Kék-Tó Lakópark
 
kép

Eb-selejtező: szombaton Reykjavíkban Izland ellen játszik a válogatott (kerettel)

2012. június 15. 09:52:09  nyomtatási kép

Utolsó idegenbeli Eb-selejtezője előtt áll a magyar válogatott, amely a hatcsapatos csoport 5. helyén szerénykedik a tabellán. Szombaton Reykjavíkban Izland ellen játszanak a lányok, akik igazán nincsenek kedvező és irigylésre méltó helyzetben sem.

Az együttes öt napon belül két mérkőzésen is pályára lép az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: szombaton Reykjavíkban a házigazda Izland lesz az ellenfél, majd szerdán, Szombathelyen a csoportot jelenleg vezető belgák következnek. Ezt követően már csak egy meccset játszunk a sorozatban, szeptemberben a Bulgária elleni hazai mérkőzés zárja a selejtezőket.

Szombati ellenfelünk, Izland jelenleg a második a csoportban, hat mérkőzésen 13 pontot szerzett. Az északiak idén egy tétmeccsen léptek pályára, Belgiumban 1-0-ra kikaptak, ezzel veszítették el első helyüket a csoportban. A mieink ősszel Pápán fogadták Izlandot, akkor szoros meccsen a vendégek 1-0-ra nyerni tudtak.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Papp Eszter (Viktória FC-Szombathely)

Mezőnyjátékosok:

Pádár Anita (MTK Hungária FC)
Szeitl Szilvia (1. FC Femina '93)
Gál Tímea (Volosz)
Tálosi Szabina (Viktória FC-Szombathely)
Szuh Erika (Lokomotív Leipzig)
Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)
Demeter Réka (MTK Hungária FC)
Zágor Bernadett (MTK Hungária FC)
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)
Méry Rita (MTK Hungária FC)
Tóth II Alexandra (Viktória FC-Szombathely)
Megyeri Boglárka (Viktória FC-Szombathely)
Rácz Zsófia (Viktória FC-Szombathely)
Sipos Lilla (Viktória FC-Szombathely)
Dombai-Nagy Anett (Astra HFC)
Szabó Boglárka (Astra HFC)

Csak halkan jegyezzük meg, hogy az mlsz.hu híre körülbelül annyira figyelmesen készült, mint amennyire odafigyelnek az illetékesek a női labdarúgásra. Nos, az Izland elleni meccs nem a szövetségi honlap által írt pénteki napon, hanem szombaton lesz, és a szerdai meccs nem négy napon belül lesz, hanem öt (ráadásul, ha péntekre írták a meccset, akkor a szerdai találkozó esetén hat napot kellett volna említeniük a négy helyett - egyszerű matematika...).

Hiba mindenhol lehet, de ahol fizetnek a munkáért, jobban oda kéne figyelni, honlapunknál nincs honorárium, ennek ellenére igyekszünk pontosak lenni az adatok terén (a késések persze más kategóriába tartoznak, időhiány okán).

(az mlsz.hu nyomán)

 

Tabellák

NB I, felsőház, 2017/18
1. Ferencvárosi TC51
2. MTK Hungária FC (Bp.)34
3. Diósgyőri VTK (Miskolc)32
4. ETO FC-Győr31
részletes     
NB I, alsóház, 2017/18
1. Viktória FC-Szombathely34
2. Astra Hungary FC (Bp.)31
3. Kóka FNLA17
4. Újpest FC0
részletes     
NB II, Keleti csoport, 2017/18
1. Szent Mihály FC (Szeged)48
2. Kelen SC (Bp.)44
3. Airnergy FC (Bp)34
4. Nyíregyháza Spartacus FC26
5. Monori SE17
6. Nyírség NSC (Nyíregyháza)16
7. Eger SE0
részletes     
NB II, Nyugati csoport, 2017/18
1. Pécsi MFC39
2. Videoton FC38
3. Zalaegerszegi TE28
4. Balatonfüredi FC26
5. SC Sopron21
6. Ziccer NLSE (Nagykanizsa)16
7. Kőbányáért FNLA /Bp./9
részletes     
U19, Kiemelt csoport, 2017/18
1. ETO FC-Győr49
2. MTK Hungária FC (Bp.)44
3. Kóka FNLA38
4. Videoton FC32
5. Ferencvárosi TC29
6. Astra Hungary FC (Bp.)24
7. Airnergy FC (Bp.)22
8. Kecskeméti LA12
9. Haladás-Viktória (Szombathely)10
10. Diósgyőri VTK (Miskolc)3
részletes     
Futsal NB I, 2017/18
1. Hajdúböszörményi TE46
2. Szekszárdi FC37
3. Astra HFC (Kiskunfélegyháza)32
4. Tolna-Mözs25
5. Miskolci Vénusz20
6. Ricsilla (Zalaegerszeg) /–3 pont!/14
7. Gyulai Amazonok6
8. ETO FC-Győr /visszalépett!/0
részletes     
Futsal NB II, Keleti csoport, 2017/18
1. Skorpió SE-Salgótarján38
2. Rubeola FC-Csömör28
3. Debreceni EAC28
4. Szent Mihály FC (Deszk)21
5. MVFC-Berettyóújfalu19
6. Szolnok Fanatic SE16
7. Hajdúböszörményi TE II.12
8. Békéscsabai Wanted SC0
9. Eger SE /visszalépett!/0
10. Nyírség NSC (Nyíregyháza) /visszalépett!/0
részletes     
Futsal NB II, Nyugati csoport, 2017/18
1. TFSE (Bp.)47
2. Kalafa SE (Szár)43
3. KRSE (Bp.)41
4. Viadukt SE-Biatorbágy36
5. Szekszárdi FC II.28
6. ELTE-BEAC SE (Bp.)25
7. Petőfi SE (Pécs)15
8. Piliscsabai AFC12
9. Univerzum-Tolna-Mözs II.9
10. Paksi Atomerőmű SE7
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Sipos Lilla (ETO FC-Győr) 19
Siklér Kinga (Haladás-Viktória /Szombathely/) 16
Szladana Bulatovics (Ferencvárosi TC) 15
Heike Manhart (Haladás-Viktória /Szombathely/) 14
Fogl Katalin /ősz: Astra: 4/ (Kóka FNLA) 13
Krascsenics Petra (Astra HFC - Bp.) 10
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Trampler Kinga (Videoton FC) 29
Zimányi-Kovács Anikó (Szent Mihály FC /Szeged/) 24
Nagy Viktória (Monori SE) 19
Bernhardt Bernadett (Kelen SC /Bp./) 18
Sábján Réka (SC Sopron) 18
Szil Tünde (Szent Mihály FC /Szeged/) 16
teljes lista>>
U19, góllövőlista
Bódai Viktória (ETO FC-Győr) 34
Trampler Kinga (Videoton FC) 29
Dorner Dóra (MTK Hungária FC) 25
Vígh Diána (Astra HFC - Bp.) 22
Czellér Dorottya (MTK Hungária FC) 19
Földvári Fanni (MTK Hungária FC) 15
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Pádár Anita (Hajdúböszörményi TE) 39
Marsai Nikoletta (Ricsilla /Zalaegerszeg/) 21
Krascsenics Petra (Astra HFC-Kiskunfélegyháza) 17
Miliczki Noémi (Miskolci Vénusz) 17
Tell Zsófia (Hajdúböszörményi TE) 15
Ganczer Hajnalka (Szekszárdi FC) 14
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Bozsik Nikolett (Viadukt SE-Biatorbágy) 37
Vágó Anikó (Szolnok Fanatic SE) 36
Bede Anna (Skorpió SE-Salgótarján) 31
Urbán Viktória (Szolnok Fanatic SE) 25
Koch Fruzsina (Skorpió SE-Salgótarján) 22
Bornemissza Barbara (Debreceni EAC) 20
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Hol futballozhatnék? (Csapatkereső)
· DRUKKERPRESSZÓ
· Hegyvidék SE
· Szegedi AK
· Veszprémi nöi foci
· Gyulai Amazonok
· A női válogatottról
· Vélemények a honlapról
· Sopron Fan Club
· Melyik csapat nyeri a VB-t?
· Siófoki Bányász SE
· ASI FAN CLUB
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· U-13 Serdülő női labdarúgó torna Tolnán
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
Labdarúgás

http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely

FTC

Szegedi AK

Nagykutas

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu


Eladó Ingatlanok