 |
 |
 |
|
· Zömmel nagypályás játékosok az oroszok ellen készülő futsal válogatott keretében |
2012. január 20. 17:40:59 
|
Szűk 8 és fél hónap után ismét meccsre készül a magyar női futsal válogatott. Mint látható, abszolút nem mondható, hogy a társaság agyon lenne foglalkoztatva. Jövő szerdán és csütörtökön Oroszország vendégeskedik hazánkban.
Tavaly februárban Móron, az akkor még létező Vesta nemzetközi tornáján szerepelt az orosz válogatott, s nagy küzdelemben végül - rosszabb gólkülönbsége miatt - ezüstérmet szerzett.
A keleti ország együttese ismét hazánkba érkezik és megmérkőzik a mieinkkel.
Január 25-én, szerdán Budaörsön, másnap Üllőn feszül egymásnak a két gárda, a találkozók egyaránt 18 órakor kezdődnek, és ingyenes lesz a belépés.
Nem lehet azt mondani, hogy a magyar válogatott igazán foglalkoztatva lenne, hiszen utoljára 2011 májusában, Moszkvában lépett pályára. Közben a szakvezetők is egymásnak adták a kilincset, Tóth Károlytól Jávor Istvánon át Várhidi Péterig hol ez, hol az volt a szövetségi edző. Most ismét új kapitány irányít, méghozzá a férfi futsal válogatott trénere, Frank Tamás, segítője a berettyós Pallai Gábor lesz.
Közben a keret is kialakításra került, amelynek több mint a felét aktív (köztük még válogatott) nagypályás játékosok alkotnak. A 16-ból 9-en nem csak a futsalt tekintik sportáguknak. Ez van. Üdítő kivételt jelent - többek között - a miskolci Bernáth Csilla (képünkön).
Ezzel kapcsolatban is azért felmerül bennünk néhány kérdés.
Vajon a férfiaknál elképzelhető-e, hogy Dzsudzsák Balázs, Juhász Roland, netán Tőzsér Dániel futsal válogatott legyen?
A futsalba csupán ősszel bekapcsolódó, mindössze 9 bajnokit és 2 kupameccset vívó Zágor Bernadett vajon jogosan tagja-e a keretnek? A válogatott szakvezetője esetleg látta őt valamelyik kiskunfélegyházi mérkőzésen?
Az ősszel mindössze 4, az előző, 2010/11-es szezonban csupán 12 futsal bajnokit játszó Halászi Kinga kerettagsága reálisnak tekinthető-e?
Tudjuk, a keret összeállítása a szövetségi edző dolga, de biztosak vagyunk benne, hogy olyan "súgói" voltak, akiknek érdekük az, hogy X vagy Y válogatott legyen. Hiszen lehet, ez majd nagyobb súlyt jelent a következő átigazolási szezonban, hogy az illető másik klubot válasszon.
Kíváncsiak leszünk.
A csapatnak amúgy sok sikert kívánunk, hiszen 2-3 játékost leszámítva tényleg szinte a legjobbak vannak a keretben. Már ez is örömteli, hiszen eddig ez sem volt jellemző a magyar válogatottra...
A magyar futsal válogatott kerete az oroszok ellen:
Kapusok:
Vincze Anikó (Tolna-Mözs) Kovács Klaudia (Kiskunfélegyházi Fornetti)
Mezőnyjátékosok:
Bernáth Csilla (Miskolci Vénusz) Csepregi Gabriella (Miskolci Vénusz) Kovács Alíz (Miskolci Vénusz) Ganczer Hajnalka (Tolna-Mözs) Szekér Anita (Tolna-Mözs) Dombai-Nagy Anett (Galaxis) Halászi Kinga (Galaxis) Pádár Anita (Galaxis) Smuczer Angéla (Galaxis) Szabó Boglárka (Astra) Zágor Bernadett (Astra) Horváth Hanna (Univerzum) Üveges Katalin (Univerzum) Varga Adél (Univerzum)
(Írta: B. Nagy Zoltán)
|
 |
|
A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !
| Kislány |
 | | 2012. január 22. 20:17:13
| | Milyen 15-20 éve játszó lányok?Talán kettő. |
|
| szike |
 | | 2012. január 22. 06:23:06
| Kedves Kislány!
Reménykedjen, hogy se Miskolcon, se Berettyón és Tolnán se olvassák hozzászólását, mert nagyon meg fognak sértődni. Ha valamely települést kihagytam, most kérek elnézést.
Mivel Magyarországon egy 8-10 éves sportágról beszélünk ne csodálkozzunk, ha 15-20 éve futballt játszó lányok vannak is vannak a keretben, akik a technikai tudásukat a nagy pályás edzőik segítségével szerezték tudásuk nagy részét. |
|
| Kislány |
 | | 2012. január 21. 20:34:55
| | Kimondott női futsal képzés sehol nincs Magyarországon.Szakember sincs hozzá. |
|
| ucr |
 | | 2012. január 21. 17:24:18
| Ha a legjobb futsalosok a nagypályáról valósiak, az valószínűleg azt jelenti, hogy nincsenek még divatban azok a speciálisan futsal képességek, amikkel szemben a nagypályához szokott játékosok tehetetlenek volnának.
Azazhogy inkább két eset lehetséges: vagy az van, hogy a nagypályás tudás elemei aratnak folyton diadalt, mert futsalozni egyáltalán senki nem tud még - vagy pedig az, hogy a futsal kunsztokat is a nagypályások tudják a legjobban megtanulni. Ami meg azt jelentené, hogy az univerzális tehetségen múlik minden, a futsalra képzés nem számít. |
|
| csozso14 |
 | | 2012. január 21. 14:13:46
| | Kedves BNZ! Egyre undorítóbb cikkeket sikerül összerántania, alattomosan, rosszindulatúan, valamint állandóan támadóan és bántóan, engedje meg, hogy kifejezzem gratulációmat egy ilye nnagyszerű embernek, mint Ön! |
|
| hl.kis |
 | | 2012. január 21. 09:50:10
| | Azért az igen érdekes, hogy két kiváló játékosnak a behívását sikerült megkérdőjeleznie kedves B. Nagy úr, hiszen Halászi Kinga elképesztő futsal játékos és remek teljesítményt képes nyújtani, Zágor Bernadett pedig az egyik legtehetségesebb játékos Magyarországon, és az Astra színeiben ontja a gólokat a tornákon. Miért ne lenne ott a helyük? Az, hogy a férfi futballal hasonlítja össze a női focit eleve botor. Majd, ha a női focinak lesz akkora promociója hogy megismerik őket az utcán, ha autogrammot kérnek tőlük, testőrök kísérgetik őket mindenhova és nem utolsó sorban majd ha annyit keresnek mint akár a férfi nb2es futballisták na majd akkor hasonlítsuk össze, hogy ki milyen keretbe játszhat. |
|
| whitch |
 | | 2012. január 20. 19:38:46
| Nekem tetszik ez a válogatott. Hannának, Üvegnek és Klaunak külön grat. |
|
| Simonyi A. |
 | | 2012. január 20. 17:54:33
| | Én nem vagyok olyan biztos benne,hogy Pallai Gábor lesz a segítője Franknak ezen a két mérkőzésen de jó lenne ha mégis,mert ő legalább jól ismeri ezeknek a lányoknak a képességeit.. |
|
|
Tabellák
| NB I, felsőházi rájátszás, 2011/12 |
| 1. |
MTK Hungária FC (Bp.) | 34 |
 |
| 2. |
Viktória FC-Trend Optika (Szombathely) | 34 |
 |
| 3. |
Astra-Bíró-Kert FC (Bp.) | 21 |
 |
| 4. |
1. FC Femina ´93 SE (Bp.) | 7 |
 |
| 5. |
Páter Fit-Well-Nagypáli | 1 |
 | | részletes |
|
| NB I, alsóházi rájátszás, 2011/12 |
| 1. |
FTC (Belvárosi NLC) | 31 |
 |
| 2. |
Szegedi AK | 24 |
 |
| 3. |
Újpesti TE | 20 |
 |
| 4. |
Foci24-Győri Dózsa SE | 13 |
 |
| 5. |
Nyíregyháza Spartacus FC | 12 |
 | | részletes |
|
| U17, 2011/12 |
| 1. |
Ferencvárosi TC | 52 |
 |
| 2. |
MTK Hungária FC (Bp.) | 46 |
 |
| 3. |
Astra-Bíró-Kert FC (Bp.) | 46 |
 |
| 4. |
Győri ETO FC | 38 |
 |
| 5. |
Viktória FC-Trend Optika (Szombathely) | 37 |
 |
| 6. |
Nyírség NSC (Nyíregyháza) | 28 |
 |
| 7. |
Páter Fit-Well-Nagypáli | 17 |
 |
| 8. |
Szegedi AK | 15 |
 |
| 9. |
1. FC Femina ´93 SE (Bp.) /-1 pont/ | 9 |
 |
| 10. |
Újpesti TE /-5 pont/ | 7 |
 |
| 11. |
Foci24-Győri DSE /-3 pont/ | 4 |
 | | részletes |
|
| NB II, 2011/12 |
| 1. |
Hegyvidék SE (Bp.) | 46 |
 |
| 2. |
Pécsváradi SE | 36 |
 |
| 3. |
Metis-Plantur 39 NFC (Bp.) | 31 |
 |
| 4. |
Pécsi VSK | 27 |
 |
| 5. |
Veszprém-Gizella SE | 24 |
 |
| 6. |
Nagykanizsai TE 1866 | 22 |
 |
| 7. |
Soproni FAC | 20 |
 |
| 8. |
Dorogi Egyetértés SE | 12 |
 |
| 9. |
Szigetvári Vasas SC | 4 |
 |
| 10. |
Ferencvárosi TC II.: visszalépett | 0 |
 | | részletes |
|
| Futsal NB I, 2011/12 |
| 1. |
Diósgyőri VTK-Vénusz | 43 |
 |
| 2. |
Tolna-Mözs | 39 |
 |
| 3. |
Univerzum-Aramis | 34 |
 |
| 4. |
Ferencváros | 28 |
 |
| 5. |
MVFC-Berettyóújfalu | 26 |
 |
| 6. |
ELTE SE | 15 |
 |
| 7. |
Kiskunfélegyházi Fornetti | 9 |
 |
| 8. |
Szegedi AK-Boszorkányok | 7 |
 |
| 9. |
Galaxis NFE /-12 pont/ | 0 |
 |
| 10. |
Vesta SE: kizárva | 0 |
 | | részletes |
|
| Futsal NB II, Felsőház, A-csoport, 2011/12 |
| 1. |
Astra-Hungary FC (Kiskunfélegyháza) | 33 |
 |
| 2. |
Fészek-Pálya Vasút (Győr) | 22 |
 |
| 3. |
Szombathelyi Egyetem SE | 12 |
 |
| 4. |
Tolna-Mözs II. | 4 |
 | | részletes |
|
| Futsal NB II, Felsőház, B-csoport, 2011/12 |
| 1. |
Hungária-Univerzum II. | 22 |
 |
| 2. |
Hajdúböszörményi TE | 18 |
 |
| 3. |
Skorpió SE-Salgótarján | 17 |
 |
| 4. |
Budapest Police SE | 1 |
 | | részletes |
|
| Futsal NB II, Alsóház, A-csoport, 2011/12 |
| 1. |
Szentesi FSC | 6 |
 |
| 2. |
Kalafa SE-Tatabánya | 3 |
 |
| 3. |
Apci Amazon SE | 0 |
 |
| 4. |
Hegyvidék SE (Bp.) | 0 |
 | | részletes |
|
| Futsal NB II, Alsóház, B-csoport, 2011/12 |
| 1. |
Diósgyőri VTK-Vénusz II. /-2 pont/ | 15 |
 |
| 2. |
Rubeola FC-Csömör /-2 pont/ | 12 |
 |
| 3. |
Obsitos SE /-2 pont/ | 9 |
 |
| 4. |
Szekszárdi UFC | 9 |
 | | részletes |
|
Góllövőlisták
NB I, góllövőlista
| Pádár Anita /ősz: Femina: 24/ (MTK Hungária FC) | 54 |
| Vágó Fanny (MTK Hungária FC) | 42 |
| Sipos Lilla (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely) | 25 |
| Fogl Katalin (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.) | 23 |
| Rácz Zsófia (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely) | 20 |
| Méry Rita (MTK Hungária FC) | 20 |
| Jakab Réka /ősz, Győri D.: 12/ (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely) | 19 |
| Zeller Dóra (Ferencváros) | 17 |
| Beke Adrienn (Ferencváros) | 16 |
| Dombai-Nagy Anett (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.) | 16 | teljes lista >> |
|
|
U17, góllövőlista
| Németh Loretta (Győri ETO FC) |
33 |
| Diószegi Fanni (Ferencvárosi TC) |
28 |
| Kós Petra Klaudia (MTK Hungária FC) |
27 |
| Nagy Alexandra (MTK Hungária FC) |
26 |
| Kaján Zsanett Bernadett (Ferencvárosi TC) |
22 |
| Németh Dorottya (Astra Bíró-Kert FC - Bp.) |
19 | teljes lista>>
|
|
NB II, góllövőlista
| Kálmán Hanna (Hegyvidék SE - Bp.) |
19 |
| Schmidt Lilla (Pécsváradi SE) |
16 |
| Finta Orsolya (Soproni FAC) |
13 |
| Solymos Krisztina (Ferencváros II.) |
13 |
| Németh Felícia (Hegyvidék SE - Bp.) |
12 |
| Piszker Flóra (Veszprém-Gizella SE) |
11 | teljes lista>>
|
|
Futsal NB I, góllövőlista
| Pádár Anita /ősz, Vesta: 29/ (Galaxis NFE) |
38 |
| Szekér Anita (Tolna-Mözs) |
35 |
| Zimányi-Kovács Anikó (Szegedi AK-Boszorkányok) |
28 |
| Bernáth Csilla (Diósgyőri VTK-Vénusz) |
27 |
| Újvári Krisztina (Diósgyőri VTK-Vénusz) |
26 |
| Molnár Zsófia (ELTE SE) |
25 | teljes lista>>
|
|
Futsal NB II, góllövőlista
| Vígh Renáta /ősz, Univ. II: 41/ (Fészek-Pálya Vasút - Győr) |
50 |
| Szabó Boglárka (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) |
42 |
| Efroszina Kovacseva (Hungária-Univerzum II.) |
33 |
| Zágor Bernadett (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) |
31 |
| Hegyi Szilvia (Hungária-Univerzum II.) |
29 |
| Quirikó Vivien (Hajdúböszörményi TE) |
24 | teljes lista>>
|
|
Képgalériák
Fórumok
Hozzászólások
|
|