kép
· Futsal NB I, 11. forduló: a Berettyóújfalu megszakította a miskolciak menetelését
2012. január 24. 10:48:31  nyomtatási kép  cikk küldése

Egy hazai és két vendégsiker mellett egy pontosztozkodás született a futsal NB I múlt hétvégi, 11. fordulójában. A leginkább kalaplengető produkcióval a Berettyóújfalu rukkolt elő, hiszen az újonc a borsodi megyeszékhelyről indulhatott haza "pontosan".

Nincs már százszázalékos csapat a futsal NB I-ben.

Az eddig hibátlanul teljesítő Miskolci Vénusz az újonc Berettyóújfalut fogadta. A vendégek alaposan felkészültek a borsodiakból, s remek játékuknak köszönhetően 3-3-al zárult az első játékrész. A szünet után 3 perccel viszont már 5-3 volt az állás a berettyóújfaluaiak, vagyis érett a játéknap legnagyobb meglepetése. Hogy ez mégsem realizálódott, az a vendégektől kapott infó szerint nagyban betudható volt a kissé részrehajló játékvezetésnek is. A miskolciak három kisbüntetőt is lőhettek, s míg előbb Csepregi Gabriella hibázott, a másik kettőt az utolsó 20 (!) másodpercben egyaránt értékesítették, így hatalmas "mákkal" mentettek meg egy pontot. A meccs krónikájához tartozik, hogy a hajdúságiak kapusa, Deczki Vanda parádézott a kapuban, a hazaiak nem igazán tudtak túljárni az eszén. Összességében a berettyósok büszkék lehetnek miskolci teljesítményükre!

A többi találkozón beigazolódtak az előzetes várakozások, az esélyesebb csapatok begyűjtötték a három pontot.

Az Univerzum bár nem parádézott Szegeden, sikerük egy cseppet sem forgott veszélyben.

Ahogy az majd egész tavasszal megszokható lesz, a "vestás" Galaxis az öt gólig jutó Pádár Anita vezérletével kiütötte az ELTE együttesét.

Csupán másfél napig szorult a tabella 3. helyére a Tolna-Mözs, amely a Fradi legyőzésével visszavette az ezüstérmes pozíciót. A hazaiak sikeréből Hodován Edit (képünkön) három góllal vette ki a részét.

A Vesta kizárása miatt a Kiskunfélegyházi Fornetti szabadnapos volt, és játék nélkül kapta meg a 3 pontot.

FUTSAL NB I

11. FORDULÓ

Miskolci Vénusz - MVFC-Berettyóújfalu 5-5 (3-3)
Gólszerző:
Újvári Krisztina (2), Kovács Alíz (2), Csepregi Gabriella, illetve Tóth Angelika (2), Sallai Anita, Heidt Edina, Farkas Éva

Szegedi AK - Univerzum 1-3 (0-2)
Gólszerző: Zimányi-Kovács Anikó, illetve Gaál-Szabó Beáta, Bernhardt Bernadett, Üveges Katalin

ELTE SE - Galaxis NFE 3-13 (1-6)
Gólszerző:
Kiss Klaudia (2), Molnár Zsófia, illetve Pádár Anita (5), Dombai-Nagy Anett (3), Vágó Fanny, Smuczer Angéla, Halászi Kinga, Winternitz Katalin, Galgócz Edina (öngól)

Tolna-Mözs - Ferencváros 7-2 (5-1)
Gólszerző:
Godvár Katalin (3), Hodován Edit (3), Szekér Anita, illetve Ménesi Melinda, Szabó Anita

(A bajnokság teljes eredménylistája, góllövőlistája és a tavaszi idény programja megtalálható honlapunkon.)

(Összeállította: B. Nagy Zoltán)

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

Tabellák

NB I, felsőházi rájátszás, 2011/12
1. MTK Hungária FC (Bp.)34
2. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)34
3. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)21
4. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)7
5. Páter Fit-Well-Nagypáli1
részletes     
NB I, alsóházi rájátszás, 2011/12
1. FTC (Belvárosi NLC)31
2. Szegedi AK24
3. Újpesti TE20
4. Foci24-Győri Dózsa SE13
5. Nyíregyháza Spartacus FC12
részletes     
U17, 2011/12
1. Ferencvárosi TC52
2. MTK Hungária FC (Bp.)46
3. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)43
4. Győri ETO FC38
5. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)37
6. Nyírség NSC (Nyíregyháza)28
7. Páter Fit-Well-Nagypáli17
8. Szegedi AK15
9. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.) /-1 pont/9
10. Újpesti TE /-5 pont/7
11. Foci24-Győri DSE /-3 pont/4
részletes     
NB II, 2011/12
1. Hegyvidék SE (Bp.)46
2. Pécsváradi SE36
3. Metis-Plantur 39 NFC (Bp.)31
4. Pécsi VSK27
5. Veszprém-Gizella SE24
6. Nagykanizsai TE 186622
7. Soproni FAC20
8. Dorogi Egyetértés SE12
9. Szigetvári Vasas SC4
10. Ferencvárosi TC II.: visszalépett0
részletes     
Futsal NB I, 2011/12
1. Diósgyőri VTK-Vénusz43
2. Tolna-Mözs39
3. Univerzum-Aramis34
4. Ferencváros28
5. MVFC-Berettyóújfalu26
6. ELTE SE15
7. Kiskunfélegyházi Fornetti9
8. Szegedi AK-Boszorkányok7
9. Galaxis NFE /-12 pont/0
10. Vesta SE: kizárva0
részletes     
Futsal NB II, Felsőház, A-csoport, 2011/12
1. Astra-Hungary FC (Kiskunfélegyháza)33
2. Fészek-Pálya Vasút (Győr)22
3. Szombathelyi Egyetem SE12
4. Tolna-Mözs II.4
részletes     
Futsal NB II, Felsőház, B-csoport, 2011/12
1. Hungária-Univerzum II.22
2. Hajdúböszörményi TE18
3. Skorpió SE-Salgótarján17
4. Budapest Police SE1
részletes     
Futsal NB II, Alsóház, A-csoport, 2011/12
1. Szentesi FSC6
2. Kalafa SE-Tatabánya3
3. Apci Amazon SE0
4. Hegyvidék SE (Bp.)0
részletes     
Futsal NB II, Alsóház, B-csoport, 2011/12
1. Diósgyőri VTK-Vénusz II. /-2 pont/15
2. Rubeola FC-Csömör /-2 pont/12
3. Obsitos SE /-2 pont/9
4. Szekszárdi UFC9
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Pádár Anita /ősz: Femina: 24/ (MTK Hungária FC)54
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)42
Sipos Lilla (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)25
Fogl Katalin (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)23
Rácz Zsófia (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)20
Méry Rita (MTK Hungária FC)20
Jakab Réka /ősz, Győri D.: 12/ (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)19
Zeller Dóra (Ferencváros)17
Beke Adrienn (Ferencváros)16
Dombai-Nagy Anett (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)16

teljes lista >>
U17, góllövőlista
Németh Loretta (Győri ETO FC) 33
Diószegi Fanni (Ferencvárosi TC) 28
Kós Petra Klaudia (MTK Hungária FC) 27
Nagy Alexandra (MTK Hungária FC) 26
Kaján Zsanett Bernadett (Ferencvárosi TC) 22
Németh Dorottya (Astra Bíró-Kert FC - Bp.) 19
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Kálmán Hanna (Hegyvidék SE - Bp.) 19
Schmidt Lilla (Pécsváradi SE) 16
Finta Orsolya (Soproni FAC) 13
Solymos Krisztina (Ferencváros II.) 13
Németh Felícia (Hegyvidék SE - Bp.) 12
Piszker Flóra (Veszprém-Gizella SE) 11
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Pádár Anita /ősz, Vesta: 29/ (Galaxis NFE) 38
Szekér Anita (Tolna-Mözs) 35
Zimányi-Kovács Anikó (Szegedi AK-Boszorkányok) 28
Bernáth Csilla (Diósgyőri VTK-Vénusz) 27
Újvári Krisztina (Diósgyőri VTK-Vénusz) 26
Molnár Zsófia (ELTE SE) 25
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Vígh Renáta /ősz, Univ. II: 41/ (Fészek-Pálya Vasút - Győr) 50
Szabó Boglárka (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) 42
Efroszina Kovacseva (Hungária-Univerzum II.) 33
Zágor Bernadett (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) 31
Hegyi Szilvia (Hungária-Univerzum II.) 29
Quirikó Vivien (Hajdúböszörményi TE) 24
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· DRUKKERPRESSZÓ
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Szegedi AK
· Hogy mindenki jó helyre időre menjen ...
· Hegyvidék SE
· Futsal
· Nagypáli lányok!!!
· Veszprémi nöi foci
· Góltippp!
· Átigazolási hírek
· Sopron Fan Club
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· U15
· Az U15-ös bajnokságról
· secret service

Hozzászólások

· A hat gólig jutó Kaján Zsanett vezérletével diadalmaskodott az U17-es válogatott
· Magyar Kupa-döntő: az Astra legyőzte az esélyesebb Szombathelyt (videóval!)
· NB I, rájátszás, 4. forduló: fordulatos meccs Palotán; Zeller Dóra négy gólig jutott
· Magyar Kupa: szerdán Balatonfüreden kerül sor a Szombathely - Astra fináléra
· A gyenge kapusteljesítménye miatt (is) veszített az U19-es válogatott Vecsésen
· NB I, rájátszás, 5. forduló: győzött az MTK; súlyos sportszerűtlenség Szombathelyen
· A mai napon külön is köszöntjük az édesanyákat - jelképesen egy szál virággal
· Moldovában szerepel a jórészt ferencvárosi játékosokból álló U17-es válogatott
· A 94. percben szerzett góllal izzadta ki a győzelmet a válogatott Észak-Írországban
· Szerdán Észak-Írországban játszik Eb-selejtezőt a magyar női válogatott
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely
Astra HFC

FTC

Nagykutas

PMFC

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu