehetőségének tartottam. Persze, hallottam ezt-azt az egyesületről, de nem különösebben zavart. Sőt, az egyik újságíró ismerősöm, az egyik honlap főszerkesztője kifejezetten kérte, hogy ne igazoljak ahhoz az együtteshez, hanem egy másik gárdát válasszak, de nem hallgattam rá. Utólag persze már másként cselekednék. De akkor éppen így láttam jónak.

Szóval odaigazoltam az NB I-es klubhoz, és ennek nagyon örültem. Így hittem a szakvezető "beetetésének", miszerint csak az játszhat az NB I-ben, akinek aláírt szerződése van a klubhoz. Kénytelen voltam aláírni. Éveket... (Mint később megtudtam, ezzel a "beetetős" szöveggel több játékost "behúztak a csőbe", ezért nem csoda, hogy van, aki ügyvéd segítségével próbálja bebizonyítani, hogy hazugsággal "kényszerítették ki" a szerződés aláírását.)

Az őszi idény aztán nem úgy alakult, mint amilyenre számítottam. Alig kaptam játéklehetőséget, szó szerint kudarc volt az elmúlt néhány hónap.

Elérkezett az idő, hogy csapatot váltsak a téli holtszezonban.

Igen ám, de szerződésem van, így csak akkor mehetek, ha fizetnek értem. Érted, kedves Naplóm?

Ingyen odaigazolok, egy fillért sem fizettek értem, szinte nem is játszattak, és néhány hónap múlva rajtam akarnak nyerészkedni. Ez egyszerűen gusztustalan. És ezzel a kötelezett szerződés-aláírással nem csak engem vágtak át (csúnyább szót akartam elsőre írni, de kijavítottam...), hanem jó néhány csapattársamat, akik megelégelték, ami ennél a klubnál folyik. De ők is hoppon maradnak, mert egy hazugsággal évekig ide vannak "láncolva".

Most mit tegyek, tegyünk? Várjunk ki éveket, ha nem fizetnek értünk?! Futball nélkül tengessük életünket, nézzük kívülről a meccseket?

Egy amatőr sportágban így teszik tönkre a futballt teljes mellszélességgel szerető játékosokat!

Mit is lehetne mondani ezzel a klubbal kapcsolatosan? Csak egy szót, futballistatemető.

Ezzel zárom soraimat, és nincs más választásom, mint jelképesen verem a fejem a falba, amiért átvágtak. Már csak a csodában bízhatok.

Köszönöm türelmed, ha lesz újabb infó, akkor ismét fellapozlak...

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2012. január 17. 10:17:33
Nocsak:) akkor gondolom ez bele fog kerülni hamar a szabályzatba is.
mobilizmo E-mail küldése a hozzászólónak
2012. január 15. 19:46:08
ucr! január 1-től változott a sporttörvény és csak max 1 évre lehet kötni amatőr szerződést (14 éves kortól).
http://www.mob.hu/engine.aspx?page=sporttorvweny_hatalyos_jogszabaly

Tóni bá!
Rosszul tudod, iskola és lakhely váltás miatt nem lehet egyoldalúan felbontani a szerződést.
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2012. január 11. 19:50:12
Tóni bá által felvetett szempontról.

Ez olyasmi, mint amikor a kereskedő nyit egy boltot. Senki nem garantálja neki, hogy jönni fognak a vevők, tehát számára valóban van egy bizonyos kockázata annak, hogy potyára fektetett bele pénzt. A konkrét ok, amiért nincsenek vevői, sokféle lehet; lehet, hogy rossz helyen nyitotta, lehet, hogy nem tudja megfelelő áron beszerezni az árut, lehet, hogy az emberek nem akarnak költeni arra a fajta árucikkre, lehet, hogy nem szereznek tudomást a létezéséről... ezer oka lehet, amiért egy kisboltot végül be kell zárni. Ugyanakkor egy ügyes kereskedő, aki viszont ügyesen eltalálja az igényeket, szép sikereket is elérhet. Mindez így, ha boltról van szó, viszonylag közismert, és nem jut eszébe senkinek, hogy de jó lenne, ha a boltost a vevőivel kötött szerződés biztosítaná arról, hogy nem hiába tölti fel a készletét a nagykerből.

Ugyanilyen természeténél fogva rizikós lehetne a klub és a játékos viszonya is. Csak hát ma Magyarországon a kiindulópont más: a tény az, hogy léteznek és szokásosak az amatőr szerződések, a klubvezetők kalkulálnak vele, ha másképp nem, mint lehetőséggel, és a sportszervezet működési feltételeit is úgy alakítják, hogy feltételezik: a játékosokat (vagy egy részüket) szerződés fogja kötni. Ha egy csapásra eltörölnék, vagy radikálisan korlátoznák a hosszát az amatőr szerződésnek, akkor egy olyan kockázat jelenne meg, aminek abban a pillanatban egy beárazható értéke volna. Ha nincs papír, akkor valami másfajta kötelékkel kellene biztosítani, hogy mindig legyen elég játékos (lehetőleg jó). Több és jobb felszerelés, edzők, pálya, alacsonyabb tagdíj, vagy olyan más, kreatívabb ötletek, amik bár nem kerülnek pénzbe, de értékük csökkentheti az eligazolások kockázatát.

Tehát ebből az tűnik ki, hogy mintha elvileg egy kicsit akkor drágább lenne az egész...
De biztos ez? Országosan összesítve mégsem lehetne azt mondani, hogy emiatt drágább lenne a női labdarúgás, hiszen a megszűnő szerződés miatt csak olyan másik klubhoz tud könnyebben átmenni a játékos, ahová ugyanúgy nem kötné papír, és ahonnan ugyanúgy eltávozhatnak emiatt mások. Ha senki nem költ emiatt többet, akkor se lennének kevesebben emiatt. Legfeljebb eleinte tévedésből elidőznének olyan klubnál, amely bár "jobb", de éppen nem tud annyi játékost játszatni, amennyit vonz.

Vagyis mindössze annyi történne, hogy a klubok állandóan versenyben lennének a játékosokért, és nemcsak az ígérettől az aláírásig terjedő pár nap folyamán kellene vonzónak lenniük a játékosok felé.

Összefoglalva, szerintem emiatt a képletből "kiegyszerűsíthető" az a tényező, hogy a kluboknak a szerződés védelmet jelent.
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2012. január 11. 14:32:19
Utánanéztem, és a legfrissebb szabályzatban még mindig minimum 1 év, utánpótláskorúaknál maximum 3 év van.

Azt viszont tudtátok, hogy ha az amatőr szerződést a leigazolás után, utólag kötik, az érvénytelen?
Flipperke E-mail küldése a hozzászólónak
2012. január 10. 22:22:55
Kedves Mindenki! Állítólag az MLSz 1 évben maximalizálta az amatőr szerződések hosszát! 2012-től... Kéretik utánanézni! Azért írnak alá a lányok több évet mert amikor idekerülnek akkor minden happy csak közben jönnek a dolgok... meg azért azt mondják "ez csak formaság" bármikor felbontható... MEg akkor nagyon oda akarnak kerülni és még örülnek is....de ez elmúlik idővel. Azért sok edző meg úgy gondolkodik, hogy ha volt 4x a játékos edzésen az onnantól saját nevelésű játékosnak számít :) 6 hónapos vagy max 1 éves szerződés untig elég, de kérdezem, ha mindenhol máshol e nélkül megy a munka ÉS ELŐRÉBB TARTANAK MINDENBEN! akkor?? kell ez a szerződésesdi? Kérdés: Mit kap a játékos cserébe?
Tóni bá E-mail küldése a hozzászólónak
2012. január 10. 07:08:17
Tisztelt Olvasok !!
Nem azt mondtam hogy mindenben igazat adok Tamásnak !!Azt mondtam hogy megtudom érteni.Megpróbáltam egy másik oldalról megközelíteni a dolgot csak azért hogy ne csak a szurkolói oldalt lássuk,lássátok.Az amatőr szerződés eltőrléséről már nagyon régóta beszélnek csak hát a sporttörvényt még nem nagyon módosították.Pedig már az elmúlt évben beszéltek róla.
Jómagam a nevelési költség pártiakhoz tartozom.Ha már egyszer pénzt kérek egy játékosért.Bár hozzá teszem a női fociban aki pénzt lát / itthon / és tud is csinálni az nagyon ügyes. Azt még hozzá tenném hogy tudomásom szerint csak nálunk van amatőr szerződés és pl.Ausztriában kitörölhetem vele a ....A játékosokat én is sajnálom De nem vagy köteles aláírni az amatőr szerződést !!Viszont az egyesületet más nem védi itthon.HOL A LIGA !!??Mennyit beszéltünk annak idején róla !
Csak a Femina E-mail küldése a hozzászólónak
2012. január 08. 12:30:43
Szomorúan olvastam Tóni bá véleményét,de egyben választ is kaphattunk arra,hog bizony kőkemény vezetői válság van a női futballban,legalábbis nálunk. Ugyebár a Ferencvárosban nem Zita esete volt az első akivel kib...tak és ha választanom kell,hogy Hevesi illetve az érájában a labdarugástól megcsömörlött 50 játékos között,akkor tuti,hogy utóbbiak mellett tenném le a voksomat.Én őket sajnálom!
kelenföldi E-mail küldése a hozzászólónak
2012. január 08. 12:22:24
Tóni bácsi egyet mondjon meg ha ennyi éve a vezetők semmit nem tudtak elérni a szerződések miatt akkor mit várnak a játékostól?100 szor összeültek meg értekeztek és konzultáltak a nőifoci érdekében.Hol az eredmény pl. a szerződések ügyében ami európai kurriózum.Ha 10 éve tudják a vezetők hogy ez nem jó akkor miért nem léptek fel ellene hogy nekünk játékosoknak jobb legyen?Ugy tudom a vezetők a játékosokért vannak.Mert ezek a szerződések nem a játékosok érdekeit szolgálják.
Tóni bá E-mail küldése a hozzászólónak
2012. január 08. 10:37:09
Nem nagyon akartam a cikkhez szólni sőt...
Nekem más a véleményem.Teljesen megtudom érteni Tamást és más vezetőt is.Vannak olyan játékosok akik az iskola vagy a lakhely változtatás mögé bújnak .És mind tudjuk ilyenkor semmit sem ér az amatőr szerződés sem.És egyszer csak kiderűl hogy már nem is jár iskolába ,vagy már el is költözött az illető.Kérdem én mi ez ha nem az elöző egyesületének átverése.A sporttörvény lehetővé teszi hogy ha az illető sportolónak van amatőr szerződése és az azért bontotta fel mert iskolát vagy lakhelyet változtat de a tanulmányait megszakítja vagy félévkor megbukik a jog vissza száll az elöző egyesületére.Kérem utána nézni ezen szabálynak.ráadásul hülye lenne Tamás ha nem kötne velük szerződést ,mert hogy őt más nem védi.Sajnos elég sok gond van az amatőr szerződések körül és mi itt Sopronban ezért sem csinálunk már régóta.Bár néha sajnálom ,főleg akkor amikor egy játékos inkorrekt módon akar elmenni a csapattól.Sajna ilyenkor semmi sem véd minket vezetőket mivel semmilyen szerződés nem áll mögöttünk.
kelenföldi E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 29. 10:56:04
Ez egyedi est vagy tud más is ilyet?
szike E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 29. 09:42:59
Egy picit egyoldalúak ezek a hozzászólások, ezért muszáj vagyok egy másik oldaláról is megközelíteni ezt a témát.
Van egy településen egy gyöngyszem, aki képességeivel, tudásával kimagaslik a többiek közül. Szülei, edzője, baráti társasága isteníti, hogy ő milyen óriási tehetség és többre hivatott. Esetleg már az utánpótlás válogatottnál is bemutatkozott. Ez a lány úgy gondolja, hogy többre hivatott és elmegy világot látni a nagy Budapestre. Természetesen azt a klubot keresi meg, ahol válogatott szempontból a tűz közelébe kerülhet. Nem érdekli a szerződés tartalma, hisz Ő a sztár klubjában, sőt mindenkitől csak azt hallotta, hogy mekkora tehetség. Ő természetesnek véli az állandó játéklehetőséget, hisz amióta focizik, mindig játszott, talán még kispados sem volt. Ez a lány hogyan fogja feldolgozni a mellőzöttséget? Önmagában fogja keresni a hibát?
Ugyan már!!!!!
Többet fog edzeni? Egyáltalán fél év alatt fel tudja dolgozni, hogy az új csapatban nem Ő a sztár?
Ugyan már!!!!!
Szülei, barátai, volt edzője segített a döntésben és őszintén elmondták, hogy valószínűleg hány játékossal kell megküzdenie, milyen esélyekkel kell számolnia, ha játszani akar?
Ugyan már!!!!!
Jelen esetben a játékos rossz döntést hozott, de küzdenie kellene, mert ha van elég alázata és tehetsége, akkor nincs olyan edző, aki önmaga ellensége és egy kiváló formában játszó játékost kihagy a kezdőből.
Persze klubja kölcsönadhatná a játékost, mert folyamatos meccsterheléssel lehet csak formába lendülni és fejlődni.
(de ha jól tudom, akkor klubváltás évében szó se lehet félévi kölcsönadásról, de ennek utána kellene néznem) :)
BNagyZoltán E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 27. 10:26:42
dabra1010
Megtettem, hogy ne legyen ugyanaz 2-szer :)
dabra1010 E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 26. 21:09:40
Bocsánat!
Sehogy se jöttem rá, hogy hogyan kell kitörölni a saját hozzászólásomat.
dabra1010 E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 26. 21:04:53
Az MLSZ-nek van etikai bizottsága!!!!
http://www.mlsz.hu/etikai-es-fair-play-bizottsag
Ez egy remek fórum arra, hogy az ilyen "szakembereket" megregulázzák, vagy eltávolítsák az MLSZ tagságából!
Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy amíg vannak "ügyeskedő", rafkós, gátlástalan emberek és balekok addig ez egy végtelen történet!
Addig amíg azok akik tisztességesen teszik a dolgukat, nem közösítik ki maguk közül a gátlástalanul dolgozókat, addig nem lesz rend!
Ha erre képtelenek akkor tűrjenek és ilyen jelentéktelen fórumokon siránkozhatnak! Nem szeretném megbántani ezen oldal szerkesztőit, de itt aztán lehet panaszkodni! Az MLSZ-t -aki tehetne valamit- nem érdekli!
Természetesen, ha van valaki aki a Hevesi Urat a fent említett bizottság, vagy valamilyen más hivatalos szervezet elé citálta már korábban az itt felsorolt "bűnei" miatt akkor az utolsó mondatomnak amit a bibliából kölcsönöztem, nem sok értelme van!
Bűnösök közt cinkos aki néma!
Simonyi A. E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 26. 08:10:46
A magyar női labdarúgásban legnagyobb érték a játékos.Ezzel majdnem minden vezető tisztában van így érthető,hogy a klubvezetők hosszú időre magukhoz akarják láncolni a játékosokat.Manapság már azok is akik régebben a sikerek idején kissé nagy mellénnyel kijelentették,hogy őnáluk nincs szerződés,mert náluk ha egy játékos nem akar ottmaradni akkor nem tartóztatják. Asszem erre jó példa Halmosi Béla aki amikor a legjobbak náluk játszottak akkor jelentette ki ezt a meggondolatlan ugyanakkor a játékosok szempontjából üdvözítő mondatot. Persze amint szétment a sikercsapat-amellyel a nagymamám is bajnok lett volna- és igazán szükség lett volna a nívós szakmai munkára akkor ugyanez a klub majdnem kipottyant az élvonalból.Most például sokkal jobb szakmai munka mint a sikerek idején mégis néhányan elvágyódnak onnan,de őket már Pádár kivételével nem akarják ingyen elengedni.Ebből a szempontból Hevesi Tamás következetes maradt hiszen ő szinte az első pillanattól kezdve hosszútávú szerződéseket kötött,úgymond bebiztosítva a Ferencvárost és röghöz kötve a hiszékeny játékosokat,akiknek szülei is bedőltek a nagydumás énekesnek. Ha egy szerződés csak az egyik félnek előnyös a másik mégis aláírja azt balekságnak hívják. Persze a szerződés aláírása elött megy a púderszöveg,hogy "csak itt fejlődhetsz,nagyon jó a közösség,válogatott leszel,itt fejlődhetsz csak stb" amivel egy olyan határozott fellépésű ember mint amilyen Hevesi olyan szintű agymosást tud végrehajtani a naív játékosokon,hogy azok még talán a teljes vagyonukat is ráíratnák..Szóval Hevesi Tamás üzletemberként nagyon rafkós és szerintem amit csinál az zseniális,ugyanakkor..gátlástalan.Aki szereti a női focit és tiszteli a játékosokat az igenis elengedi azokat akik nem kívánnak nála játszani.Azért is mert egy amatőr sportolótól nem szabad elvenni a játék örömét hiszen tagdíjat fizetnek és nem kapnak fizetést.A cikkben szereplő hölgy például nem ügyetlen de mégsem olyan képességű játékos aki meccseket képes eldönteni-olyanból mint ő van vagy 150- ezért érte pénzt kérni asszem irreális lenne.Max 3 labdát..
Én azt gondolom Hevesi mindig fog találni néhány balekot aki aláírja a hosszútávú szerződést mert azért csalódott és elégedetlen játékos előfordul minden csapatnál akinek úgymond látszólagos utolsó mentsvárat tud adni. Főle fiatalokat tud behűlyíteni ,rutinos jó játékosok évek óta nem szerződtek a Fradiba mert ők már tudják mi a dörgés..

Az én problémám ott kezdődik,hogy ugyebár a női bizottság és Kiss László is pontosan tudja miket művel Hevesi ezekkel a lányokkal mégsem távolítják el az U17-es válogatottól.Pedig meggyőződésem olyan edzőre akinek személye miatt bizonyíthatóan játékosok tucatjai hagyták el illetve még fogják is elhagyni a klubot illetve hagyják abba a labdarúgást azt milyen erkölcsi alapon hagyják meg pozíciójában?! Sajnálattal ki kell mondanom a Hevesi féle jelenség legnagyobb cinkosai Kiss László és Halmosi Béla akik pozicíójuknál fogva igenis képesek lehetnének a változtatásra mégsem teszik meg.Emiatt igazából ők az igazi bűnösök véleményem szerint!!

Ami érdekes lehet,hogy a hírek szerint Hevesi Tamás már nem a Fradi edzője ,Endrész Pált nevezte ki maga helyett,de azért szakosztályvezetőként továbbra is ott marad a klubnál.Így voltaképpen el tudja érni,hogy a miatta távozásokon gondolkodók maradjanak a Fradiban. Nyílván legkésőbb fél év múlva -valami mondvacsinált indokkal-úgyis visszaül a kispadra és minden kezdődik elölről. Tipikus látszatcseréről van szó a kispadon,de voltaképpen semmi sem fog változni.Bár tévednék..
Mindenesetre számomra az igazi Ferencvárost Dörnyei Balázs U17-es csapata jelenti,akik szeretik az edzőt,képesek eredményeket elérni,rend van és fegyelem,nincsenek ügyek. Ők testesítik meg az igazi Ferencvárost éppen ezért szerintem az lenne a jó megoldás ha az NB I-es zöld-fehér csapatot nem FTC-nek hanem BNLC_nek hívnánk. Nem hiszem,hogy össze kéne mosni a két különböző tulajdonoshoz tartozó csapatot.
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 25. 21:43:18
Bár könnyen beleélheti magát az ember az érzékletes leírásba, de a naplószerű forma ellenére is csak B. Nagy cikke ez, nem pedig szó szerinti idézet egy valódi naplóból.

Az életben - vagyis amikor az ember éppen nem figura egy újságcikkben - mindennap folyamatosan hallunk ezt-azt. Meg halljuk az ellenkezőjét is.
Míg az újságcikk-szereplőknek más tulajdonságuk nincs, más események nem történnek velük, mint amit a szerző pont leír, a valódi személyekkel ez egészen másképpen van. Így az is egészen másképpen működik, hogy amikor hallja egy hozzáértő véleményét, akkor a valódi személynek nem sugdos a fülébe egy narrátor, hogy "ezt most A Hozzáértő mondta". Ilyet a cikkíró ír az esetről utólag a szereplővel történtekről. Olyan ítéletet nem lehet hozni ennek alapján, hogy "ő a hibás, tudnia kellett volna előre, mert Hozzáértő Úr figyelmeztette".

Egyébként ezt a körültekintést, amikor a teljes embert vesszük figyelembe, és nem csak annyit, amennyi épp kell nekünk belőle, ezt tiszteletnek hívják. Ez a tisztelet mindenkinek jár.

Azt a vérlázító tahóságot nem is kommentálnám, miszerint nem érdekes, milyen sorsra jut az olyan, aki nem akkora spíler, hogy úgyis muszáj kezdőbe tenni.
kelenföldi E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 25. 18:43:43
Osztom dabra1010 véleményét.Ha akkora naqgy mágus lenne a leányzó akkor a jó isten se hagyná ki a kezdőből.Nem tudom kiről van szó de nem egy Vágó-Pádár kaliber biztos.A mérce nekem meg az.
dabra1010 E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 25. 14:32:23
Ha a Hevesi gusztustalan akkor a játékos meg hülye!
Ha hallott ezt-azt és egy "hozzáértő" is kérte, hogy ne csinálja, akkor most miért siránkozik ezen a helyen???
Ha szóban megegyezek valakivel egy szerződés tartalmáról, és a szerződésben nincsenek benne azok a dolgok amiket ígért, akkor azt nem írom alá!!
Ha mégis benne vannak, de nem tartják be, akkor meg érvényt szerezhetek a panaszomnak!
Ha olyan szerződést írok alá amiben nincsenek garanciák arra nézve hogy mindkét fél betartsa a megállapodásokat akkor nem az a hülye aki a szerződést megfogalmazta, hanem az aki aláírta!
Gusztustalan szerződést nem írok alá!
Nem értem!!!
Egyesek mindenhová odaírják a nevüket??
Szívesen elolvasnám a szerződés szövegét!!!

Arról meg nem is beszélve, hogy csatlakozom az előttem szólóhoz! Egy jó játékost biztos nem hagynak ki a csapatból! Ha a játékos nem könnyű eset és ezt itt be is ismeri, akkor meg miről beszélünk???
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 24. 19:38:11
Irónia az abban volt, amit ott helyben gondoltam: hogy ez most egy csomó embernek milyen jó hír :/
csakakispestkicsitfradiis E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 23. 19:09:02
Szerintem UCR mondandójában van azért némi irónia. Abból is gondolom, hogy amennyire én tudom ők sem írták alá a 3 éves dokumentumot akkor a BNLC-nek. Inkább átigazoltak az FTC-be.
1899 E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 23. 18:27:42
akkor mi értelme a szerződésnek, ha bármikor fel lehet bontani? ennyi erővel elég lenne szóban megegyezni. Elég pofátlanság volt Hevesinek ezt kijelentenie, nade azok a szülők is gondolkodjanak el, akik ezt bevették...
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 23. 16:47:31
Én úgy emlékszem, a szülőin azt mondta Tamás, hogy nyugodtan aláírhatjuk, mert ezt a szerződést bármikor fel lehet bontani.
csakakispestkicsitfradiis E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 23. 13:42:43
Ezzel a zsarolós szerződéssel a kisebb korosztályoknál is volt próbálkozás a múltban. Ott a szülők észnél voltak és nem írtak alá és az edzőnk is korrektebb volt velünk. Most az igazi FTC-ben az átigazolásunk után, pedig rendkívül korrekt módon csak 1 évet kellett aláírnia mindenkinek. Az ok egyszerű: ha minden rendben van, akkor ebből a közösségből (gyerek, szülő, edző) úgysem megy sehová senki a Fradiból, ha meg nincs minden rendben, akkor minek erőlködni a röghöz kötéssel, pláne egy amatőr sportágban!? A kicsit idősebbeknél viszont igencsak más a helyzet. Sorban lépnének le, vagy hagynák abba a játékot az elmenni képtelen, vagy megcsömörlött gyerekek. Már más is panaszkodott arra, hogy neki is azt mondták, hogy csak szerződtetetten játszhat az NB 1-ben. Kíváncsi leszek mire jut az, aki most éppen ügyvédhez rohangál a ráerőszakolt szerződés miatt. Szerintem semmire, míg el nem törlik ezt a formulát. Azt azért még hozzátenném, hogy a hírek szerint az említett játékos (tippem N.P.Kitti) sem ártatlan abban, hogy ilyen helyzetbe került. Nincs az a hülye edző, aki egy sokat edző, jól edző, jól futballozó, jó mentalitású játékost ne játszatna. Ezen is érdemes kicsit elagyalni!!
Csak a Femina E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 23. 12:38:08
Ha ezek után bármely játékos hosszútávú szerződést köt a BNLC csapatával,bedőlve Hevesi fals ígéreteinek azt nem fogom tudni sajnálni.Megérdemlik sorsukat.Okuljanak ennek a lánynak példájából.Olvassák csak a szülők ezeket a sorokat,hogy levonják belőle a tanulságokat.Az a véleményem,hogy ha egy klubnak igazán kell egy játékos akkor azt is elfogadják ha maximum fél évre ír alá szerződést.
Flipperke E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 23. 12:22:04
Ezt a cikket egy kiváló újságíró írta! Jó látni Zolinak ezt az oldalát is, mert néha eltakarja magát sajnos! A Futsal remek lehetőség arra, hogy addig is meccseket játszanak az ilyen lányok, hisz oda igazolhatnak gond nélkül, mert az egy másik sportág! Az MLSZ meg tegyen a buta AMATŐR szerződések megszüntetése érdekében! Azt hiszem Demján ezt megígérte! Tartsa be a szavát! A becsapottak írjanak egy levelet neki...írja alá mindenki!
Simonyi A. E-mail küldése a hozzászólónak
2011. december 23. 11:54:52
Sajnálom ezt a jobb sorsra érdemes vidéki lányt akit a Ferencváros és Hevesi Tamás tönkretett.Sajnos nem egyedi esetről van szó akit a sztárénekes kicsinál.Kár,hogy az ilyet meghagyják szövetségi edzőnek.Ezért tart itt a sportág.

Tabellák

NB I, felsőházi rájátszás, 2011/12
1. MTK Hungária FC (Bp.)34
2. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)34
3. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)21
4. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)7
5. Páter Fit-Well-Nagypáli1
részletes     
NB I, alsóházi rájátszás, 2011/12
1. FTC (Belvárosi NLC)31
2. Szegedi AK24
3. Újpesti TE20
4. Foci24-Győri Dózsa SE13
5. Nyíregyháza Spartacus FC12
részletes     
U17, 2011/12
1. Ferencvárosi TC52
2. MTK Hungária FC (Bp.)46
3. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)43
4. Győri ETO FC38
5. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)37
6. Nyírség NSC (Nyíregyháza)28
7. Páter Fit-Well-Nagypáli17
8. Szegedi AK15
9. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.) /-1 pont/9
10. Újpesti TE /-5 pont/7
11. Foci24-Győri DSE /-3 pont/4
részletes     
NB II, 2011/12
1. Hegyvidék SE (Bp.)46
2. Pécsváradi SE36
3. Metis-Plantur 39 NFC (Bp.)31
4. Pécsi VSK27
5. Veszprém-Gizella SE24
6. Nagykanizsai TE 186622
7. Soproni FAC20
8. Dorogi Egyetértés SE12
9. Szigetvári Vasas SC4
10. Ferencvárosi TC II.: visszalépett0
részletes     
Futsal NB I, 2011/12
1. Diósgyőri VTK-Vénusz43
2. Tolna-Mözs39
3. Univerzum-Aramis34
4. Ferencváros28
5. MVFC-Berettyóújfalu26
6. ELTE SE15
7. Kiskunfélegyházi Fornetti9
8. Szegedi AK-Boszorkányok7
9. Galaxis NFE /-12 pont/0
10. Vesta SE: kizárva0
részletes     
Futsal NB II, Felsőház, A-csoport, 2011/12
1. Astra-Hungary FC (Kiskunfélegyháza)33
2. Fészek-Pálya Vasút (Győr)22
3. Szombathelyi Egyetem SE12
4. Tolna-Mözs II.4
részletes     
Futsal NB II, Felsőház, B-csoport, 2011/12
1. Hungária-Univerzum II.22
2. Hajdúböszörményi TE18
3. Skorpió SE-Salgótarján17
4. Budapest Police SE1
részletes     
Futsal NB II, Alsóház, A-csoport, 2011/12
1. Szentesi FSC6
2. Kalafa SE-Tatabánya3
3. Apci Amazon SE0
4. Hegyvidék SE (Bp.)0
részletes     
Futsal NB II, Alsóház, B-csoport, 2011/12
1. Diósgyőri VTK-Vénusz II. /-2 pont/15
2. Rubeola FC-Csömör /-2 pont/12
3. Obsitos SE /-2 pont/9
4. Szekszárdi UFC9
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Pádár Anita /ősz: Femina: 24/ (MTK Hungária FC)54
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)42
Sipos Lilla (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)25
Fogl Katalin (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)23
Rácz Zsófia (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)20
Méry Rita (MTK Hungária FC)20
Jakab Réka /ősz, Győri D.: 12/ (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)19
Zeller Dóra (Ferencváros)17
Beke Adrienn (Ferencváros)16
Dombai-Nagy Anett (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)16

teljes lista >>
U17, góllövőlista
Németh Loretta (Győri ETO FC) 33
Diószegi Fanni (Ferencvárosi TC) 28
Kós Petra Klaudia (MTK Hungária FC) 27
Nagy Alexandra (MTK Hungária FC) 26
Kaján Zsanett Bernadett (Ferencvárosi TC) 22
Németh Dorottya (Astra Bíró-Kert FC - Bp.) 19
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Kálmán Hanna (Hegyvidék SE - Bp.) 19
Schmidt Lilla (Pécsváradi SE) 16
Finta Orsolya (Soproni FAC) 13
Solymos Krisztina (Ferencváros II.) 13
Németh Felícia (Hegyvidék SE - Bp.) 12
Piszker Flóra (Veszprém-Gizella SE) 11
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Pádár Anita /ősz, Vesta: 29/ (Galaxis NFE) 38
Szekér Anita (Tolna-Mözs) 35
Zimányi-Kovács Anikó (Szegedi AK-Boszorkányok) 28
Bernáth Csilla (Diósgyőri VTK-Vénusz) 27
Újvári Krisztina (Diósgyőri VTK-Vénusz) 26
Molnár Zsófia (ELTE SE) 25
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Vígh Renáta /ősz, Univ. II: 41/ (Fészek-Pálya Vasút - Győr) 50
Szabó Boglárka (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) 42
Efroszina Kovacseva (Hungária-Univerzum II.) 33
Zágor Bernadett (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) 31
Hegyi Szilvia (Hungária-Univerzum II.) 29
Quirikó Vivien (Hajdúböszörményi TE) 24
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· DRUKKERPRESSZÓ
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Szegedi AK
· Hogy mindenki jó helyre időre menjen ...
· Hegyvidék SE
· Futsal
· Nagypáli lányok!!!
· Veszprémi nöi foci
· Góltippp!
· Átigazolási hírek
· Sopron Fan Club
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· U15
· Az U15-ös bajnokságról
· secret service

Hozzászólások

· A hat gólig jutó Kaján Zsanett vezérletével diadalmaskodott az U17-es válogatott
· Magyar Kupa-döntő: az Astra legyőzte az esélyesebb Szombathelyt (videóval!)
· NB I, rájátszás, 4. forduló: fordulatos meccs Palotán; Zeller Dóra négy gólig jutott
· Magyar Kupa: szerdán Balatonfüreden kerül sor a Szombathely - Astra fináléra
· A gyenge kapusteljesítménye miatt (is) veszített az U19-es válogatott Vecsésen
· NB I, rájátszás, 5. forduló: győzött az MTK; súlyos sportszerűtlenség Szombathelyen
· A mai napon külön is köszöntjük az édesanyákat - jelképesen egy szál virággal
· Moldovában szerepel a jórészt ferencvárosi játékosokból álló U17-es válogatott
· A 94. percben szerzett góllal izzadta ki a győzelmet a válogatott Észak-Írországban
· Szerdán Észak-Írországban játszik Eb-selejtezőt a magyar női válogatott
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely
Astra HFC

FTC

Nagykutas

PMFC

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu