A januári évkezdés során el-elhangzik egy-egy fogadalom, miszerint ezt vagy azt másképp tesz az illető, mint az megesett 2011-ben. Honlapunk mindenkinek sok sportsikert kíván 2012-re, és egyben ígéri, a kritikai hangvétele az új esztendőben sem fog alábbhagyni...
Véget ért a talán jobb sorsra érdemes 2011-es esztendő.
Kezdődik az új, a 2012-es, és ilyenkor ugye, ismét jönnek a fogadkozások, hogy ez vagy az, de biztos jobb lesz.
Az ország gazdaságilag - az előrejelzések szerint legalábbis - nem, vagyis még többet kell a kluboknak előteremteniük a fennmaradásuk érdekében.
Majd kiderül.
Egy biztos, honlapunk az elkövetkezendőkben is igyekszik beszámolni minden olyan történésről, amelyről ilyen vagy olyan módon tudomást szerez. Kritikai észrevételeinket nem mindenki fogadta kitörő örömmel, s ahelyett, hogy elgondolkodott volna sorainkon, inkább a homokba dugta a fejét, vagy uram bocsá' a legegyszerűbb módját választotta a duzzogásának, és megsértődött.
Nem kívánunk meghatódni emiatt, így 2012-ben is igyekszünk rávilágítani a női labdarúgás problémáira, honlapunkra abszolút nem az jellemző a továbbiakban sem, hogy a szemetet a szőnyeg alá söpörjük (mert az így ugyan nem lesz látható, de nem tűnik el).
A 2011-es év legjeiből hamarosan egy összeállítással jelentkezünk, megsértődésre tehát már ezen a héten alakom nyílik...
Elstartolt tehát a 2012-es esztendő, amelyre mindenkinek sok sportsikert kívánunk, valamint azt, hogy célkitűzéseiből lehetőleg minél több valósuljon meg.
Végezetül közzétesszük a szerkesztőségünkbe elküldött, a Ceruza Bob által készített paródiát, amelynek megtekintéséhez kellemes időtöltést kívánunk. A lényeg: legyen jókedv az idén is (már amennyire lehet).
Évindító zenés videó itt --- >>>